A bizottság tárgyalási anyagai (40-es ciklus)

A Törvényalkotási bizottság alapvetően kétfajta módosító indítványról tárgyal:

  • az Országgyűlés állandó bizottságai által benyújtott részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatokról,[*] illetve
  • a Törvényalkotási bizottság számára megtárgyalásra és saját módosítási szándékaként elfogadásra javasolt szövegszerű javaslatokról (a továbbiakban: módosítási szándék).

A részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatok* az Országgyűlés iromány-nyilvántartásában a részletes vita lezárultát követően megismerhetők.

A módosítási szándék megvitatására és elfogadására irányuló javaslattételről a bizottság ügyrendjének 18. és 19. pontja rendelkezik.

Mivel a módosítási szándékokat a kezdeményezője a bizottság titkárságához juttatja el és azok a határozati házszabályi rendelkezések alapján nem részei az iromány-nyilvántartásnak, ezért ezek nyilvánosságát a Törvényalkotási bizottság saját honlapján biztosítja.

A módosítási szándékok nem tükrözik a Törvényalkotási bizottság álláspontját, azok kizárólag a kezdeményező javaslatai!

Amennyiben a bizottság a módosítási szándékot támogatja, azt az összegző módosító javaslat részeként benyújtja az Országgyűlésnek.

 

Módosítási szándékok a Törvényalkotási bizottság tárgyalásához

 

A bizottság 2018. február 16-i ülésének napirendjéhez:

- Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló, T/18783. számú törvényjavaslathoz:

 

A bizottság 2017. december 7-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló, T/18319. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló, T/18309. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló, T/18320. számú törvényjavaslathoz:

 

- A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/18316. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az állami vagyonnal és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/18311. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az energetikai tárgyú törvények, valamint azokkal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/18318. számú törvényjavaslathoz.

 

- A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény és a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi XLIV. törvény módosításáról szóló, T/18564. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Magyar Sport Napjáról, a Magyar Parasport Napjáról és a Magyar Diáksport Napjáról szóló, H/18211. számú határozati javaslathoz:

 

- Egyes agrárszabályozási tárgyú törvényeknek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvénnyel összefüggő és más célú módosításáról szóló, T/18567. számú törvényjavaslathoz:

 

- A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról szóló, T/18313. számú törvényjavaslathoz:

 

A bizottság 2017. november 23-i ülésének napirendjéhez:

- A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/18002. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló, T/18298. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az agrárium versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló, T/18099. számú törvényjavaslathoz:

 

A bizottság 2017. november 9-i ülésének napirendjéhez:

- Az adózás rendjéről szóló, T/17994. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az adóigazgatási rendtartásról szóló, T/17995. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló, T/17998. számú törvényjavaslathoz:

 

- A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény módosításáról szóló, T/18008. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló, T/18003. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló, H/17788. számú határozati javaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. október 30-i ülésének napirendjéhez:

- A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló, T/18004. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. október 26-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes törvények biztosítási, illetve pénzforgalmi tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról szóló, T/17566. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/17563. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes migrációs tárgyú törvények módosításáról szóló, T/17565. számú törvényjavaslathoz:

 

- A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/17458/15. számú, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényhez:

 

- Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló, T/17562. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. október 16-i ülésének napirendjéhez:

- A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló 2017. évi XXV. törvény módosításáról szóló, T/17819. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. október 12-i ülésének napirendjéhez:

- A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló, T/17313. számú törvényjavaslathoz:

 

- A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/17458. számú törvényjavaslathoz:

 

- A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló, T/17569. számú törvényjavaslathoz:

 

- A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/17165. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. szeptember 18-i ülésének napirendjéhez:

- A jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az ellene való fellépésről szóló, H/17379. számú határozati javaslathoz:

 

A bizottság 2017. június 23-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes törvényeknek az átlátható kampánytevékenység érdekében szükséges módosításáról szóló, T/15329/18. számú, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényhez:

 

A bizottság 2017. június 13-i ülésének napirendjéhez:

- Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/15844. számú törvényjavaslathoz:

 

A bizottság 2017. június 9-i ülésének napirendjéhez:

- A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló, T/15777. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló, T/15557. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. június 8-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/15428. számú törvényjavaslathoz:

- Az ügyvédi tevékenységről szóló, T/15371. számú törvényjavaslathoz:

 

- A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló, T/14967. számú törvényjavaslathoz:

 

- A burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról szóló, T/15329. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló, T/15785. számú törvényjavaslathoz:

 

- Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló, T/15429. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról szóló, T/15558. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló, T/15784. számú törvényjavaslathoz:

 

- Energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló, T/15338. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. május 25-i ülésének napirendjéhez:

- A pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló, T/15347. számú törvényjavaslathoz:

 

- A szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/15375. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló, T/15379. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló, T/15362. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/15376. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/15374. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az élelmiszerlánccal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, T/15372. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. május 11-i ülésének napirendjéhez:

- A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló, T/15063. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló, T/15064. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvényeknek a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló, T/15070. számú törvényjavaslathoz:

 

- A büntetőeljárásról szóló, T/13972. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/15065. számú törvényjavaslathoz:

 

- A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/15066. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló, T/15068. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/14461. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes külügyi igazgatási tárgyú törvények, valamint a tartós külszolgálat ellátásához kapcsolódó egyéb törvények módosításáról szóló, T/15069. számú törvényjavaslathoz:

 

A bizottság 2017. április 27-i ülésének napirendjéhez:

- A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról szóló, T/14681. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló, T/14660. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, és ehhez kapcsolódóan más törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló, T/14683. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. április 13-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes állami tulajdonban álló ingatlanoknak a Magyarországi Református Egyház részére történő tulajdonba adásáról szóló, T/14241. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes belügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/14680. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. április 3-i ülésének napirendjéhez:

- A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló, T/14686. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. március 30-i ülésének napirendjéhez:

- Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/14232. számú törvényjavaslathoz:

 

- A nemzetközi magánjogról szóló, T/14237. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. március 16-i ülésének napirendjéhez:

- Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló, T/13849. számú törvényjavaslathoz:

 

- A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosításáról szóló, T/14245. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. március 2-i ülésének napirendjéhez:

- A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról szóló, T/13472. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2017. február 15-i ülésének napirendjéhez:

- A közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről szóló, T/13091. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közigazgatási perrendtartásról szóló, T/12234. számú, a köztársasági elnök által Alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított rendelkezés miatt visszaküldött törvényhez:

 

 

A bizottság 2016. december 12-i ülésének napirendjéhez:

- A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról szóló, T/13270. számú törvényjavaslathoz:

 

- A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló, T/13269. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közteherviselést és az állami szervek feladatellátását érintő egyes törvények módosításáról szóló, T/13268. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. december 8-i ülésének napirendjéhez:

- A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló, T/11901. számú, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényhez:

 

- Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló, T/12729. számú, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényhez:

 

- Egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóló, T/12734. számú, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényhez:

 

 

A bizottság 2016. december 7-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló, T/13159. számú törvényjavaslathoz:

 

A bizottság 2016. december 1-i ülésének napirendjéhez:

- A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló, T/12699. számú törvényjavaslathoz:

 

- A szakképzési és felnőttképzési hatósági feladatok átadásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/12919. számú törvényjavaslathoz:

 

- A hivatalos statisztikáról szóló, T/12924. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/12738. számú törvényjavaslathoz:

- A Magyar Corvin-lánc Testületről szóló, T/12914. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közigazgatási perrendtartásról szóló, T/12234. számú törvényjavaslathoz:



- Az általános közigazgatási rendtartásról szóló, T/12233. számú törvényjavaslathoz:

 

- A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosításáról szóló, T/12718. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításról szóló, T/12742. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról szóló, T/12923. számú törvényjavaslathoz:

 

- A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló, T/12925. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. november 24-i ülésének napirendjéhez:

-
Az egyszerű bejelentés körének bővítésére és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentésre vonatkozóan az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló, T/12723. számú törvényjavaslathoz:

- Az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/12733. számú törvényjavaslathoz:

- Energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló, T/12743. számú törvényjavaslathoz:

- Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló, T/12732. számú törvényjavaslathoz:

- A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló, T/12728. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/12736. számú törvényjavaslathoz.

 

 

A bizottság 2016. november 18-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóló, T/12734. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. november 17-i ülésének napirendjéhez:

- A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló, T/12714. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/12741. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közigazgatási bürokráciacsökkentést érintő egyes törvények módosításáról szóló, T/12475. számú törvényjavaslathoz:

 

- A polgári perrendtartásról szóló, T/11900. számú törvényjavaslathoz:

 

- A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény módosításáról szóló, T/12694. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes klímapolitikai és zöld gazdaság fejlesztési tárgyú törvények módosításáról szóló, T/12721. számú törvényjavaslathoz:

 

- A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló, T/12367. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló, T/12731. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló, T/12729. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. november 3-i ülésének napirendjéhez:

- Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról szóló, T/11762. számú törvényjavaslathoz:

 

- A dohányzás visszaszorításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/12371. számú törvényjavaslathoz:

 

- Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása címmel benyújtott, T/12458. számú törvényjavaslathoz:

 

- A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló, T/12459. számú törvényjavaslathoz:

 

- A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/12370. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. október 20-i ülésének napirendjéhez:

- Az egységes elektronikus ügyintézési rendszer kialakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló, T/12173. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes belügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/12174. számú törvényjavaslathoz:

 

- A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi LXXV. törvény módosításáról szóló, T/12066. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvényeknek az egyetemi kórházak létrehozásával, fenntartásával és működésével kapcsolatos módosításáról szóló, T/12339. számú törvényjavaslathoz:

 

- A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló, T/12179. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvényeknek az önálló zálogjoggal összefüggő módosításáról szóló, T/12368. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. október 6-i ülésének napirendjéhez:

- Az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, valamint egyes büntetőjogi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló, T/11232. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement - CETA) aláírásával kapcsolatos álláspontról szóló, H/12180. számú határozati javaslathoz:

 

- A központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról szóló, T/11907. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosításáról szóló, T/10727. számú, az Országgyűlés által 2016. június 7-én elfogadott, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényhez:

 

 

A bizottság 2016. szeptember 26-i ülésének napirendjéhez:

- A Magyar-Bolgár Barátság Napjáról szóló, H/9425. számú határozati javaslathoz:

 

A bizottság 2016. június 6-i ülésének napirendjéhez:

- A tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény módosításáról szóló, T/11001. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról szóló, T/11014. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. június 3-i ülésének napirendjéhez:

- Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/10729. számú törvényjavaslathoz:
(A bizottság eljárásának folytatása)

 

- A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/10525. számú törvényjavaslathoz:

 

- A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló, T/9784. számú törvényjavaslathoz:

 

- A terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/10307. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. június 2-i ülésének napirendjéhez:

 

- A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról szóló, T/10528. számú törvényjavaslathoz:

 

- A jövedéki adóról szóló, T/10539. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló, T/10537. számú törvényjavaslathoz:

 

- Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló, T/10536. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló, T/10720. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi ... törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/10723. számú törvényjavaslathoz:

 

- A településkép védelméről szóló, T/10728. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló, T/10730. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról szóló, T/10632. számú törvényjavaslathoz:

 

- A XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló, T/10726. számú törvényjavaslathoz:

 

- A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXIX. törvény módosításáról szóló, T/10095. számú törvényjavaslathoz:

 

- A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról szóló, T/10530. számú törvényjavaslathoz:

 

- A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról szóló, T/10399. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/10729. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. május 26-i ülésének napirendjéhez:

- A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról szóló, T/10524. számú törvényjavaslathoz:

 

- A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló, T/10527. számú törvényjavaslathoz:

 

- Energetikai tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló, T/10523. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. május 19-i ülésének napirendjéhez:

- A pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosításáról szóló, T/10309. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról szóló, T/10306. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az állami tisztviselőkről szóló, T/10267. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. május 9-i ülésének napirendjéhez:

- Országos népszavazás elrendeléséről szóló, H/10611. számú határozati javaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. május 5-i ülésének napirendjéhez:

- A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény és egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/10091. számú törvényjavaslathoz:

 

- A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról szóló, T/9894. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról szóló, T/9634. számú törvényjavaslathoz:

 

- A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló, T/9802. számú törvényjavaslathoz:

 

- A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény módosításáról szóló, T/10308. számú törvényjavaslathoz:

 

- A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló, T/10098. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. április 21-i ülésének napirendjéhez:

- A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló, T/9380. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az igazságügyi szakértőkről szóló, T/9782. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló, T/9369. számú törvényjavaslathoz:

 

- A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról szóló, T/9785. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/10092. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. március 29-i ülésének napirendjéhez:

- A nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló, T/9660. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. március 24-i ülésének napirendjéhez:

- A Magyar Felsőoktatás Napjáról szóló, H/9285. számú határozati javaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. március 16-i ülésének napirendjéhez:

- A nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló, T/9660. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. február 29-i ülésének napirendjéhez:

- A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló, T/9380. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2016. február 25-i ülésének napirendjéhez:

- A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról szóló, T/8829. számú törvényjavaslathoz:

 

- A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló, T/8840. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. december 14-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról szóló, T/8196. számú törvényjavaslathoz:

 

- A tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló, T/8157. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. december 10-i ülésének napirendjéhez:

- A sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosításáról szóló, T/7832. számú törvényjavaslathoz:

 

- A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, valamint az azzal összefüggő törvények módosításáról szóló, T/6983. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról szóló, T/7821. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról szóló, T/6976. számú törvényjavaslathoz:

 

- A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló, T/7396. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló, T/7831. számú törvényjavaslathoz:

 

- A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló, T/7378. számú törvényjavaslathoz:

 

- A nemzeti akkreditálásról szóló 2015. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló, T/6987. számú törvényjavaslathoz:

 

- A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/7409. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes közjogi jogi személyekkel összefüggő törvények módosításáról szóló, T/7834. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes közúti és vasúti közlekedéssel, valamint fogyasztóvédelemmel összefüggő törvények módosításáról szóló, T/7401. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. december 3-i ülésének napirendjéhez:

- A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló, T/7389. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló, T/7392. számú törvényjavaslathoz:

 

- A választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, T/7394. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló, T/7404. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. november 30-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról szóló, T/7918. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. november 26-i ülésének napirendjéhez:

- Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/3788. számú törvényjavaslathoz:

 

- A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló, T/7406. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló, T/7398. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló, T/5486. számú törvényjavaslathoz:

 

- A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény módosításáról szóló, T/7407. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény és egyes törvények módosításáról szóló, T/6986. számú törvényjavaslathoz:

 

- A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló, T/6979. számú törvényjavaslathoz:

 

- A kéményseprő-ipari tevékenységről és az ezzel, valamint a tűz elleni védekezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/3784. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló, T/7405. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről szóló, T/6988. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. november 16-i ülésének napirendjéhez:

- Az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvóták szerinti elosztásáról elfogadott határozattal összefüggésben indítandó bírósági eljárásról szóló, T/7332. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. november 13-i ülésének napirendjéhez:

- A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/6955. számú törvényjavaslathoz:

 

- A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról szóló, T/6989. számú törvényjavaslathoz:

 

- A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról szóló, T/6981. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló, T/6636. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. november 12-i ülésének napirendjéhez:

- A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazásának bevezetéséhez kapcsolódó, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/6638. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. november 5-i ülésének napirendjéhez:

- A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosításokról szóló, T/6410. számú törvényjavaslathoz:

 

- A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvények módosításáról szóló, T/6625. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló, T/6623. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. október 8-i ülésének napirendjéhez:

- Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2014. évi XX. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról szóló, T/6291. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes tőkepiaci és biztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló, T/6132. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. szeptember 21-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes fogyasztói kölcsönszerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló, T/6241. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. szeptember 16-i ülésének napirendjéhez:

- A közbeszerzésekről szóló, T/4849. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvények Magyarország államhatárának hatékonyabb védelmével és a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról szóló, T/5985. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. szeptember 3-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról szóló, T/5983. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. július 2-i ülésének napirendjéhez:

- A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló, T/5239. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény módosításáról szóló, T/5128. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló, T/4824. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. június 25-i ülésének napirendjéhez:

- A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról szóló, T/5142. számú törvényjavaslathoz:

 

- A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény, és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló, T/4891. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló törvénymódosításokról szóló, T/5050. számú törvényjavaslathoz:

 

- A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló, T/5053. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló, T/5145. számú törvényjavaslathoz:

 

- A természetes személyek adósságrendezéséről szóló, T/4890. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról szóló, T/4767. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egészségügyi alapellátásról szóló, T/4883. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/5052. számú törvényjavaslathoz:

 

- A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló, T/4820. számú törvényjavaslathoz:

 

- A víziközmű-szolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/4821. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló, T/5044. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről, valamint ezzel összefüggésben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló, T/5135. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és a közfoglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/4451. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. június 18-i ülésének napirendjéhez:

- Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló, T/4393. számú törvényjavaslathoz:

 

- A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló, T/4854. számú törvényjavaslathoz:

 

- A szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, T/4856. számú törvényjavaslathoz:

 

- A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló, T/4887. számú törvényjavaslathoz:

 

- A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló, T/5039. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. június 11-i ülésének napirendjéhez:

- Az e-kártya megvalósításához szükséges egyes törvények, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény módosításáról szóló, T/4857. számú törvényjavaslathoz:

 

- A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló, T/4742. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/4741. számú törvényjavaslathoz:

 

- Az egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról szóló, T/4888. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. június 5-i ülésének napirendjéhez:

- A 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 31. cikke szerinti megfeleltetési nemperes eljárásról, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvénymódosításokról szóló, T/4648. számú törvényjavaslathoz:

 

- Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló, T/4884. számú törvényjavaslathoz:

 

- A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló, T/4453. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló, T/4393. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. június 4-i ülésének napirendjéhez:

- A diákok iskolaszövetkezeti munkavállalásának, és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásának elősegítéséről szóló, T/4288. számú törvényjavaslathoz:

 

- A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló, T/2379. számú törvényjavaslathoz:

 

- Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló, T/4643. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. május 28-i ülésének napirendjéhez:

- A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló, T/4644. számú törvényjavaslathoz:

 

- A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosításáról szóló, T/4649. számú törvényjavaslathoz:

 

- A 2015-2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló, H/4582. számú határozati javaslathoz:

 

- Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló, T/4646. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. május 26-i ülésének napirendjéhez:

- A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról szóló, T/4818. számú törvényjavaslathoz:

 

 

A bizottság 2015. május 21-i ülésének napirendjéhez:

- A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló, T/4449. számú törvényjavaslathoz:

- A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló, T/4476. számú törvényjavaslathoz:

- A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló, T/4475. számú törvényjavaslathoz:

- Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról szóló, T/4452. számú törvényjavaslathoz:

 

A bizottság 2015. május 7-i ülésének napirendjéhez:

- Az energiahatékonyságról szóló, T/4285. számú törvényjavaslathoz:

- A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról szóló, T/3495. számú törvényjavaslathoz:

 

 

 

 

 

 


[*] Ha a Törvényalkotási bizottság a határozati házszabályi rendelkezések alapján nem a törvényalkotás általános szabályai szerint, hanem egyes különös eljárások szabályainak alkalmazásával jár el, tárgyalása során képviselői módosító javaslatokról vagy az eljárás különös rendelkezései szerinti más módosító javaslatokról tárgyal és foglal állást.