Beck Salamon Bácstopolyán született 1885. március 25-dikén. Apja: Beck Móric cipészmester. Felesége dr. Klein Magdolna.

Elemi iskoláit szülőfalujában a zsidó iskolában végezte, ezt követően hat évig a szabadkai gimnáziumba járt. 1903-ban Újvidéken érettségizett, majd a jogot a Budapesti Tudományegyetemen végezte többek között Grosschmid Béni és Szászy-Schwarz Gusztáv növendékeként. 1907-ben avatták doktorrá. A diploma megszerzése után külföldön is folytatott tanulmányokat, majd ügyvédjelölti gyakorlata után 1910-ben letette az ügyvédi vizsgát. A Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként négy évtizedig dolgozott ügyvédként.

Már diákkorában érzékeny volt a társadalmi problémák iránt. 1907-ben csatlakozott a Szocialista Diákok Szervezetéhez, és ennek elnökeként részt vett a Szocialista Ifjúsági Internacionálén Stuttgartban. Publikált a Társadalomtudományi Társaság folyóiratában, a Huszadik Században, illetve a Magyarországi Szociáldemokrata Párt folyóiratában, a Szocializmusban. Munkatársa volt a Munka Szemléje című társadalompolitikai, tudományos, irodalmi, művészeti és közgazdasági hetilapnak. Széles körű politikai és irodalmi kapcsolatokkal rendelkezett (Lukács György, Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Rudas László). Részt vett az 1908-ban alakult Galilei Kör munkájában. 1914-ben az Országos Radikális Párt megalakításakor annak elnökségi tagja lett.

Szakirodalmi munkásságát már ügyvédjelöltként elkezdte, első cikke a Jogtudományi Közlönyben jelent meg 1908-ban. A Tanácsköztársaság idején publikált az Igazságügyi Népbiztosság Propaganda Osztály által szerkesztett Proletárjogban is. 1925-ben Meszlény Artúr főszerkesztővel és Varannai István szerkesztőtársával indították meg a Polgári Jog című, havonta megjelenő szaklapot, melynek Beck Salamon nemcsak szerkesztője, hanem a legtermékenyebb cikkírója is volt: az 1939 végén betiltott lapban az általa írott cikkek száma a tizennégy év alatt meghaladta a háromszázat.

Ügyvédi, szerkesztői, cikkírói tevékenységén felül sokféle társadalmi tevékenységre is felkérték, megválasztották. A Magyar Jogászegylet 1934 végén Szladits Károly és Kuncz Ödön egyetemi tanárokkal, valamint Nyulászi János ügyvéddel együtt megbízta, hogy vezesse a fiatal jogásznemzedék rendszeres továbbképzése céljából létesített Civiljogi Szemináriumot. Betöltötte a Budapesti Kereskedelmi Testület főtitkári tisztét. 1929 és 1931 között részt vett az Ügyvédi Vizsgáló Bizottság munkájában, 1945 és 1949 között e testületnek elnökhelyettese volt. A Magyar Jogászegyletnek igazgató választmányi tagja volt mindaddig, míg a diszkriminációs rendelkezések meg nem tiltották a zsidó származásúak választhatóságát.

A második világháború alatt András fia 1943-ban munkaszolgálatosként halt meg. A német megszállás után Beck Salamont Horthy-ligetre internálták, törölték a budapesti ügyvédi kamara tagjainak sorából, októbertől munkaszolgálatosként sáncot ásattak vele.

1945 után folytatta ügyvédi tevékenységét, ismét tagja, majd elnökhelyettese lett a Vizsgáló Bizottságnak, elnökségi tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának (1945 és 1950 között), és részt vett 1947-től a Szabadalmi Ügyvivőket Képesítő Vizsgabizottságban. 1945 novemberében a Magyar Radikális Párt elnökségi tagja lett. A Magyar Jogász Szövetség megalakulásakor az Országos Választmány és a Tudományos Bizottság tagja, később a Polgári Jogi Szekció elnöke. A Jogtudományi Közlönynél 1949-ben Szladits Károly szerkesztőbizottsági elnök helyettese, majd a szerkesztőbizottság tagja.

1946-ban dologi és kötelmi jogból magántanári képesítést nyert, melyet 1947-ben a magánjog egész tárgykörére kiterjesztettek, ekkor címzetes rendkívüli tanári kinevezést kapott. 1949-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Polgári Eljárásjogi Tanszékére került előadónak, 1950-ben kinevezték egyetemi rendkívüli tanárnak, 1951-ben egyetemi tanárnak. Ekkor le kellett mondania az ügyvédi hivatásáról. 1952-ben kinevezték az állam- és jogtudományok kandidátusának, 1957-ben a tudományok (nagy)doktora lett. Ebben az évben lett a Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője, ezt a feladatát nyugdíjazásáig, 1960-ig látta el. Egyetemi tanárként arra törekedett, hogy az elmélet és a gyakorlat összefüggését, kölcsönhatását megismertesse a hallgatókkal, és a saját tudásanyagát a lehető legnagyobb mértékben átadja, ennek érdekében egyetemi jegyzeteket, tankönyvet írt, szerkesztett.

Tevékenyen közreműködött a Polgári perrendtartásról, a Polgári perrendtartás módosításáról, a Bírósági végrehajtásról, és a Polgári törvénykönyv kodifikációs munkájában. Az 1962-ben alapított Magyar Iparjogvédelmi Egyesület ügyvezető elnöke és egyik legaktívabb tagja, aki jogtudósként is mély alapossággal foglalkozott a védjegyjoggal és szabadalmi joggal.

Sokszínű egyéniség, kiváló ügyvéd volt, hosszú, mozgalmas életének hatvanhárom tevékeny évében hatszázat meghaladó cikket, tanulmányt és monográfiát írt. Mint jogtudós ismerte a civiljogtudomány minden ágát. A magánjogban és kereskedelmi jogban, a római jogban, a polgári jogban, a mindegyiknek a gyakorlatát érvényesülését elősegítő polgári eljárásjogban, az iparjogvédelemben ugyanúgy otthon volt, mint a családjogi vagy öröklési jogi problémákban. Tanított mindig és mindenütt, nagyszerű előadó volt. A hallgatóság csillogó szemmel figyelt, mosolygott egy-egy anekdotáján. Életének humoros történeteit kiadta 1969-ben Öreg jogász tövistermése című kötetében.

Az 1970-ben alapított Iparjogvédelmi Emlékérem első kitüntetettjei közé tartozott. Munkásságát a Munka Érdemrend arany fokozatával ismerték el.

90 évesen, 1974. június 7-dikén halt meg Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik. Beck Salamont tartják az utolsó magyar esetjogásznak.