The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Nagy Ferenc a szlavóniai Verőcén született, 1852. március 15-én. Jogi tanulmányait Bécsben és a magyar fővárosban végezte, ahol vizsgáit 1875-ben jogtudományi doktorátussal fejezte be. Utána ösztöndíjasként hosszabb ideig külföldi tanulmányúton tartózkodott Ausztriában, a nagyobb németországi városokban és Párizsban. 1877-ben a Budapesti Tudományegyetemen kereskedelmi és váltójogból magántanári képesítést szerzett.
Kisebb megszakítással 1879-től 1928-ig felsőoktatási intézményekben tanított. Előbb a Nagyváradi Jogakadémia rendkívüli, 1880-tól rendes tanára, 1881-től 1890-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a kereskedelmi és váltójog nyilvános rendes tanára, az 1886–1887-es tanévben a jog- és államtudományi kar dékánja is. 1891-től nyilvános rendes tanárként a Budapesti Tudományegyetem kereskedelmi és váltójogi tanszékének vezetője és kétszer (az 1898–1899-es, továbbá az 1914–1915-ös tanévben) a jogi kar dékánja. A Pázmány Péter Tudományegyetem tanszékéről nem sokkal halála előtt vonult nyugalomba.
1895-ben a polgári törvénykönyvet kodifikáló bizottság tagjává választották. A kormány megbízásából több gazdasági (pl. tengerjogi, szövetkezeti) törvényjavaslatot készített elő, és jelentős részt vállalt a kereskedelmi, a váltótörvény és a biztosítási törvény reformmunkálataiban. Munkája elismeréseként 1899-ben udvari tanácsosi címmel tüntették ki. Több nemzetközi konferencián a magyar kormányt képviselte, például 1910–1912-ig részt vett a hágai váltójogi államértekezleten, 1912-ben ennek nyolctagú szerkesztő bizottságába is beválasztották. Ebben az évben az uralkodótól megkapta a valóságos belső titkos tanácsosi címet. Magyarország képviseletében 1922-től a hágai Nemzetközi Állandó Választott Bíróság tagjaként tevékenykedett.
Egyetemi tanári állását közel két évre megszakítva, 1900. június 16-tól 1902. május 23-ig a Kereskedelemügyi Minisztérium politikai államtitkára lett (lemondásakor visszatért egyetemi katedrájára), ezzel és pártszínekben történő képviselővé választatásával politikai porondra lépett. Először 1900-ban, majd 1901-től 1905-ig és 1905–1906-ban a Szabadelvű Párt vissói választókerületének megválasztott országgyűlési képviselője. 1905 nyarán a pártvezetés tagjaként kilépett a pártból, és „új disszidensek” nevű csoportja élén – 1905 őszén – egyesült gróf Andrássy Gyulának a kormánypártot már korábban elhagyó „disszidensek” nevű csoportjával. A létrejövő új politikai alakulatban 1906-tól 1910-ig az Alkotmánypárt társelnöke volt, egyidejűleg addigi kerülete újra a képviselőházba juttatta. E párt 1910-es feloszlásakor politikai tevékenységét gróf Tisza István Nemzeti Munkapártjában – a kaposvári választókerület képviselőjeként – 1918-ig folytatta. 1927-től a Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és államtudományi karának jelölése alapján 1928 szeptemberéig a felsőház tagja.
Alig múlt negyvenéves, amikor eredményes szakirodalmi munkássága révén a Magyar Tudományos Akadémia 1893 májusában levelező taggá, és 10 év múlva 1903 májusától rendes taggá választotta.
Tudományos tevékenységére külföldi tanulmányútjai (elsősorban a német jogtudósok) nagy hatást gyakoroltak. A mesterek tanításain túllépve azonban az egyoldalú utánzás helyett az önálló magyar kereskedelmi tudomány létrehozását tűzte ki célul. Szakirodalmi munkásságának legfőbb területe ezért – kapcsolódva egyetemi tanári hivatásához – a kereskedelmi és váltójog lett, amelynek a jog-összehasonlító módszert alkalmazó kiemelkedő tudósává vált. A hiteljoggal és értékpapírjoggal összefüggő elméleti kutatásai szinte minden részterületre kiterjedtek, és (a szakma korabeli elismert képviselői szerint) a gyakorlati hiteljog alapjaivá váltak. Már kezdeti időszakában a modern jogtudományt kialakító kolozsvári „nagy négyes” (Plósz Sándor, Concha Győző és Grosschmid Benő mellett) tagjaként jelentős könyveket írt: 1878-ban A kereskedelmi társaságok jogi természete című színvonalas művet, 1884-ben a – később számos kiadást megért – kereskedelmi jogi kézikönyvet, 1889-ben a három kötetesre tervezett Polgári törvénykezés rendje Magyarországon első kötetét. Nagy Ferenc sokat foglalkozott a tengeri magánjoggal, az 1890-es évek elején első akadémiai székfoglalóját e témában írta, később pedig két hasonló vonatkozású törvénytervezetet is készített. Az 1897-ben kiadott nagy sikerű váltójogi kézikönyve sok kiadásban látott napvilágot, e munkáját az Akadémia 1898-ban Sztrokay-díjjal jutalmazta. A szövetkezeti jog kérdései szintén többször kutatásai középpontjába kerültek, 1906-ban, második akadémiai székfoglaló értekezését A szövetkezetek alapelve címmel tartotta, és két ezzel kapcsolatos törvényjavaslat is az ő nevéhez fűződik. Számos szakfolyóirat közölte tanulmányait, értekezéseit, dolgozatait: ezek közül a Magyar Pénzügy, a Jogtudományi Közlöny, a Magyar Igazságügy, a Magyar Jogászegyleti Értekezések, a Jogállam, az Igazságügyi Határozatok tára, a Kereskedelmi Jog, az Ügyvédek Lapja, a Biztosítási és Közgazdasági Lapok a jelentősebbek.
Egyéb szervezeti, egyesületi tisztségeiről szólva: 1885-ben a Magyar Jogászgyűlés alelnöke, 1908-tól a Keleti Kereskedelmi Akadémia felügyelő bizottságának elnöke, a Nemzetközi Jogi Társaság alelnöke és a Jogtudományi államvizsgálati bizottság elnöke. 1909 decemberétől élete végéig a Magyar Jogászegylet elnöke, 1915-től a Magyar–Holland Biztosító Társaság elnöke, 1923-tól a Biztosítási Tanács alelnöke volt.
Az egyik legnevesebb magyar kereskedelmi jogász 76 éves korában, 1928. szeptember 28-án halt meg Röjtökön (később Röjtökmuzsaj), ahol családi sírboltba temették.
