Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

A Blog Évfordulók tartalom.

1924 februárjában, majdnem négy évvel a trianoni döntés után Somoskő és Somoskőújfalu visszatért Magyarországhoz, utolsóként azon húsz település sorában, amelyet a békeszerződés betűje a szomszédos országokhoz rendelt, ám különböző okokból végül az anyaország részei maradhattak.

A virginai Stauntonban született 1856. december 28-án. Tanulmányai során PhD-fokozatot szerzett történelem- és politikatudományból a Johns Hopkins Egyetemen, ezzel ő az egyetlen amerikai elnök, aki doktorátust birtokolt. Fél évtizedet töltött oktatással, ami alatt mérföldkőnek számító tanulmányt írt az amerikai kormányzati rendszerről Kongresszusi kormányzás címen. Az állam című egyetemi tankönyvét még elnöki időszakában is széles körben használták. 1902-ben kinevezték a Princeton Egyetem rektorának.

175 éve ülésezett az országgyűlés Debrecenben A császári csapatoknak a fővárost fenyegető támadásakor Kossuth Lajos javasolta, hogy az országgyűlés költözzön Debrecenbe.

Antall József Pestújhelyen született 1932. április 8-án. Édesapja, id. Antall József, akinek a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként elévülhetetlen érdemei voltak több ezer zsidó és több tízezer lengyel menekült ellátásában és megmentésében, majd a háború után kisgazdapárti parlamenti képviselő és újjáépítési miniszter volt. Apja posztumusz Világ Igaza címet kapott „a háború éveiben az elesetteknek és az üldözötteknek nyújtott humanitárius segítségéért”.

„Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik. Értelemmel és lelkiismerettel bírván, testvéri szellemben kell egymás iránt viseltetnünk.” (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, 1. cikk)

Az ENSZ Közgyűlés 75 éve, 1948. december 10-én fogadta el Párizsban az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, mellyel kinyilvánította, hogy az alapvető emberi jogok minden embert fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül megilletnek.

Stein Aurél 1862. november 26-án született Pesten egy művelt polgárcsalád harmadik gyermekeként. Családja zsidó származású volt, de őt az asszimiláció jegyében evangélikusnak keresztelték.  A keresztségben – nem véletlenül – a Márk Aurél neveket kapta, utalva ezzel az ókori római filozófus-császárra, Marcus Aureliusra:

„Több mint 1700 évvel később a szűk pesti utcácskában a névadás során a Stein szülők mintha érezték volna, hogy fiuk sok tekintetben a nagy császár hasonmása lesz: kiváló tudósként és filoszként egyszer majd ő is jó szervezőként, bátran vezeti messzi tájakra, idegen népek közé saját „csapatait”, s hírnevet szerez magának éles eszével, kitartásával, szorgalmával.”

Másfél évszázaddal ezelőtt, 1873. november 17-én jött létre hazánk fővárosa lényegében a mai formájában. Öt évvel a kiegyezés után egységes várossá olvadt össze az akkori Magyarország szívében, az ország területét átszelő legfontosabb folyó, a Duna két partján elhelyezkedő két uralmi, illetve gazdasági központ, Buda és Pest – valamint Óbuda és a Margit-sziget –, megteremtve az alapot ahhoz, hogy a magyar főváros a következő fél évszázad során milliós európai nagyvárossá váljon.

Az Országgyűlési Könyvtár megalapítását az 1868. november 6-i képviselőházi házszabály 215. paragrafusa mondta ki: „A Ház, tagjainak használatára, könyvtárt állít, melybe azon könyvek, nyomtatványok, vagy egyéb kiadványok szereztetnek meg, melyek a törvényhozási munkálkodásnál szükséges adatokat tartalmaznak.”

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo