The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Pauler Tivadar Budán született 1816. április 9-én. Apja hadbiztossági tisztviselő. Felesége: Deréky Sarolta. Fia, Gyula országos főlevéltárnok, akadémikus, unokája, Ákos, filozófus, egyetemi tanár, akadémikus.
Pauler Tivadar középiskolai tanulmányait a budai Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte. A Pesti Tudományegyetemen tanult tovább, bölcsészetből 1832-ben 16 évesen, jogból 1836-ban 20 évesen doktorált. 1938-ban pályázattal nyerte el a zágrábi magyar jogakadémián az észjog és a magyar közjog rendes tanári állását, itt oktatott 1848 áprilisáig. Közben 1845–1848 között Zágráb vármegye táblabírája. A magyar nemzeti érzelmeit nem titkoló tanár a horvát nemzetiségi mozgalmak miatt eljött Zágrábból, néhány hónapig a Győri Jogakadémia tanára lett. 1848 augusztusában kinevezést kapott a pesti egyetemre, azonban a szabadságharc idején szünetelt az oktatás. Az 1849 novemberében újrainduló egyetemen az 1848-as tanári kinevezéseket felülvizsgálták, Pauler helyettes tanárként maradhatott. A jog és államtudományi enciklopédia, jogbölcselet és büntetőjog előadóját 1852 januárjában az ész- és büntetőjog rendes tanáraként véglegesítették. Mint az Egyetemi Tanács tagja s az ügyek befolyásos vezetője mindenkor a magyar nemzeti érdekek ékes szószólója volt. Az egyetem autonómiájának, választási jogának visszavívása, s a magyar tannyelv teljes helyreállítása részben Paulernek volt köszönhető, ezért is választotta meg az egyetem jogtudományi kara az 1860–61. és az 1865–66-os tanévre dékánná, a négy kar pedig az 1861–62. tanévre rektorrá. 1862-ben királyi tanácsosi címet kapott és a Magyar Királyi Helytartótanács tanulmányi bizottságának, majd 1863 és 1866 között a császári és királyi Közoktatásügyi Tanácsnak külső tagja lett. 1863-ban az országbíró meghívta a Hétszemélyes Táblához büntetőügyekben szavazó pótbíróvá, ebben az állásban maradt a Tábla megszűntéig, 1869-ig. Ekkor a Kúriánál rendes bírói állást vállalt, de rövidesen életbe lépett egy törvény, mely a közszolgálatot az egyetemi tanársággal összeférhetetlennek mondta ki. Pauler ekkor az egyetemet választotta. Elhivatott tanárként 36 évet töltött a katedrán, joghallgatók ezreit tanította.
1871. február 10-től 1872. szeptember 4-ig Andrássy Gyula gróf kormányában vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd 1872. szeptember 8-tól 1875. március 2-ig igazságügy-miniszter az Andrássy-, a Lónyay-, a Szlávy- és a Bittó-kormányban. Utóbbi lemondásakor, 1875-ben ismét visszatért egyetemi katedrájához, és 1876-ban az Országos Közoktatási Tanács elnöke lett. 1877-ben nem vállalta el a rektori tisztséget. 1878. június 30-án Tisza Kálmán kormányában igazságügyi tárcát kapott, ezt a pozíciót haláláig viselte. Több mint tizenkét évi minisztersége alatt számos fontos jogszabály kezdeményezője. A büntetőtörvény megalkotásának egyik fő előkészítője volt, a polgári peres eljárást átalakította, új végrehajtási törvényt készített, megkezdte a polgári törvénykönyv javaslatának kidolgozását, valamint a büntetőeljárási törvénykönyv előkészítésének munkálatait. A börtönügy fejlesztése, a börtönök korszerűsítése, építése mellett ő alapította Közép-Európa első javítóintézetét Aszódon.
1841-ben jelent meg első tudományos cikke. Eredetileg Kant gyakorlati bölcsészetének híve volt, de az észjogi és a történeti iskola közötti kompromisszum megteremtésére törekedett. 1851-ben A jog és államtudományok encyclopaediája című önálló kötetét az Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta, ezt a művet már életében is többször kiadták. Közel száz tanulmányban tárgyalta a közjog, a jogbölcselet, a jog(alkotmány)-történet, és a büntetőjog területét. Cikkei, értekezései főként az 1850-ben Toldy Ferenccel együtt alapított Új Magyar Múzeumban, az Akadémiai Értesítőben és az Akadémiai Évkönyvben jelentek meg. Fő műve az 1864-ben megjelent kétkötetes Büntetőjogtan, mely egyszerre szolgált jogszabályként, kommentárként és tankönyvként. A munka jelentőségét az Akadémia Sztrókay-díjjal ismerte el.
A Magyar Tudományos Akadémia 1845-ben levelező, 1858-ban rendes, 1876-ban igazgató taggá nevezte ki. 1879–1880-ban a II. (Filozófiai, jog- és történettudományi) osztály elnökévé, 1880 és 1883 között az MTA másodelnökévé, 1885-ben tiszteleti taggá választották. Tudósi tevékenysége mellett az Akadémia szervezetében többféle közéleti tevékenységet is vállalt.
1871. április 17-től haláláig országgyűlési képviselő. A főváros I. kerülete kormánypárti programmal hatszor választotta meg. Miniszterként, és képviselőként is igen aktív szereplője az országgyűlésnek, kiváló szónok, és nagyszerű vitapartner. 1875-ben a Csemegi Károly által szerkesztett büntető törvénykönyvnek mind az igazságügyi bizottságban, mind a képviselőházban előadója volt.
A Magyar Jogászgyűlés állandó bizottságának tagja. Többféle társaság elnöke, pl.: 1870-től a Magyar Jogászegylet és az első Jogászgyűlés, 1876–78-ban az Országos Közoktatási Tanács, és a Magyar Tisztviselők Országos Egyletének elnöke.
1867-ben a koronázás után a királytól a Lipót-rend keresztjét, 1875-ben a Lipót-rend nagy keresztjét kapta, 1881-ben több évtizedes, kiváló munkásságát valóságos belső titkos tanácsosi címmel ismerték el.
Budapesten halt meg 1886. április 30-án. Lipót utcai lakásából búcsúztatták, – szokatlan módon – a király jelenlétében. Sírja a Kerepesi úti temetőben található.
