The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Szászy István Budapesten született 1899. december 1-jén. Apja Szászy Béla jogász, jogakadémiai tanár, akadémikus, igazságügyi államtitkár. Anyai ági felmenői közé tartozott Csengery Antal történetíró, akadémikus, és Heinrich Gusztáv irodalomtörténész, aki a 20. század elején tizenöt éven keresztül volt az MTA főtitkára.
Szászy István 1917-ben érettségizett, utána nyomban katonai szolgálatra jelentkezett. A galíciai és olasz fronton harcolt, négy hónapos olasz hadifogságba került. 1918-tól a Budapesti Tudományegyetemen tanult, 1922-ben jogi doktorrá avatták. Az 1923–24-es tanévben Párizsban az École des Sciences Politiques diplomácia szakán szerzett oklevelet és a Sorbonne jogi tagozatán hallgatott előadásokat. 1925-ben Budapesten diplomáciai, 1926-ban egységes bírói-ügyvédi szakvizsgát tett. 1924-től a Külügyminisztériumban, 1926-tól 1937-ig az Igazságügyminisztérium nemzetközi jogi osztályán dolgozott, törvényszéki, illetve ítélőtáblai bírói rangban. Részt vett többek között a magyar–brit polgári jogsegélyegyezmény kidolgozásában és megszövegezésében.
1931-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen nemzetközi magánjogból egyetemi magántanárként habilitált. 1939-től címzetes nyilvános rendkívüli tanár, 1940-ben rendkívüli egyetemi tanár. 1942 és 1945 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen magánjogot adott elő. Ugyanezt a tárgyat oktatta 1945-től 1950-ig a budapesti egyetemen, ahol 1947-től az I. számú Magánjogi tanszéket is vezette. Ötvenegy éves korában nyugdíjazták, mert 1949-ben nem írta alá a Mindszenty József hercegprímást elítélő nyilatkozatot.
Már a húszas évek végén megkezdte tudományos tevékenységét. Első – nemzetközi jogi tárgyú – monográfiája Az államok közötti utódlás elmélete, 1928-ban jelent meg. 1929-től foglalkozott a nemzetközi kötelmi jog alapintézményével, az akarati autonómia tanával, a felek jogszabályválasztó lehetőségével. A harmincas években több tucat tanulmányt publikált, melyekben nemzetközi magánjogi, közjogi, nemzetközi perjogi kérdésekkel, és a nemzetközi jogsegély problémáival foglalkozott. Figyelemmel kísérte a hazai és a külföldi szakirodalmat, rendszeresen írt ezekről recenziókat, bírálatokat. 1938-ban Nemzetközi magánjog címmel jelentette meg monográfiáját, mely e jogág elméletének és gyakorlatának addigi legteljesebb magyar összefoglalása. 1941-ben a Szladits Károly által szerkesztett Magyar magánjog kötetben láttak napvilágot a Magyar nemzetközi magánjog és a Magyar időközi magánjog című művei. Kolozsvári egyetemi előadásait 1943-ban A kötelmi jog általános tanai című könyvében adta ki. Az általa művelt jogterülethez kapcsolódóan publicisztikai tevékenységet is végzett, ezeket zömében a Budapesti Hírlap közölte. Már 1945 előtt is tanulmányozta a szovjet jogot, 1945-ben Kolozsvárott jelent meg A Szovjetunió magánjogának alapelvei című munkája. Ebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. 1948-ban – az igazságügy-miniszter felkérésére – dolgozta ki a Magyar nemzetközi magánjog kodifikációs tervezetét.
Szászy István tette nemzetközi hírűvé és elismertté a magyar nemzetközi magánjogtudományt. 1930-ban a magyar kormányt képviselte a New Yorki nemzetközi jogi kongresszuson. 1934-ben az egyik legelőkelőbb nemzetközi jogi kérdésekkel foglalkozó testület, a Grotius Society felkérte Londonban egy angol nyelvű előadás megtartására. Ezt követően az Academie de Droit International meghívta Hágába egy előadássorozatra, itt a kollíziós jog kérdéskörével, az időközi jogszabály-összeütközésekről beszélt. 1938-tól 1941 végéig családostól Egyiptomban élt, ahol az egyiptomi Nemzetközi Vegyes Bíróság tagjaként a külföldiek egymás közötti pereivel, valamint az egyiptomi állampolgárokkal folytatott jogvitáival foglalkozott. 1940-ben felkérték az új egyiptomi Polgári törvénykönyv tervezetének kidolgozására is,: az 1941-es törvényjavaslat Általános részének, valamint a nemzetközi és az időközi magánjogot tartalmazó részeinek szövegét is ő készítette. Ebben az időszakban figyelme a vegyesbíróságok ítélkezése elméleti és gyakorlati, valamint a muszlim és nem muszlin személyek perszonálstatutumának összeütközése kérdései felé fordult.
Kényszerű nyugdíjaztatása után, az ötvenes években szakfordítói munkákból élt. A hatvanas évek elején bekövetkező politikai enyhülés, és a nemzetközi kapcsolatok fejlődése lehetőséget adott arra, hogy ismét publikáljon. 1962-ben az európai népi demokráciák nemzetközi magánjogáról írt kötetével tért vissza a tudományos életbe. 1963-ban itthon és külföldön is nagy sikert aratott a Nemzetközi polgári eljárásjog című munkája. Mindkét művét azonnal angolul is kiadták. Napirendre került a nemzetközi magánjogi kodifikáció kérdése is, összeállításánál hasznosították Szászy 1948-as törvényjavaslatát, és személyesen ő is részt vett az 1969-es tervezet megalkotásában.
Újra visszakerült a nemzetközi tudományos életbe, 1963-ban az Institut de Droit International előbb levelező, majd 1965-ben rendes tagjává választotta. 1964-ben és 1973-ban újra vendégelőadónak hívta a hágai Academie de Droit International. A hatvanas évektől rendszeresen felszólalt az intézet kongresszusain (Edinburgh, Zágráb, Róma). 1964-től néhány éven át a genfi egyetemen is tanított. A nemzetközi munkajogról írott kézikönyve előbb jelent meg Leydenben angolul, majd 1969-ben Budapesten magyarul. A Journal de Droit International alapításának 100. évfordulója tiszteletére Szászy összeállította a II. világháborút követő magyar nemzetközi magánjogi bírói gyakorlat katalógusát. 1973-ban Jogszabályösszeütközések című kötetében tette közzé a közel- és közép-keleti országok jogrendszerével kapcsolatos újabb kutatási eredményeit is. Több mint 200 jelentős tanulmányt publikált, és közel 30 önálló könyve jelent meg.
1976. március 23-án a fővárosi Boráros téren autóbalesetet szenvedett, és április 10-dikén belehalt sérüléseibe. A leányfalui temetőben nyugszik.
