Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Böngéssze át az Országgyűlési Könyvtár új beszerzéseit:
https://go.ogyk.hu/konyvajanlo-2024-junius

225 éve, 1799. június 13-án Temesváron született Kiss Ernő honvéd altábornagy, az aradi vértanúk egyike. Jómódú örmény család fiaként látta meg a napvilágot. Nevelőapja révén útja a bécsi Theresianumba vezetett, melynek elvégzése után a császári sereg tisztje lett. 1848 tavaszán ezredével Nagykikindán állomásozott, így a kezdetektől részt vett a szerb felkelők elleni harcokban. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Az ő nevéhez fűződik az első jelentős délvidéki győzelem, a perlaszi szerb tábor bevétele szeptember 2-án. 1848. október 12-én vezérőrnagyi rangot kapott és a bánsági hadtest vezetésével bízták meg, két hónappal később pedig altábornagyi rangra emelték. Debrecenben az Országos Főhadparancsnokság vezetőjévé nevezték ki, a szabadságharc végéig több alkalommal is helyettesítette a hadügyminisztert.

Magyarország történelme során gyakran változott a király székhelye, illetve az országgyűlések helyszíne – a 19. század végéig nem is volt állandó épülete a törvényhozásnak. A 19. század során fokozatosan egyre erősebbé vált a magyarság nemzeti öntudata, az önállósodás vágya. Így alakult ki az az elképzelés, hogy az új, önálló országház épülete Magyarország szívében, Pesten álljon.

Az Országgyűlés Elnöke 14. alkalommal hirdette meg a "Könyvtár, ami összeköt" – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése nevű ösztöndíjprogramot. Ennek  keretében 2024. szeptember 15. és 29. között nyolc határon túli és két magyarországi szakember tölthet egyidejűleg két hetet az Országgyűlési Könyvtárban.

A program célja a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésének elősegítése, támogatása. A résztvevőknek az Országgyűlési Könyvtárban eltöltött két hét során lehetőségük nyílik a könyvtár állományának, szolgáltatásainak, működésének megismerésére; gyakorlati munkavégzésre, saját szakmai tevékenységük bemutatására; kapcsolatépítésre; közös szakmai együttműködési projektek kidolgozására, illetve azokban való részvételre.

Böngéssze át az Országgyűlési Könyvtár új beszerzéseit:
https://go.ogyk.hu/konyvajanlo-2024-majus

Kihirdették a Pragmatica Sanctio pályázat eredményeit az Országház Delegációs termében. Az Országgyűlés elnöke által 2023-ban kiírt pályázat célja az volt, hogy méltó módon ünnepelje meg a magyar alkotmánytörténet egyik nagy jelentőségű és a későbbi alkotmányfejlődésre is hatással bíró jogi dokumentuma kibocsátásának háromszázadik évfordulóját.

Táncsics Mihály író és politikus paraszti családba született 1799. április 21-én Ácsteszéren. Budán elvégezte a tanítóképzőt, majd jogot kezdett el tanulni, de érdeklődése egy idő után az irodalom felé fordult. 1835-tól jelentek meg a társadalmi programadás igényével is fellépő regényei, melyekben a feudalizmus felszámolását és a polgári átalakulást népszerűsítette. Hasonló szellemiségű publicisztikái a Természet című folyóiratban jelentek meg. 1844-ben a cenzúra kikerülése érdekében külföldön adta ki Sajtószabadságról ​nézetei egy rabnak című röpiratát, melynek pozitív fogadtatása volt az éppen akkor ülésező országgyűlés követei körében. A Habsburg-hatalom az írás nyomán éveken át megfigyelte Táncsicsot, végül 1847-ben elfogták a rejtőzködő írót, és sajtóvétségre hivatkozva bírói ítélet nélkül börtönbe zárták.

Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére.

Rovatunkban szeretnénk az olvasók, a kutatók figyelmébe ajánlani a 2023-ban beszerzett külföldi könyveink közül néhány olyat, amelyek minden bizonnyal számot tarthatnak az e tudományterületekkel foglalkozók érdeklődésére. Ezúttal könyvtárunk mellékgyűjtőköri tematikáival foglalkozó köteteink közül ismerhetnek meg néhányat. A könyvek bibliográfiai adatait a borítóképre kattintva tekinthetik meg.

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo