Pikler Gyula: Bevezető a jogbölcseletbe

Pikler Gyula könyvének első két részét ezen lap 33. számában ismertettem és már akkor kiemeltem, hogy a könyv tudományos értékét, főként annak két utolsó része adja meg. A jogbölcsészet, Pikler szerint, a jog természettudománya. Czélja azon törvények kutatása, a melyek a jog fejlődése, intézményeinek keletkezése és eredményei felett uralkodnak. Kétségtelen, hogy amint az anyag, az emberi cselekvés és akarat felett kérlelhetetlen természettudományi, lélektani, illetőleg biológiai törvények uralkodnak, — úgy a társadalom élete is a szükségszerűség szabályainak van alávetve. (…)

A jogbölcsészet törvényeit Pikler két csoportba osztja. Az egyik csoport, melyet a szerző genetikusnak nevez, a jog fejlődésének szabályait tárgyalja. Kimutatja, hogy a jog minden ága bizonyos törvényszerű fejlődésnek van alávetve. Olyan fejlődésnek, a minőt Spencer az összes tudományok legáltalánosabb törvénye gyanánt felállított. A jogbölcsészet törvényeinek második osztálya azon staticus szabályokat kutatja, a melyek a jogintézményeknek az emberi természet végső tényezőivel, sőt azokon túl a külső természettel való összefüggését szabályozzák. Ezek a tudomány legáltalánosabb, tehát legmélyebb törvényei. A jogbölcsészet alaptörvénye a következő: a társadalom tagjainak természete határozza meg az illető társadalom jogát. Spencer ezen tételének eddig levezetett következményeit Pikler a következőkben foglalja össze: Nem állhat be változás az államok életében, mielőtt az egyének természete megváltozott volna. Az állam ereje azon erőből áll, a melyet a társadalom tagjai az államnak nyújtanak. A polgárok természetével ellenkező intézmények nem vihetők keresztül, és csak látszólagosan («a papiroson») létezhetnek. Minden állami működés az egyesek erejének rovására történik. A társadalomban létező mindenféle erő részt vészen az állam kormányzatában (az uralkodó politikai irány igy ezen erők eredőjéül tekinthető). Világos, hogy midőn azon szabályokat kutatjuk, a melyek a jog fejlődése és eredményei felett uralkodnak, első sorban a jognak az emberi természettel való összefüggése állapítandó meg. De, ha a jogbölcselők még nem is találták fel ennek az összefüggésnek legnagyobb és legvégső alapvető igazságát; legalább közeledtek ehhez a nagy igazsághoz, midőn a természettudományi analógia segélyével a fejlődésre nézve nagyfontosságú törvényszerűségeket állapítottak meg. Az evolutiónak ezen törvényszerűségei közül emeljük ki Herbert Spencer következő tételeit: Minden functio structurát teremt magának. Minden fennálló szervezet akadály az újjászervezéssel szemben. Minden állami organismus megszűnését működésének pangása, és végre puszta forma szerűséggé való válása előzi meg. Ide tartoznak végül Spencer államjogi, Jhering magánjogi, a eriminalis anthropologia (criminologia) büntetőjogi vizsgálódásai, és Pulszky Ágostnak az állam korszakos változásaira (megújulására) nézve felállított tételei. A jogbölcsészet mai állapota, összehasonlítva a természettudományok mai állapotával, — igen kezdetleges. A jog összes quantitativ és qualitahv törvényeinek megállapításától még messze van. De kétségtelen, hogy a sociologia nagy úttörője, Spencer megmutatta azt az utat, a bölcselkedésnek azt a módszerét, a mely ezt az ifjú tudományt eszményéhez mind közelebb viszi.

A társadalom-tudomány problémái nem sokban különböznek a természettudományokétól. Csakhogy bonyolultabbak, nehezebbek. A sociologia fejlődése bele esik az emberi értelem eddigi fejlődésének irányába. Pikler az exact tudományok fejlődésének óriási eredményeire vetett pillantás után megjelöli a sociologia módszereit. Ezek a logika inductiv és deductiv módszerei és a természettudományi analógia. A könyv utolsó fejezetében, mint a társadalom törvényszerűségéből levezetett eredményt, azt állítja fel és fejti ki a szerző, hogy a jogbölcsészet a törvényhozás tudománya. Élesen birálja a mai törvényhozások irányelveit, s az adatok és érvek nagy tömegét használja fel tételének támogatására. Ismerteti a törvényhozások eddigi tévedéseit, melyeknek oka az, hogy a törvényhozásnak nem volt exact tudománya, tehát a törvényhozó eljárása sem lehetett exact. A jogbölcsészet hivatása az, hogy a törvényhozás exact tudományává, az állambölcselet forrásává váljék. Megkísértettem Pikler könyvének tartalmát nagyjából ismertetni. Látható, hogy ez a könyv a Pulszkyétól tartalom és rendszer tekintetében lényegesen különbözik ugyan (Pulszky a geneticus fejlődéstanra helyezi a fősúlyt); de bölcsészeti iránya mind a kettőnek ugyanaz. S midőn mi a könyv vonzó előadását, szabatos fejtegetéseit és rendszerének következetességét elismerjük, kiemeljük és a szerző érdeméül tudjuk be azt is, hogy evvel a könyvvel az evolutio bölcsészetét látjuk hazai főiskoláinkon terjedni, az ész- és természetjogászok elméleteinek rovására. Örömmel látjuk, hogy az észjog terét lassan-lassan a társadalom igaz tudománya foglalja el, és ennek a tudománynak művelését a jogi szakoktatás reformátorainak figyelmébe ajánljuk. Nagy hatást várunk tőle a jövő jogásznemzedék fejlődésére nézve. Az észjuristák doctrinái mind abban a hibában sínylették, hogy még a tudomány legelső tételeit is csak úgy tudták conslruálni, ha abstract fogalmakat (pl. ész, igazság, stb.) adott fogalmaknak vettek. Ebből a hibából fejlődött ki az a jogászati irány, a mely a dogmatika fogalmaival valóságos játékot űzött, s a mely a német egyetemekről, sajnos, Magyarországba is elterjedt. Ezt az irányt nevezte Jhering «Begriffsjurisprudenz»-nek. Jellemző tulajdonsága ennek az iránynak a meglevő jogi formákhoz és kategóriákhoz való túlságos ragaszkodás. 1 A sociologia művelésétől várjuk azon tisztább és magasabb szempontokat, a melyekből a jövő nemzedék a jogot fejleszteni és alkalmazni fogja. A jogbölcsészet czéltudatosabb tanításától pedig az ifjabb jogásznemzedékek alaposabb és exactabb jogi művelődését.