Kolosváry Bálint – Kolosváry Sándor jogász, egyetemi tanár fiaként – Kolozsvárott született 1875. január 25-én. Jogi tanulmányait 1892-től 1896-ig szülővárosában végezte, 1896–1897-ben a berlini és párizsi egyetemen tanult, és 1897-ben a kolozsvári egyetemen, uralkodói elismeréssel (királygyűrűs), jogi doktorrá avatták. 1900-ban a magyar magánjog szakterületen egyetemi magántanári képesítést szerzett.

Külföldi tanulmányútját követően az Igazságügyminisztérium kötelékébe lépett. 1899-ben a kassai Királyi Jogakadémián az osztrák és a magyar magánjog nyilvános rendkívüli tanára lett, 1900-tól 1906-ig ugyanott nyilvános rendes tanárként tanított. 1906 augusztusától a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem nyilvános rendkívül, 1909 januárjától nyilvános rendes tanára, 1917–1918-ban a Jog- és Államtudományi Kar dékánja. 1919-től 1921-ig – a megszüntetés előtti, nehéz átmeneti helyzetben – rektorként irányította az intézményt. 1921-től a Szegedre költözött egyetem magyar magánjogi tanáraként, illetve tanszékvezetőjeként folytatta oktatói tevékenységét, s az 1926–1927-es tanévre az egyetem Állam- és Jogtudományi Karán dékánná is megválasztották. Az egyetem jelölte őt a Felsőházba is, amelynek – munkahelyváltás miatt – 1928-ban csak félévig volt tagja. 1928 szeptemberétől 1947-es nyugdíjba vonulásáig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar magánjogi tanszékének professzora, 1931–1932-ben és 1942–1943-ban a jogi kar dékánja. Az 1930-as évek végén és az 1940-es években egyidejűleg az egyetem jogi könyvtárának igazgatói teendőit is ellátta.

A tanítás mellett jogi szakíróként komoly tudományos sikereket ért el: 1922 májusától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1934 májusától rendes, 1943-tól 1946-ig igazgatósági tagja. Mindezek mellett 1929-től 1946-ig az intézmény Jogtudományi bizottságának előadója, 1947-től 1949-ig elnöke is. 1949-ben visszaminősítették az MTA tanácskozó tagjává. Rendes tagságát 1989-ben posztumusz állították helyre.

Elsősorban a magyar magánjog kérdéseivel foglalkozott, pályája első időszakában (1911-ig) az osztrák magánjog témakörével is. Több gyűjteményes munka (lásd Fodor Ármin és Márkus Dezső Magyar magánjog, továbbá Szladits Károly azonos című műveit) összeállításából és megírásából aktívan kivette részét, magánjogi tankönyvei hosszú ideig alapvetőnek bizonyultak. Sokoldalú munkásságában kiemelt helyet foglalt el a házassági és öröklési jog vizsgálata, de a dologi jog és a vadászati jog több területén is érdemeket szerzett. Konzervatív szemléletű szakjogászi tevékenységére jelentős befolyást gyakorolt a történetjogi iskolai felfogás, az osztrák természetjog és a nemzeti irányzat. A nagy jogászok közül Grosschmid Béni hatott rá a legerősebben. Könyvein és tanulmányain bizonyos mértékig német jogirodalmi párhuzam is kimutatható. Cikkei és tanulmányai főleg a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Jogász-Ujság, a Jogállam, a Református Szemle című folyóiratokban, valamint a szegedi egyetem jogi kiadványában jelentek meg.

Még kolozsvári működése idején az Erdélyi Református Teológia és a kolozsvári Református Egyházkerület főgondnoki tisztét is beöltötte, utóbbinak tanácsbírói és világi főjegyzői, később a fővárosban a Dunamelléki Református Egyházkerület tanácsbírói funkcióját is. Kolosváry tagja lett a Magyar Jogászegyletnek, választmányi tagja a Magyar Pszichológiai Társaságnak és alelnöke a Magyar Társadalomtudományi Társaságnak. 1922-től 1928-ig a szegedi Acta Literarum Sectio Juridico-Politica társszerkesztői feladatait is végezte.

A magyar magánjog, a jogtörténet és a felsőfokú jogi oktatás egyik nagy egyéniségeként számon tartott jogtudós 80. életévében, 1954. augusztus 28-án, Budapesten halt meg.