Dunaszerdahelyen született 1871. december 27-én. Felesége Konrád Margit, fiai: Imre és Károly. 1917-ben nemesi címet kapott, előneve: dunaszerdahelyi.

Apja, aki ügyvéd, szolgabíró, majd királyi aljárásbíró volt, fiatalon meghalt. Anyjával Pozsonyba költözött, itt végezte el a főgimnázium nyolc osztályát, és elsajátította a német, angol és francia nyelvet is. A nevelésében részt vevő nagybátyja, Guttler János, gyorsírni is megtanította, ezzel több pályadíjat is nyert. Jogi tanulmányait Budapesten végezte, ez alatt az idő alatt oroszul is megtanult. Ő volt az első, akit 1895-ben királygyűrűs (sub auspiciis regis) jogi doktorrá avattak. 1896-ban ügyvédi vizsgát tett Budapesten.

1896-ban – az öröklési jogi rész előadójaként – tagja lett az Igazságügyminisztérium polgári törvénykönyv előkészítésére szervezett állandó bizottságának. 1915-től miniszteri tanácsosi rangot kapott, 1922 és 1928 között a bizottság tudományos irányítója volt. Részt vett az első, átfogó polgári törvénykönyv előkészítésében, majd az újabb magánjogi törvény-tervezet kidolgozásában (1918–1928). Kitűnő nyelvtudása miatt 1927-től a magyar–csehszlovák, a magyar–angol, és a magyar–jugoszláv vegyes döntőbíróságok bírája.

1908-tól a Budapesti Tudományegyetem magánjogi magántanára, 1917-től rendes tanára lett. 1932–33-ban és 1938–39-ben a Jog- és államtudományi kar dékánja. 1948-ban nyugdíjazták. Közel negyven évig volt az egyetem tanára, generációkat, tízezernél is több hallgatót tanított.

Az utókor a polgári jog tudományának nagy magyar mestereként tartja számon. A kötelmi és dologi jog terén a magyarországi polgári jog tudományában a német–osztrák jog szolgai követése ellen küzdő Grosschmid Béni követője. A magánjognak csaknem valamennyi területével foglalkozott könyvekben, tanulmányokban, tankönyvekben. A magyar magánjog vázlata című tankönyve egyre bővülő tartalommal, öt kiadásban szolgált főiskolai tankönyvül. Tudományos munkásságának legfőbb műve a Magyar magánjog című, hatkötetes gyűjteményes munka, melynek főszerkesztője és – alapvető elméleti részek kidolgozásával – egyik társszerzője is volt.

1897-től a Magyar Jogászegyleti Értekezések, 1914-től 1933-ig a Magánjogi Döntvénytár, 1922–24-ben a Békejog és Békegazdaság, 1927–41-ben a TÉBE Könyvtár, 1946-tól a Jogtudományi Közlöny szerkesztője, utóbbinak egyik legtermékenyebb szerzője. Számos cikket írt a napilapoknak, a Jogi lexikonnak és a Pallas Nagy Lexikonának is munkatársa volt.

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1943-ban rendes tagja lett. Akadémiai székfoglaló előadását Grosschmid Béni emlékének szentelte. 1948-ban tanácskozó taggá minősítették vissza, azonban 1949-ben helyreállították tagságát.

1897-től a Magyar Jogászegylet titkára, később elnöke. 1945 után a Magyar–Szovjet Társaság Jogtudományi szakosztálya, és a Magyar Jogász Szövetség tevékeny tagja.

1948-ban Szalay László-éremmel, 1952-ben, 80. születésnapján Népköztársasági Érdemrenddel tüntették ki. 1953-ban a jogászok közül először ő kapott Kossuth-díjat egész élete munkásságáért, a haladó jogásznemzedék nevelése érdekében kifejtett tevékenységéért.

1956. május 22-én halt meg Budapesten, élete 85. évében. A Farkasréti temetőben nyugszik.