A régi nemesi – szászországi eredetű – jogászcsaládból származó Grosschmid Béni 1851. november 6-án, Máramarosszigeten született. Márai Sándor híres írónak a nagybátyja volt. 1873-ban németes hangzású nevét, hogy a magyarsághoz tartozását így is kifejezze, egy Csík megyei székely falu nevét átvéve, Zsögöd Benőre változtatta. Számos műve ezen a néven jelent meg, de 1904-ben visszatért eredeti nevének használatához. Jogi tanulmányait Bécsben végezte, jogtudományi doktorátusát viszont 1872-ben a Budapesti Tudományegyetemen szerezte.

Az egyetem utáni tíz évben egy ideig az Igazságügyminisztérium tisztviselője, majd bírói, ügyvédi tevékenységet folytatott. 1882-től három évig a nagyváradi Jogakadémián a polgári törvénykezés, illetve a kereskedelmi jog tanára. 1885-ben került a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre, ahol osztrák magánjogot tanított, előbb nyilvános rendkívüli tanárként, majd 1887-től 1890-ig, mint nyilvános rendes tanár. Ezt követően 38 éven át a Budapesti Tudományegyetem nyilvános rendes tanára a Magyar magánjogi tanszéken, közben az 1897–1898-as és az 1913–1914-es tanévben a Jog- és Államtudományi Kar dékánja, 1917–1918-ban pedig az egyetem rektora. 77 évesen, 1928. augusztus végén vonult nyugalomba, életének utolsó 10 évében Visegrádon élt.

Tudományos felkészültsége korán megmutatkozott: már 1872-ben a Köteles részről írt tanulmányát – Arany János főtitkár indokolásával – az Akadémia Strokay-díjával jutalmazták. Önálló művei magánjog, csődjog, kereskedelmi jog témakörökben 1879-től sorra jelentek meg. Az 1890-es és az 1900-as években – az Igazságügyminisztérium megbízásából – aktívan részt vett a magyar magánjogi kodifikációs munkálatokban, különösen a családjog és az öröklési jog területén nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Oroszlánrésze volt az 1894. évi polgári házassági törvény, illetve az Első Polgári Törvénykönyv tervezetének megalkotásában és több más törvény előkészítésében. Munkája elismeréseként 1899-ben megkapta a királyi udvari tanácsosi címet, és 1901 májusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Legfontosabb és – saját kora, valamint az utókor jogászai által – legnagyobbnak tartott alkotása a Fejezetek kötelmi jogunk köréből című könyve. Ez a 19. század végén kiadott igen terjedelmes mű, illetve szerzője mesteri fogalomképzésével, új magánjogi szemléletével, továbbá a jogi gondolkodás nemzeti hagyományainak megőrzésével és népszerűsítésével, az önálló jogi műveltség tudományos alapokra helyezésével – főként Szladits Károly mélyreható elemzései, Bölöny József 1938-as, közjogászi megállapításai és Weiss Emília neves jogászprofesszor 2006-ban megjelent életrajza szerint – hozzájárult az egész magyar jogtudomány fejlődéséhez, pozitív átszervezéséhez. A kötelmi jog és dogmatikájának tudományos átalakítása, a kifinomult jogelemző módszerek alkalmazása – a nemzeti múlt egyes feudális elemeinek megmentési kísérlete ellenére – a művet korszakos jelentőségű alkotássá emelik. Vaskos magánjogi, kötelmi jogi kötetei több kiadást is megértek. Cikkei, tanulmányai több folyóiratban, főleg a Magyar Igazságügy, a Jogtudományi Közlöny, az Akadémiai Értesítő, a Budapesti Szemle folyóiratokban láttak napvilágot.

Az önálló nemzeti jogfejlődést hirdető neves jogtudós, a magyar magánjogot fél évszázadon át sikeresen oktató és jeles tanítványokat (többek között Szladits Károlyt, Kolosváry Bálintot, Beck Salamont, Nizsalovszky Endrét) a jogtudomány szolgálatába állító professzor 87 éves korában, 1938. szeptember 7-én, Visegrádon halt meg.