The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Moór Gyula – a brassói Evangélikus Egyházmegye főesperesének azonos nevű fia – 1888. augusztus 11-én, Brassóban született. Jogi tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen 1911-ben abszolutóriummal fejezte be, majd 1913 májusában ugyanott királygyűrűs jogi doktorrá avatták, 1917-ben pedig magántanári képesítést szerzett. 1912 és 1914 között két hosszabb tanulmányutat tett Németországban.
1911 februárjától 1912 végéig gyakornok volt egy kolozsvári ügyvédi irodában, utána egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített. Tanulmányútjain megismerkedett a különböző jogbölcseleti irányzatokkal, és elsősorban Rudolf Stammler német jogfilozófus hatására – a tervbe vett gyakorlati jogászi hivatást feladva – érdeklődése a jogbölcselet felé fordult. 1914 szeptemberétől az eperjesi Evangélikus Jogakadémián a jogbölcsészet és a büntetőjog rendkívüli, 1917-től rendes tanára, közben 1914 szeptemberétől négy évet töltött a fronton, és tüzér főhadnagyként szerelt le. 1918 novemberétől 1919 májusáig Kolozsvárott a jogbölcselet rendes tanára. 1920-tól 1921-ig az ideiglenesen Budapesten működő utódegyetemen nemzetközi jogot tanított. 1921 szeptemberétől 1929 nyaráig a Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetemen a jogbölcselet kinevezett rendes tanára és a Jogfilozófiai tanszék vezetője – 1923-ig a Nemzetközi jogi tanszék megbízott vezetője is –, az 1924–1925-ös tanévben pedig a bölcsészkar dékánja. 1929-től 1948-ig a fővárosi Pázmány Péter Tudományegyetemen ismét jogfilozófiai nyilvános rendes tanár és tanszékvezető, s közben kétszer a Jog- és Államtudományi Kar dékánja (1935–1936-ban, valamint 1947 szeptemberétől 1948 januárjáig). 1945–1946-ban az egyetem rektora, 1946–1947-ben a rektor helyettesítője. A nyilasokkal szembeni éles kritikái miatt a német megszállás idején, 1944-ben bujdosnia kellett. 1945-ben a számára felajánlott moszkvai nagyköveti beosztást (később pedig az igazságügy-miniszteri, illetve köztársasági elnöki jelölést) nem vállalta el, ehelyett igen nagy aktivitással vett részt a felsőoktatás újjászervezési, az egyetemi oktatás megindítási munkálataiban. Ekkor lett az Országos Köznevelési Tanács tagja, a Felsőoktatási szakosztály elnöke és az Országos Szabadművelési Tanács tagja. 1947 őszétől hosszabb ideig betegeskedett, 1948 januárjától a dékáni feladatokat sem tudta teljesíteni. 1948-ban politikai okok miatt egyre több támadás érte, az év végén nyugdíjazták, a hatalom a tudományos és közéletben egyaránt háttérbe szorította.
A tudományos pályán elért sikerei következtében 1925 májusától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1942 májusától rendes tagjává választották, majd 1945 májusától 1946 júliusáig igazgató tagja, és tisztséget viselt az MTA Filozófiai, továbbá a Jogtudományi bizottságában is. 1945 májusától 1948 januárjáig a II. osztály elnöke. 1945 októberétől 1946 júliusáig, az intézmény újjászervezéséig, az MTA elnökhelyetteseként, egyidejűleg megbízott elnökeként tevékenykedett. 1949. október végén – mint politikai kegyvesztett személyt – tanácskozó taggá minősítették vissza. Akadémiai tagságát csak 1989 májusában állították helyre.
Egyetemi tanári és tudományos munkásságában a jogfilozófia játszotta a főszerepet. Somló Bódog tanítványaként az újkantiánus és pozitivista irányzat továbbfejlesztésével, a jogdogmatika és a természetjog háttérbe szorításával, Kant és Hegelt ötvöző, önálló jogfilozófiai rendszer létrehozását tűzte ki célul. Az 1940-es évek elején bekövetkezett orientációváltásnak – amelynek a racionalista és realista szemlélet éppúgy jellemzője volt, mint az erős logikával és ragyogó stílussal párosuló előadásmód – ő maga az „új kultúrfilozófia” nevet adta. „Összefoglaló jogbölcseleti rendszerének nagy szintézise” (a Moór-kutató, Szabadfalvi József szóhasználata) azonban nem készült el, s bár – a 40-es évek közepétől vállalt közéleti szerepvállalása miatt – torzóban maradt, jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a magyar jogfilozófia európai színvonalat ért el. Fő területén kívül foglalkozott szociológiai, filozófiai, részben büntetőjogi, közjogi és magánjogi kérdésekkel és – bőséges egyetemi professzori tapasztalatok birtokában – a jogi oktatás reformjával is. A két világháború közötti időszak jogbölcseletének kiemelkedő alakjában számos cikk és tanulmány szerzőjét is tisztelhetjük. Írásait többnyire az Athenaeum, a Magyar Társadalomtudományi Szemle, a Magyar Jogászegyleti Értekezések, a Budapesti Szemle, a Jogállam, Jogtudományi Közlöny című folyóiratok közölték.
Közéleti tevékenységet is folytatott. 1937-től 1944-ig felsőházi póttagnak jelölték. 1945-től 1947-ig a szellemi és közéleti vezető személyiségek közül megválasztott nemzetgyűlési képviselőként lépett porondra, és tagja lett a Nemzetgyűlés Politikai bizottságának. 1947 nyarán a Magyar Függetlenségi Párt jelöltjeként újra megválasztották. Prominens személyként hamarosan bekerült a párt vezetésébe, nem sokkal később Politikai bizottságába is. Október 8-i parlamenti felszólalásában – pártja nevében – a kormányprogramot és a választási visszaéléseket élesen támadta, ez is hozzájárult ahhoz, hogy pályafutásának a bírált hatalom radikálisan véget vessen. 1947 novemberében – törvénytelen módon – pártja valamennyi képviselőjének mandátumával együtt az övét is megsemmisítették.
Több szervezetben, tudományos egyesületben tisztséget, illetve tagságot vállalt. Az 1945 előtti időszakban a Magyar Társadalomtudományi Társaság elnöki tanácsának tagja, a Magyar Filozófiai Társaság, a Mikes Irodalmi Társaság választmányi tagja, a Szerzői Jogi Szakértő Bizottság, a Magyar Külügyi Társaság és a Dugonics Társaság és két külföldi tudományos társaság tagja. 1935-ben – egy akadémiai bizottság ajánlására – Chorin Ferenc-jutalomban részesült. 1945-től 1949-ig a Magyar Jogászegylet alelnöke, és 1945–1947-ig a Magyar–Jugoszláv Társaság elnöki, valamint a Magyar–Osztrák Társaság alelnöki funkcióját is betöltötte, sőt a Magyar–Amerikai és a Magyar–Angol Társaság választmányi tagjaként is szerepelt.
Az egyik legjelentősebb magyar jogfilozófus 62. életévében, 1950. február 3-án halt meg Budapesten. Tiszteletére 2011 februárjában a közigazgatási és igazságügyi miniszter Moór Gyula-díjat alapított.
