Magyar Igazságügy

Néhány évvel a Jogtudományi Szemle megszűnése (1870) után induló új, színvonalas lap, amelynek célkitűzései is hasonlóak, mint a Jogtudományi Szemlének. Bár a lap címében nem utal rá, de munkatársainak jelentős része szoros kapcsolatban állt a jogalkotás és a jogalkalmazás hivatalos szerveivel. Ez magyarázza a lap szoros kapcsolatát a kodifikációs tevékenységgel is.

Az 1874. évi. 1. számban anonim szerzőtől közzétett „Mit akarunk” című programcikk bemutatja a jogirodalom területén tett korábbi kezdeményezéseket, az új folyóirat indulásának körülményeit és tervezett feladatait. A programcikk szerint az új folyóirat elődeihez képest kedvezőbb történeti körülmények között indult útjára. Feladatát nem az elméleti kutatások képezik és nem a jogtudomány egyes ágait akarja kizárólag művelni. A lap munkatársai a teljes magyar igazságügynek, a teljes magyar jogi életnek tudományos, módszeres, elvi alapokon álló művelésében, rendezésében és fejlesztésében kívánnak részt venni.

A lap nagyobb szerkezeti egységei az alábbiak voltak:

Iránycikkek – az igazságügyi reform kérdéseiről; Codificatio – javaslatok, bizottsági és parlamenti tárgyalások és bírálatok; Jogtudományi értekezések a magánjog, a kereskedelmi jog, a büntetőjog, a polgári és büntető eljárásjog, a közigazgatási jog területéről, különös tekintettel az igazságügyi reform, a kodifikáció kérdéseire; Törvényszéki csarnok – jogesetek kritikai ismertetése; Börtönügy; Igazságügyi közigazgatás; Külföldi törvényhozás és jogszolgáltatás – külföldi jogintézmények ismertetése jogesetek segítségével; Bel- és külföldi irodalom – bírálatok és ismertetések, bibliográfia; Különfélék – hírek a hazai és a külföldi jogi életből.

A folyóirat magas szakmai színvonalához az is hozzájárult, hogy szerzői között egyaránt jelen voltak az igazságügyi politika akkori és későbbi irányítói – Balogh Jenő, Wlassics Gyula, Nagy Ferenc, Teleszky István és Csemegi Károly –, a kodifikációs munkálatokban résztvevő kiváló jogászok, a bírói kar jeles személyiségei – többek között Vavrik Béla, Tóth Lőrincz, Heil Fausztin, Baumgarten Izidor, Kozma Sándor, Edvi Illés Károly, Beck Hugó -, tekintélyes egyetemi tanárok – például Zsögöd Béni, Timon Ákos, Concha Győző, Schwarz Gusztáv -, tapasztalt ügyvédek – így Schreyer Jakab, dell’Adami Rezső – és jeles jogi szakírók. 1893-ban a kiadó a lapot a Jogi Szemlével egyesíti.