Nizsalovszky Endre Békéscsabán született 1894. szeptember 25-én. Apja lukovai Nizsalovszky Endre Békéscsabán, majd Gyulán bíró, később törvényszéki elnök volt.

A Nagyváradi Jogakadémián és a Debreceni Egyetemen tanult, itt kapott jogtudományi doktori oklevelet 1917-ben. 1918-ban állami ösztöndíjjal a berlini egyetemen folytatott tanulmányokat. 1916 júniusától a Nagyváradi Királyi Törvényszéknél, később a Gyulai Királyi Járásbíróságnál kapott joggyakornoki helyet bírósági jegyzői beosztásban. 1920-tól az Igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályán magánjogi előadó, 1921–22 bírósági titkár, 1922–30 miniszteri titkár, 1928-tól miniszteri osztálytanácsos. 1925-ben egységes bírói–ügyvédi vizsgát tett kitűnő eredménnyel. A minisztériumban dolgozott többek között az 1927-es jelzálogjogról szóló, az 1928-as magánjogi törvényjavaslat, majd a telepítési törvény létrehozatalában. Törvényelőkészítő munkáját egyetemi tanári időszaka alatt is folytatta, és a harmincas években is indokolások, tanulmányok, könyvek, kommentárok sorát írta. 1945-től részt vett az újjáépítés kodifikációjában, elkészítette a kialakuló állami szektor néhány jogszabályát (szövetkezetekről, munkaügyi bíráskodásról, Gazdasági Főtanácsról stb.). 1946-ban és 1948-ban hosszabb tanulmányutat tett Svájcban. Az ötvenes évek végén Eörsi Gyulával és Világhy Miklóssal együtt szövegezték meg, és öntötték végleges formába a Polgári Törvénykönyvet (1959. évi IV. törvény).

Három jogágazat professzora volt élete során: a kereskedelmi és váltójogé, a polgári eljárásjogé és a magánjogé, illetve polgári jogé. 1929-től Debrecenben habilitált a magyar magánjog magántanárává, és már ebben a tanévben ott oktatott is, a kereskedelmi és váltójog tanára lett 1934-ig, amikor meghívták a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karára a kereskedelmi és magánjog rendes tanárának. 1938-tól a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a polgári eljárásjog, 1943-tól 1949-ig a magyar magánjog rendes tanára. 1943-ban átvette Szladits Károlytól az I. számú polgári jogi tanszék vezetését, melynek (és később az egyesített tanszéknek) 1949-től 1957-ig tanszékvezető egyetemi tanára. 1953-ban a Felsőoktatás Kiváló dolgozója lett.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1939-ben, rendes tagja 1954-ben. 1941-től a Szent István Akadémia rendes tagja. A civilisztikának szinte minden ágát magas fokon művelte: kezdetben a valorizáció (pl.: A valorizáció múltja és jelene. Bp. 1926.), később a dologi jog területe foglalkoztatta ideértve a korlátolt dologi jogokat és a jelzálogot is. A húszas évek végén jelentek meg első nagyobb lélegzetű írásai (Értékjog és zálogjog. Bp. 1928.; Magyar magánjog mai érvényben. II. Dologi jog. Bp. 1928.) Az 1930-as évek elejétől jogbölcseleti, kereskedelmi jogi és perjogi írásokkal jelentkezett (pl. A kereskedelmi törvény és joggyakorlata. Bp. 1937.) Az évtized végén jogszabálytannal, társadalompolitikával és jogtörténettel is foglalkozni kezdett (pl. Apponyi társadalompolitikája. Serlegbeszéd. Bp. 1940.). 1945 után ő írt elsőként kötelmi jogi jegyzetet és nagy szerepet vállalt a népgazdaság polgári jogának fejlesztésében. Tankönyvek sorát írta meg e témákban: Kötelmi Jog II. Bp. 1947.; Kötelmi Jog I. Bp. 1949.; Magyar családi jog. Bp. 1949.; Magyar polgári jog. I. általános rész. Bp. 1950.

Tevékenységét az ötvenes években is folytatta, bár sok támadás érte, mint „burzsoá értéket hordozó régi tudóst”. 1953-tól a „Nagy Imre-féle” új szakasztól kezdve erősödik kritikus hangvétele a jogi, politikai és tudományos állapotokat illetően. 1956-ban az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága elnökévé, a forradalom idején az MTA Nemzeti Bizottság titkárává, 1956. november elején az MTA főtitkárává választották (elnökké Kodály Zoltánt kérték fel). 1957. szeptember 23-án (a forradalom idején a Bizottság ülésén elmondott reformbeszéde miatt) egyetemi tanári állásából fegyelmivel elbocsátották, akadémiai tisztségeitől megfosztották. Ettől kezdve szerény nyugdíjból, illetve akadémiai tiszteletdíjból élt, de az egyetemre sohasem térhetett vissza.

1957-es eltiltása után a kutatással nem hagyott fel. A hatvanas években fokozatosan elkezdhette publikációs tevékenységét, tizenöt termékeny alkotó év következett, nagy alkotásokkal. Családi joggal, szerzői joggal és jogtörténettel, majd orvos-egészségügyi joggal foglalkozott. A család jogi rendjének alapjai című, angol nyelven is megjelent munkája szociológiai megközelítésű és jog-összehasonlító jellegű. Magyarországon ő hívta fel először a figyelmet a szerv- és szövetátültetések jogára, az erről írt könyvében kifejtett jogalkotási gondolatok jórészt beépültek az Egészségügyi törvénybe. Az ekkor született monográfiái később angolul, franciául és németül is megjelentek, s úttörő jellegű kutatásaira és eredményeire a nemzetközi szakmai közvélemény is felfigyelt. A jogtörténetet Eötvös József leveleinek kiadásával, Szalay László tanulmányával és Frank Ignác-értékelésével gazdagította.

A Grill-féle Új Döntvénytár egyik szerkesztője, és jelentős tevékenységet fejtett ki a Magyar Jogi Szemle főszerkesztőjeként is. Hosszú élete során több mint 300 cikket, tanulmányt, könyvet, recenziót írt, nagy részét a Kereskedelmi Jog, a Polgári Jog, a Jogállam, a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Jogi Szemle, a Magyar Jog, és az Állam és Jog folyóiratokba.

1928-ban a magánjogi törvényelőkészítő munkáját a IV. osztályú Magyar Érdemkeresztet kitüntetéssel ismerték el. Két ízben kapta meg a Munka Érdemrendet, másodszor az arany fokozatot. Az iparjogvédelem területén kifejtett tevékenységéért az 1970-ben alapított Iparjogvédelmi Emlékérmet az elsők között kapta meg.

82 éves korában, Budapesten halt meg 1976. november 19-én, a Farkasréti-temetőben nyugszik. 1984-ben egykori tanítványai a Tanulmányok a jogról c. posztumusz kötettel tisztelegtek az emléke előtt, néhány írása ekkor kerülhetett először az olvasók elé. Századik születésnapja alkalmából 1994-ben ünnepség keretében rehabilitálta az ELTE és a Magyar Tudományos Akadémia. Ekkor jelent meg a tisztelői által jegyzett Nizsalovszky Endre Emlékkönyv is. 2010-ben Budapest II. kerületi lakóházának falán emléktáblát avattak.