Az anyagilag nem igen terjedelmes, hanem tömör szerkezetű tartalmas munka hat fejezetre oszlik. Az első a közjogok bírói védelmének természetes fejlődési menetét tárgyazza s Angliára hivatkozva szabatosan és elég bőven vázolja azon körülményeket, melyek hazánkban e tekintetben fennforognak. A második fejezetben a jogi állam fogalmának eredetét és sorsát részletezi német földön, az idevágó irodalomnak felhasználásával. Jól körülírja a kérdést úgy, amint Németországban fennforgott, ami kétségen kívül fontos, tekintve azon befolyást, melyet a német felfogás és példa hazánkra részben gyakorolt s részben gyakorolni fog, bár nem bizonyos s úgy látszik szerző is e nézetben van, vajon épen az ez oldalról nyert irány a legszerencsésebb-e úgy a gyakorlat, mint a tudomány szempontjából. A harmadik fejezetben a közjogok bírói védelmének sarkpontja kerül vizsgálat alá s itt a bölcsészeti kiinduló pontot a köz- és magánjog jellege képezi. Sikerül itt szerzőnek ügyesen kimutatni, hogy az állami viszony bármely constructiója következtében a gyakorlati végkérdés az egyén érdekét s az állami követelmények egymáshoz való állását illetőleg azonos. Mindazonáltal a képlet, a melyben a szerző nézetét kifejezi, hogy „a közjog bár tartalmilag a magánjogtól lényegesen különböző, annál sokkal magasabb külérvényére, másoktól elismertetésére nézve miben sem különbözik a magánjogtól” kissé túlságosan általános, és szövegezése által már némi részben előzetesen praejudical a megoldási javaslatnak. A negyedik fejezetben a megfejtési kísérletek előadásában az elmélet terén szemügyre veszi a szerző egymásután a franczia közérdek elméletet, a Hegel és Stahl-féle nézeteket, Bähr felfogását, Gneist jogi állam elméletét, s nemcsak híven visszatükröztetve e gondolatmeneteket, hanem egyszersmind tárgyilagos összehasonlító és indokoló kritikával, mely ellen mindössze azon kifogás emelhető, hogy nem tudta magát teljesen a gondolatokban is azon műnyelv sajátosságai alól felszabadítani, mely Németországban e tárgy körül lábra kapott, s kivált Stein által csak a beavatottaknak hozzáférhető alakban és mérvben alkalmaztatott, s mely kivált a társadalom fogalmát sokkal szűkebbre szabta, mint aminővel az természetszerűleg bír és mint amilyennek kifejtése a társadalmi tudományok különböző problémáinak megoldásánál kielégítő lehetne. Az ötödik fejezetben szorgalmasan összeállítva találjuk a megfejtési kísérleteket a tételes törvényhozás terén. A belga rendszer foglalja itt el sorrendben az első helyet, következik a franczia, utóbb az angol, majd a badeni, a porosz s végre az osztrák, míg az igen érdekes olasz csak érintve van s a sok tekintetben, sőt épen szerző álláspontját tekintve kiválólag fontos amerikai hallgatással van mellőzve. A hatodik fejezetben végre saját nézeteit gyűjti össze és a megoldási javaslatoknak elvi mozzanatait adja elő, anélkül, hogy részletes meghatározásokba bocsátkoznék, azonban határozottan feltünteti azon meggyőződését, hogy minél inkább a magánjogit megközelítő védelemben kell a közigazgatás által érinthető érdekeket is részesíteni. Egy ismertetés szűk terén lehetetlen ily nagy fontosságú kérdést illető fejtegetés részletes bírálatába bocsátkozni. Concha műve különben is nem tartozik azok közé, melyek a tekintély indokainak alapján kívánnak nézeteket elfogadtatni; hanem ellenkezőleg, gondolkozásra késztet s nem annyira meggyőződést törekszik az olvasóra erőszakolni, mint önálló meggyőződés alkotására hívja fel. Talán túl szigorú az úgynevezett államférfiúi felfogás irányában; tiszta elmélettel foglalkozva talán feledi, hogy nemcsak közigazgatási, hanem a bírói hatalmat kezelők is az emberi szenvedélyeknek vannak alávetve és épen úgy engedhetnek a kísértéseknek, mint amazok, midőn körük áthágására készteti, mivel minden hatalom természetszerűleg feltétlenné törekszik magát kinőni. (…) De nem követelhetni, hogy egy kezdeményező mű minden szempontot felöleljen; az előttünk fekvő mű pedig, az eddigiekhez képest, kétségen kívül, mint önálló jelentőségű, elismerésre méltó.
