Schwarz Gusztáv 1858. január 1-jén született Pesten. 1911-ben törvényelőkészítő munkája elismeréseként előbb udvari tanácsosi, majd nemesi címet kapott, ekkor vette fel a Szászy-Schwarz nevet.

A Budapesti Tudományegyetem Jog- és államtudományi karán tanult jogot, 1882-ben avatták doktorrá. Tudományos pályára készült, ezért 1883-ban európai egyetemeket látogatott meg, járt a bécsi, a lipcsei, a hallei egyetemre, majd egy évig (1884-ig) a göttingeni egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Itt ismerkedett meg a német jogtudóssal, Rudolf von Jheringgel (1818–1892), aki nagy hatással volt Schwarzra. Kölcsönösen tisztelték egymást, 1885-ben, magántanári habilitációjához Jhering a budapesti jogi karhoz támogató ajánlást küldött. Szászy-Schwarz egész életében a német jogász tanainak hű képviselője és továbbfejlesztője, Jhering magánjogi jogesetgyűjteményét nemcsak magyarította, hanem 1901-ben a hazai jogéletből vett példákkal kibővítve adta ki.

1884-ben ügyvédi vizsgát tett, 1885-től az Ügyvédvizsgáló bizottság tagja lett. 1884-től 1896-ig ügyvédi irodát tartott fenn.

1885-től, a Budapesti Tudománygyetemen a római jog magántanára, 1893-tól rendkívüli tanára, 1896–1900 között nyilvános rendes tanára, 1900-tól haláláig a kereskedelmi és váltójog, valamint a római jog jogosított tanára. Lebilincselő előadóként emlegették hallgatói, eszményi tanár volt, aki igen nagy hatást gyakorolt mély tudásával, elmésségével. Az 1902–1903-as és az 1916–17-es tanévben a Jog és államtudományi kar dékánja. 1902-ben dékánként indítványt tett a Budapesti Tudományegyetemen a jogi kari könyvtár megalapítására, azzal a céllal, hogy a magas árú, vagy nagy terjedelmű hazai és külföldi szakkönyveket, illetve az általános műveltséget terjesztő műveket is megvegyék a hallgatók számára. A könyvtár 1904-től már működött is. Szászy-Schwarz 36 éven át tanított a jogi karon, neves tanítványai közé tartozott Marton Géza, Szladits Károly, és Beck Salamon is.

Kimagasló jelentőségű tudományos tevékenysége a civilisztika szinte egész területét átfogta. A historikus irányzattal szemben a modern jog alapját képező panderisztikának volt lelkes művelője. A házassági joghoz írott bírálata döntően befolyásolta a törvény megalkotását. Szilágyi Dezső ezután hívta meg (1895-ben) a magyar polgári törvénykönyv szerkesztő bizottságába, az 1900-ban közzétett első tervezet örökjogi részét Schwarz írta meg. Hangsúlyozta a dologi jog, a családjog és az öröklési jog átfogó reformjának szükségességét. Arra törekedett, hogy a magyar magánjogi kódex európai színvonalú legyen, ezért fontosnak tartotta, hogy a német nyelven is közzétett kódex-tervezeteket nagy tekintélyű német, osztrák és svájci magánjogászok is véleményezhessék. Jórészt tőle származik az 1914-ben közzétett magyar polgári törvénykönyv-tervezet indokolása is.

Értekezései, kritikái a lap megalapításától kezdve húsz éven keresztül a Jogállamban jelentek meg. A Jogtudományi Közlönyben a „Magánjogi fejtegetések” rovatban a tudományos döntvénybírálatnak új nemét teremtette meg. Egyik legfőbb munkája az 1906-ban megjelent A jogi személy magyarázata, mely jelentős kritikát váltott ki. A magánjog terén számos máig becses könyvet és tanulmányt írt. Ő foglalkozott először a bírói gyakorlat, a jogesetek elméleti jellegű és igényű elemzésével. Ez a szemlélet jellemzi a Magánjogi fejtegetések felsőbírósági határozatok kapcsán 1890-es és az Újabb magánjogi fejtegetések című 1901-es művét. Az 1911-ben megjelent öt tanulmányt tartalmazó Új irányok a magánjogban című kötetében a magyar magánjog mellett a római jog kérdéseivel is foglalkozott.

Tudományos érdemei elismeréséül 1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. A római jog és a modern civilisztika képviselőjeként a jogbölcseleti kérdések iránt is nyitott volt. Nevét a német jogtudományban is jegyezték, a Deutsche Juristen-Zeitung munkatársaként is dolgozott. Az I. világháború alatt a Bajtársi Szövetség jogi osztályának elnöki tisztségét viselte, ezzel is a német–magyar jogi közeledést kívánta szolgálni. Figyelemmel kísérte az európai, első sorban a német nyelvterület jogtudósainak munkáját, többen hatással voltak munkásságára, pl. Ernst Zitelmann (1853–1923), ill. levelezett Eugen Huberrel (1849–1923), aki az 1912-es svájci magánjogi kódexet is megalkotta.

A Magyar Jogászegylet alelnöki, és az Iparjogvédelmi Egyesület elnöki tisztségét is betöltötte.

1920. április 8-án hunyt el Budapesten. A 62 éves jogtudóst a jogi egyetem csarnokában ravatalozták fel.