Orbán József pedagógus 1818. november 21-én a borsod megyei Nagy-Bárcán született, Orbán István néptanító és Kazay Éva gyermekeként. Tanulmányait 1830-ban kezdte meg a sárospataki gimnáziumban. Édesapja korai halála (1832) miatt fiatalon munkát kellett vállalnia, hogy megélhetését biztosítsa. Mindezek ellenére kitartóan tanult, és hamar az iskola legjobbjai közé emelkedett.
1837 júliusában belépett a sárospataki akadémiára, ami anyagi helyzetének javulását is jelentette. Nevelőként dolgozott előkelő családonál (többek között a Kölcsey, Sziráky, Csajkos és Péchy család voltak megbízói). 1844–45-ben középiskolai tanítóként tevékenykedett, majd 1845-től az akadémián segédtanárként tanította a görög nyelvet és irodalmat, valamint a szépműegylet elnöke is lett. 1848 elején külföldi tanulmányútra indult volna, azonban a francia forradalmi események, majd a magyarországi márciusi forradalom visszatartották. Pesten tartózkodva kapott meghívást Miskolcra, ahol 1848. május 5-én kezdte meg munkáját a gimnázium IV. osztályának tanáraként.
Letette a kápláni vizsgát, de végig a tanári hivatás mellett maradt. A szabadságharc idején önkéntesként részt vett a felső-magyarországi harcokban, de 1849 tavaszán visszatért tanári állásába. A forradalom utáni iskolarendszer-változások következtében különféle tantárgyakat és osztályokat tanított, mígnem 1858 és 1861 között a görög nyelv oktatásában állandósították.
1861-ben visszatért Sárospatakra, ahol főként görög irodalmat oktatott. 1862 szeptemberében az akadémia tanárává választották egyetemes történelem, oklevéltan és latin irodalom tantárgyakból, és 1863. szeptember 15-én foglalta el hivatalosan a tanszékét.
Az 1875-ös átszervezés után új feladatkört kapott: a latin irodalom és oklevéltan tanítása helyett egyetemes európai jogtörténelmet és a magyar alkotmánytörténelmet oktatta. 1891-ben nyugalomba vonult, majd 1895 tavaszán Debrecenbe költözött rokonaihoz, ahol 1896. november 4-én hunyt el.