Szabad György Aradon született 1924. augusztus 4-én. Amint ő maga fogalmazott: magyarnak született a trianoni döntés nyomán Romániába frissen bekebelezett földön, évszázados hazai gyökerekkel bíró zsidó vallású család tagjának született az antiszemitizmus felívelése idején, és polgárnak e létforma fenyegetetté válása küszöbén. Családja 1932-ben Kolozsvárról Budapestre települt át, itt érettségizett 1942-ben. Származása miatt nem vették fel az egyetemre, 1944-ben behívták munkaszolgálatra, ám megszökött, és a nyilasuralom idején bujkálni kényszerült. A front átvonulásakor orosz katonák „munkára” vitték, de onnan is sikerült megszöknie.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-levéltár szakon végzett, 1949-től az Országos Levéltárban dolgozott, majd 1951-ben a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa lett. 1954-től az ELTE Bölcsészettudományi Kara Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékén tanított. 1956-ban a Bölcsészettudományi Kar Forradalmi Bizottságának, illetve a Történészek Forradalmi Bizottságának tagjává választották, emiatt később zaklatásokban volt része, de eljárás végül nem indult ellene. 1994-ben professzorként ment nyugdíjba.

​​​1955-ben történettudományi kandidátusi, 1969-ben akadémiai doktori címet szerzett. Míg 1956 előtt kutatómunkája gazdaság- és társadalomtörténeti súlypontú volt, a forradalom leverését követően a nemzeti és demokratikus törekvések 19. századi ötvöződését helyezte vizsgálatai középpontjába. 1982-ben az MTA levelező tagja, 1998-ban rendes tagja lett, székfoglalóját A parlamentáris kormányzati rendszer megteremtése, védelmezése és kockáztatása Magyarországon 1848-1867 címmel tartotta meg. A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, illetve életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat.

1987-ben felszólalt az első lakiteleki tanácskozáson, és aláírta a Magyar Demokrata Fórum (MDF) megalakításáról szóló Lakiteleki Nyilatkozatot. Az MDF alapítója, 1987. szeptember 27-től 1996 márciusáig tagja. Részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, majd 1989 júniusa és szeptembere között az állampárttal folytatott tárgyaláson is, mint az MDF képviselője.

1990-től két cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt. 1990-ben az MDF budapesti területi listáján szerzett mandátumot, 1990. május 2-án az Országgyűlés első alelnökévé választották. Mivel Göncz Árpád házelnök ekkor ideiglenes köztársasági elnök is lett, Szabad György töltötte be – megbízottként – a házelnöki tisztséget. 1990. augusztus 3-án az Országgyűlés elnökévé választották. 1994-ben az MDF országos listáján ismét bejutott a parlamentbe. 1996. március 4-én, a X. országos gyűlés után kilépett a pártból, és alapító tagja lett a Magyar Demokrata Néppártnak.

​​​​​2000-ben az ország legmagasabb kitüntetésével, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki.

2015. július 3-án hunyt el.

Az évforduló kapcsán ajánljuk figyelmükbe az Országház Könyvkiadó 2020-ban megjelent kiadványát, mely Szabad György politikatörténeti munkáiból válogat: https://orszaghazkonyvkiado.parlament.hu/en/-/katedratol-a-pulpitusig-valogatas-szabad-gyorgy-politikatorteneti-munkaibol

Szabad György házelnöki székfoglaló beszédei

1990. május 2.

„Képviselőtársaim! Kedves vendégeink! A rádió és a televízió előtt ülő honfitársaink!

Képviselőtársaimnak köszönöm a megtisztelő bizalmat. Érdemem kevés, ezt a feladatot nem kerestem, de vállalom, s azt remélem, hogy az önök bizalma segít abban, hogy jó eszköze legyek a népszuverenitás érvényesülésének. (Lelkes taps.)”

1990. augusztus 3.

„Tisztelt Országgyűlés! Éjjel van, majdnem éjfél, illetlenség lenne semmit nem mondani, de még nagyobb illetlenség lenne önöket hosszan fenntartani…

[…] nagyon köszönöm a belém helyezett bizalmat. Büszke vagyok arra, hogy olyan körülmények, olyan politikai viszonyok között választottak meg, amikor bátran adhattak le az egyetlen jelölt ellen is szavazatokat.

A második, amit mondani szeretnék, ismétlés lenne. Annak a megismétlése, amit a megbízott elnöki tisztségem elnyerésekor mondtam. Akkor azt mondtam, hogy szeretnék hasznos eszköze lenni a demokratikus átalakulásnak.

Ha most a jelenlévők igen nagy többsége használat után úgy ítélte meg, hogy eszköze lehetek ennek az átalakulásnak, akkor büszke vagyok mindenkinek a szavazatára, aki eszköz szerepemben meg akarja nyújtani hasznosságom idejét.

Az utolsó gondolat pedig nem kisebbre utal, mint Platónra. Valamennyien emlékeznek Platónnak azokra a mondataira, amikor azokról szól, akiken pedagógiai erosz munkál. Az a nagy erő, amelyik akarva-akaratlan arra szorítja az általuk megszállottat, hogy minden erejével azon legyen, hogy önmagánál – kicsit továbbfűzött gondolatot mondok – jobbat neveljen. Én demokratának tartom magam; okkal vagy ok nélkül, más kérdés. A parlamenti tisztségemet egyrészt arra szeretném felhasználni, az önök többségének bizalmából, hogy jó eszköz legyek. Másrészt arra, hogy demokrataként önmagamnál és a mi demokrata nemzedékünknél egy jobbnak készítsem az utat. Köszönöm a lehetőséget. (Erőteljes, lelkes taps.)”