The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Nizsalovszky Endre Békéscsabán született 1894. szeptember 25-én. Apja lukovai Nizsalovszky Endre Békéscsabán, majd Gyulán bíró, később törvényszéki elnök volt.
A Nagyváradi Jogakadémián és a Debreceni Egyetemen tanult, itt kapott jogtudományi doktori oklevelet 1917-ben. 1918-ban állami ösztöndíjjal a berlini egyetemen folytatott tanulmányokat. 1916 júniusától a Nagyváradi Királyi Törvényszéknél, később a Gyulai Királyi Járásbíróságnál kapott joggyakornoki helyet bírósági jegyzői beosztásban. 1920-tól az Igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályán magánjogi előadó, 1921–22 bírósági titkár, 1922–30 miniszteri titkár, 1928-tól miniszteri osztálytanácsos. 1925-ben egységes bírói–ügyvédi vizsgát tett kitűnő eredménnyel. A minisztériumban dolgozott többek között az 1927-es jelzálogjogról szóló, az 1928-as magánjogi törvényjavaslat, majd a telepítési törvény létrehozatalában. Törvényelőkészítő munkáját egyetemi tanári időszaka alatt is folytatta, és a harmincas években is indokolások, tanulmányok, könyvek, kommentárok sorát írta. 1945-től részt vett az újjáépítés kodifikációjában, elkészítette a kialakuló állami szektor néhány jogszabályát (szövetkezetekről, munkaügyi bíráskodásról, Gazdasági Főtanácsról stb.). 1946-ban és 1948-ban hosszabb tanulmányutat tett Svájcban. Az ötvenes évek végén Eörsi Gyulával és Világhy Miklóssal együtt szövegezték meg, és öntötték végleges formába a Polgári Törvénykönyvet (1959. évi IV. törvény).
Három jogágazat professzora volt élete során: a kereskedelmi és váltójogé, a polgári eljárásjogé és a magánjogé, illetve polgári jogé. 1929-től Debrecenben habilitált a magyar magánjog magántanárává, és már ebben a tanévben ott oktatott is, a kereskedelmi és váltójog tanára lett 1934-ig, amikor meghívták a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karára a kereskedelmi és magánjog rendes tanárának. 1938-tól a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a polgári eljárásjog, 1943-tól 1949-ig a magyar magánjog rendes tanára. 1943-ban átvette Szladits Károlytól az I. számú polgári jogi tanszék vezetését, melynek (és később az egyesített tanszéknek) 1949-től 1957-ig tanszékvezető egyetemi tanára. 1953-ban a Felsőoktatás Kiváló dolgozója lett.
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1939-ben, rendes tagja 1954-ben. 1941-től a Szent István Akadémia rendes tagja. A civilisztikának szinte minden ágát magas fokon művelte: kezdetben a valorizáció (pl.: A valorizáció múltja és jelene. Bp. 1926.), később a dologi jog területe foglalkoztatta ideértve a korlátolt dologi jogokat és a jelzálogot is. A húszas évek végén jelentek meg első nagyobb lélegzetű írásai (Értékjog és zálogjog. Bp. 1928.; Magyar magánjog mai érvényben. II. Dologi jog. Bp. 1928.) Az 1930-as évek elejétől jogbölcseleti, kereskedelmi jogi és perjogi írásokkal jelentkezett (pl. A kereskedelmi törvény és joggyakorlata. Bp. 1937.) Az évtized végén jogszabálytannal, társadalompolitikával és jogtörténettel is foglalkozni kezdett (pl. Apponyi társadalompolitikája. Serlegbeszéd. Bp. 1940.). 1945 után ő írt elsőként kötelmi jogi jegyzetet és nagy szerepet vállalt a népgazdaság polgári jogának fejlesztésében. Tankönyvek sorát írta meg e témákban: Kötelmi Jog II. Bp. 1947.; Kötelmi Jog I. Bp. 1949.; Magyar családi jog. Bp. 1949.; Magyar polgári jog. I. általános rész. Bp. 1950.
Tevékenységét az ötvenes években is folytatta, bár sok támadás érte, mint „burzsoá értéket hordozó régi tudóst”. 1953-tól a „Nagy Imre-féle” új szakasztól kezdve erősödik kritikus hangvétele a jogi, politikai és tudományos állapotokat illetően. 1956-ban az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága elnökévé, a forradalom idején az MTA Nemzeti Bizottság titkárává, 1956. november elején az MTA főtitkárává választották (elnökké Kodály Zoltánt kérték fel). 1957. szeptember 23-án (a forradalom idején a Bizottság ülésén elmondott reformbeszéde miatt) egyetemi tanári állásából fegyelmivel elbocsátották, akadémiai tisztségeitől megfosztották. Ettől kezdve szerény nyugdíjból, illetve akadémiai tiszteletdíjból élt, de az egyetemre sohasem térhetett vissza.
1957-es eltiltása után a kutatással nem hagyott fel. A hatvanas években fokozatosan elkezdhette publikációs tevékenységét, tizenöt termékeny alkotó év következett, nagy alkotásokkal. Családi joggal, szerzői joggal és jogtörténettel, majd orvos-egészségügyi joggal foglalkozott. A család jogi rendjének alapjai című, angol nyelven is megjelent munkája szociológiai megközelítésű és jog-összehasonlító jellegű. Magyarországon ő hívta fel először a figyelmet a szerv- és szövetátültetések jogára, az erről írt könyvében kifejtett jogalkotási gondolatok jórészt beépültek az Egészségügyi törvénybe. Az ekkor született monográfiái később angolul, franciául és németül is megjelentek, s úttörő jellegű kutatásaira és eredményeire a nemzetközi szakmai közvélemény is felfigyelt. A jogtörténetet Eötvös József leveleinek kiadásával, Szalay László tanulmányával és Frank Ignác-értékelésével gazdagította.
A Grill-féle Új Döntvénytár egyik szerkesztője, és jelentős tevékenységet fejtett ki a Magyar Jogi Szemle főszerkesztőjeként is. Hosszú élete során több mint 300 cikket, tanulmányt, könyvet, recenziót írt, nagy részét a Kereskedelmi Jog, a Polgári Jog, a Jogállam, a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Jogi Szemle, a Magyar Jog, és az Állam és Jog folyóiratokba.
1928-ban a magánjogi törvényelőkészítő munkáját a IV. osztályú Magyar Érdemkeresztet kitüntetéssel ismerték el. Két ízben kapta meg a Munka Érdemrendet, másodszor az arany fokozatot. Az iparjogvédelem területén kifejtett tevékenységéért az 1970-ben alapított Iparjogvédelmi Emlékérmet az elsők között kapta meg.
82 éves korában, Budapesten halt meg 1976. november 19-én, a Farkasréti-temetőben nyugszik. 1984-ben egykori tanítványai a Tanulmányok a jogról c. posztumusz kötettel tisztelegtek az emléke előtt, néhány írása ekkor kerülhetett először az olvasók elé. Századik születésnapja alkalmából 1994-ben ünnepség keretében rehabilitálta az ELTE és a Magyar Tudományos Akadémia. Ekkor jelent meg a tisztelői által jegyzett Nizsalovszky Endre Emlékkönyv is. 2010-ben Budapest II. kerületi lakóházának falán emléktáblát avattak.
