Ágoston műve túlterjed a czímében jelzett kereteken; nemcsak alaptanokat nyújt, hanem a tulajdonjog intézménye nagy részének beható monographikus feldolgozását. A munka a következő rendszeren épül fel: Az első könyv a magyar tulajdonjog történetét tartalmazza, a legrégibb időktől a tulajdon intézményének 1848. évi átalakulásáig, az úrbéri kapcsolattal s az annak megszűnése nyomán fennmaradt jogviszonyokkal együtt. A második könyv foglalkozik a tulajdonjog voltaképpi alaptanaival: a tulajdonjog természetével, tárgyával és tartalmával s ezekből az elemekből szerkeszti meg végül a tulajdonjog fogalmát. A befejező harmadik könyv pedig részletesen tárgyalja a tulajdonjognak két különleges alakját: a közös tulajdont és a hitbizományt. A történeti résznek rendkívül lelkiismeretes, az okirati anyag bő felhasználása mellett való feldolgozásával Ágoston becses szolgálatot tett a magyar magánjog történetének, mely éppen e rész monographiájának híjjával volt. Jogtörténeti kutatásainak érdemével hivatott oldalról kétségkívül külön fognak foglalkozni s azért az alábbiakban csak a dogmatikus részek méltatására szorítkozunk. Mint már jeleztük, a szerző a tulajdonjog elemeinek részletes kifejtésével, inductive építi fel a tulajdonjog fogalmi szerkezetét. Gondolatmenete a következő: A tulajdonjog dologra vonatkozó absolut jog, mely a dologra való behatástól mindenki kizárására jogosít. A kizárás czélja a dologgal s a dolog felett való tényleges és jogi rendelkezés biztosítása; ez a rendelkezés azonban csak a törvény által vont határon belül van megengedve, másfelől pedig a tulajdonjog is csak annak kizárására jogosít, akinek nincs a dologra vonatkozó s igy a tulajdon korlátjaként jelentkező joga. (…)
Egyes kérdéseknek nagyon éles dogmatikai fejtegetése mellett, minők például a dologiság lényege, a dolog fogalma, találkozunk részekkel, ahol a tételes szabályok egyszerű registrálása elnyomja az intézmény elvi kifejtését, mint azt különösen a kisajátítás tárgyalásánál tapasztaltuk. Az elidegenítési tilalom kérdését a szerző a Curia legújabb 74. sz. döntvénye alapján nézetünk szerint is helyesen oldja meg, noha az intézmény elvi hátterének, különösen a tilalomellenes rendelkezés jogügyleti hiányainak behatóbb tárgyalása itt is helyén lett volna; amellett a szerző az elidegenítési tilalom absolut hatályának kérdését elhomályosítja, amennyiben kétségben hagy az iránt, vajon a telekkönyvbe be nem jegyzett tilalomnak van-e a rosszhiszemű harmadikkal szemben dologi hatálya? A tulajdonjog különleges alakzatai közül a szerző a közös tulajdont különös dogmatikus gondossággal és nagy terjedelemben tárgyalja. Helyesen észleli itt a tulajdonközösség szervezett alakjait, de nem helyezi velük kellő ellentétbe a közönséges tulajdonközösség szervezetlenségét; ami pedig a többségi elvnek e körben való érvényesülését illeti: azt hiszszük, a szerző ebben kissé eltávolodott tételes jogunktól. A hitbizományi tulajdonjog tekintetében a szerző álláspontja nem egészen világos. (…) A részletekre nézve emelt kifogásaink azonban érintetlenül hagyják azt a fölöttébb kedvező összbenyomást, melyet a mű a maga egészében gyakorol. Különös elismeréssel kell kiemelnünk szerzőnek a német és osztrák jogirodalomban való széleskörű és beható tájékozottságát s a gondosságot, amelylyel az elméleti viták összes eltérő álláspontjait összeállítja. Azzal a megnyugvással tettük félre a könyvet, amelyet nemcsak egy tanulságos mű olvasása, hanem az a tudat is okoz, hogy a magánjog művelői lelkiismeretes és avatott munkatársat nyertek a magyar magánjogtudomány dogmatikai kiépítésének feladatában.
