The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Magyary Zoltán 1888. június 10-én született Tatán. Apja honvédezredes volt. Középiskolai tanulmányait a budapesti piarista gimnáziumban végezte, a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán szerezte diplomáját.
1910 és 1930 között két évtizedet töltött a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, ahol a minisztérium ügykörének több ágában teljesített szolgálatot és miniszteri tanácsosi rangig jutott. 1925-ben a tudománypolitikai ügyosztály vezetője lett, így hatáskörébe tartoztak a magyar–külföldi tudományos kapcsolatok, kongresszusok, a hazai tudományos társulatok, az Országos Gyűjteményegyetem, a vidéki közgyűjtemények és a diák szociális ügyek. Munkaköre 1927-től az egyetemi osztály ügykörével is bővült, így a tudománypolitikai és felsőoktatási terület irányítójaként a modern magyar tudománypolitika megalapozója lett. Az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottság elnökhelyettese volt.
1918–19-ben a Budapesti Tudományegyetem meghívott előadója, 1930-tól tanszékvezető egyetemi tanára. Haláláig közigazgatási és pénzügyi jogot oktatott. Az 1937–38-as tanévben a dékáni posztot is betöltötte. 1931-ben az egyetem kötelékében létrehozta a Magyar Közigazgatástudományi Intézetet, melynek igazgatója is lett. E tudományos műhely a közigazgatás kutatásának, korszerűsítésének és oktatásának szellemi központjává vált. 1936 és 1938 között munkatársaival és diákjaival a tatai járásban gazdaságföldrajzi, néprajzi és szociográfiai (tényfeltáró tudományos) felmérést végzett. E munkálat előzménye volt az 1938 októberében Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletére létesült Táj- és Népkutató Központ, ebben a Pázmány Péter Tudományegyetemen Teleki Pál gazdaságföldrajzi, Györffy István néprajzi és Magyary Zoltán közigazgatástudományi tanszékei vettek részt.
Magyary a közigazgatás jogi, szervezési és társadalmi aspektusainak együttes vizsgálatára törekedett, alapítója volt a róla elnevezett közigazgatás-tudományi iskolának. Világszínvonalú tudományos iskolája elsősorban a modern igazgatástudományt, szervezéstudományt tekintette döntőnek a közigazgatás tudományos megítélésében. Elmélete szerint a közigazgatás megszervezése komplex tudást, tapasztalatokat igényel, ezért a társadalomtudomány több ágát is bevonta a közigazgatási jelenségek tudományos vizsgálatába, így pl. a közigazgatás-tudományokat, a pénzügytant, a szociográfus karakterű szociológiát, a történelem-tudományt. Új diszciplínák kialakulásához is hozzájárult, pl. a közigazgatásra adaptált igazságtudomány, vagy a közigazgatási földrajz kialakulása. A Magyary-iskola államigazgatási jogtudományi eredményei között ki kell emelni a közigazgatási jogszabályok, a kodifikáció, a közigazgatási eljárási törvény témakörében végzett kutatásokat, megjelent monográfiákat, tanulmányokat. A Magyary-féle intézet adta ki 1938-tól 1944-ig a Közigazgatástudomány című szakmai folyóiratot is.
Magyary több nyelven kiválóan beszélt, és többször hosszú külföldi tanulmányutat tett Európa sok országába, 1935-ben saját költségen a Szovjetunióba is eljutott. Tanulmányútjain gyűjtött tapasztalatai alapján alakította ki a közigazgatás magyar mintáját.
1931-ben Bethlen miniszterelnök felkérte a magyar közigazgatás racionalizálásának kormánybiztosává. Erről a posztról 1932-ben lemondott, mert az általa kívánt reformok megvalósításának nem volt realitása, a kormányzás menedzseri szemlélete ugyanis ellentétes volt az akkori politikai és adminisztratív elit értékrendjével és érdekeivel, pedig a Magyary-féle program alkalmas lett volna arra, hogy végrehajtásával, az ország jóval hatékonyabb közigazgatáshoz jusson.
A harmincas–negyvenes években születtek meg a Magyary-életmű nagy szintézisei, amelyek a magyar közigazgatás kutatásának és építésének több szempontból is alapvető műveivé váltak. 1932–33-ban az amerikai közigazgatás tanulmányozása nagy hatással volt Magyaryra, tapasztalatait külön kötetben publikálta 1934-ben Amerikai államélet címmel. 1942-ben jelent meg legfőbb műve, a Magyar közigazgatás, amely az egyetlen magyar közigazgatás-tudományi iskola eredményeinek összegzése. A könyv első részében a közigazgatás-tudományi alapfogalmakat, a másodikban a magyar közigazgatás szervezetét, a harmadikban pedig annak a működését foglalja össze. Művének legfontosabb üzenete, hogy a közigazgatás egységes, nem lehet külön kezelni az önkormányzati és az államigazgatási szektort, az irányítás egyes szintjeit, mint ahogy a személyzetet és a szervezetet sem.
Magyary széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, a nemzetközileg is elismert tudósként több külföldi egyesületnek és szervezetnek volt tagja és tisztségviselője. Először 1923-ban vett részt a II. Nemzetközi Közigazgatási Kongresszuson. 1933-ban, az V. kongresszuson Bécsben előadást, 1936-ban a VI. kongresszuson már főreferátumot tartott. E tanácskozás témáját Magyary A közigazgatás legfőbb vezetése szervezési szempontból című tanulmánya szolgáltatta, amit a kongresszus egyhangúan elismert, és a brüsszeli Institut International des Sciences Administratives a tudóst alelnökévé választotta.
Magyary eszméinek gyakorlati megvalósításával is próbálkozott, 1938 után népfőiskolát szervezett a tatai járásban, ahol a tanítványaival és munkatársaival magas tudományos igényességgel és nagy szociális érzékenységgel látott hozzá a tatai településfejlesztési modell, az önkormányzati mintajárás kifejlesztéséhez. Az állampolgárokat hatékonyan szolgáló, az emberekért levő közigazgatást kívánta itt megvalósítani. Tanítványával, Kiss Istvánnal közösen írt erről 1939-ben A közigazgatás és az emberek című művében.
A német megszállás után Tatára menekült feleségével, Techert Margit filozófussal. Szálasi hatalomátvétele után el akarták hagyni az országot, de a határról visszafordultak. A Tata melletti Héregen bújtak meg, de az átvonuló szovjet csapatok atrocitásainak következtében 1945. március 24-én feleségével együtt öngyilkosok lettek. Tatán található sírjuk.
A magyar polgári közigazgatás-tudomány legnagyobb hatású, külföldön is elismert egyéniségét halála után politikai okokból évtizedekig elhallgatták, bár az intézet eredményeit felhasználták, pl. az 1957-ben megalkotott törvényhez, az államigazgatási eljárás szabályairól. A hetvenes évektől, különösen még élő tanítványainak és az utódnemzedék tiszteletének köszönhetően, megkezdődött a rehabilitációja.
