A berni egyezményben foglalt jogszabályok közvetlenül csak a nemzetközi vasúti árufuvarozásra, azaz olyan áruk fuvarozására vonatkoznak, amelyek egyik szerződő állam területéről egy másik szerződő állam területére küldetnek. De e szabályok uralma ennél nagyobb körre terjed ki, mert azok az 1892. évi 25. tcz.-ben foglalt felhatalmazás alapján a magyar vasúti üzletszabályzatba is felvétettek, és így a berni egyezmény a magyar vasúti fuvarozási jog alapelveit is tartalmazza. A berni egyezmény, mint speciális szakjog, csak az e szakkal foglalkozókat érdekli, de jelentősége a nemzetközi jog fejlődése szempontjából messze túlmegy egy speciális szakjog jelentőségén. A berni egyezmény lényegesen különbözik a nemzetközi szerződésektől annyiban, hogy míg a többi nemzetközi szerződések inkább csak közigazgatási jogi, perrendtartási és bűnvádi eljárási intézkedéseket tartalmaznak, addig a berni egyezmény közvetlenül szabályozza a hozzájáruló nemzetek magánjogának egy részét, és így a nemzetközi magánjog egy részleges kodifikálását tartalmazza. Fokozza még e jelentőséget az, hogy az egyezmény alapelvei az egyes nemzetek nemzeti jogaiba is átmentek, és így a berni egyezmény nemcsak egy részleges nemzetközi magánjogi kódex, hanem egyszersmind több nemzet nemzeti jogának egységes szabályozása is. Egyéb nemzetközi magánjogi viszonyok, például az egyes nemzetek közti kereskedelmi adás-vétel és váltóforgalom, vagy két nemzethez tartozó házasfelek házasságából eredő viszonyok épp úgy alkalmasak volnának nemzetközi kodifikálás útján való szabályozásra, mint a vasúti fuvarozási jog. Könnyű belátni, hogy mily haladás volna a jog fejlődésében, ha ezeket a viszonyokat oly nemzetközi kódexben lehetne szabályozni, mint aminő a berni egyezmény, és ha az ily nemzetközi szabályozás az egyes nemzetek jogaiba is átmenne. Még egyben szolgálhat a berni egyezmény a kodifikálás mintaképéül. Az egyezményben kötelezővé van téve a szerződő államoknak három évenként ismétlődő értekezlete azért, hogy az egyezményen esetleg szükségeseknek mutatkozó változtatásokat megállapítsák. Egyrészről a minden kodifikáczióval természetszerűleg járó hiányok, másrészről a viszonyokban folyton beállható változások minden törvénynél nagyon ajánlatossá teszik az ily intézkedést, a minthogy a berni egyezmény letrejötte óta tartott két értekezlet a berni egyezmény intézkedésein máris hasznos módosításokat tett.
Baumgarten Nándor munkája az első magyar systematikus munka, a mely a berni egyezményben kodifikált nemzetközi fuvarozási jogot teljesen felöleli. A munka nem kommentár, hanem szisztematikus előadás alakjában tárgyalja a nemzetközi fuvarozási jogot. Minden kérdésnél a saját álláspontjának kimerítő kifejtése mellett feldolgozza az e tárgyról a magyar és a külföldi irodalomban kifejtett nézeteket is. A magyar joggyakorlatot nemcsak a megjelent gyűjteményekből veszi át, hanem részben — ami különös elismerést érdemel, — önálló irattári gyűjtés alapján közli, és így a munka az eddigi magyar joggyakorlatnak is becses gyűjteménye. Részletesen tárgyalja a külföldi joggyakorlatot, amelynek figyelembevétele a berni egyezmény nemzetközi jellege folytán érthetőleg még nagyobb fontosságú, mint az egyéb jogi szakokban. A vasút felelősségét, a fuvarozási jognak e legbonyolultabb és legfontosabb kérdését tárgyaló rész, a munkának legszélesebb mederben és leggondosabban megírt része. Az idevágó számos kérdés közt kimerítően van tárgyalva a vis major sokat vitatott kérdése, a melyre vonatkozólag az Exner nézetéhez csatlakozik. Említésre méltó még a feladó rendelkezési jogáról és az átvevő jogállásáról szóló részek kimerítő és gondos kidolgozása. A munka egyszerűen és világosan van írva, szerencsés elkerülésével a jogi constructiókba való felesleges belebonyolódásnak, és nemcsak úgy, mint az első e nembeli magyar munka, hanem úgy is, mint az idevágó joganyagnak teljes feldolgozása, egyképp megérdemli a tanulmányozást mindenki részéről, aki a nemzetközi fuvarozási joggal elméletben vagy gyakorlatban foglalkozik.
