Jogtudományi Közlöny

Közvetlen előzményének tekintik a provizórium időszakának végén, 1865-ben indult Vüncs (Dárday) Sándor által szerkesztett Jogtudományi Hetilapot (egyes források Magyar Jogtudományi Hetilapként említik). A lap rövid idő múlva – 1867-ben – beolvadt a Jogtudományi Közlönybe.

A Jogtudományi Közlöny az egyik legjelentősebb és leghosszabb életű jogi folyóirat, amely az 1934 és 1945 közötti kényszerszünet után újraindult és a mai napig megjelenik.

1865-ben Dárday Sándor kezdeményezésére indult útjára a Jogtudományi Hetilap, hogy az olvasóközönségnek olyan szaklapja legyen, amely hű tükre az akkoriban felpezsdülő magyar jogéletnek. Mindössze egy évvel később jelentette meg Ökröss Bálint saját szaklapját, a Jogtudományi Közlönyt. Bár mindkét kezdeményezés nagy reményekkel indult, hamarosan bebizonyosodott, hogy egyesített erővel több esélyük van a megmaradásra. Így 1867-ben a két szaklap Jogtudományi Közlöny címen egybeolvadt, megtartva a Jogtudományi Hetilap külső formáját.

A folyóirat indulásakor elsősorban törvényalkotási-kodifikációs kérdésekkel kívánt foglalkozni, ami tükröződik a rovatokban is. A legjelentősebb rovat a Tövényhozás című volt, amelyben Ökröss Bálint írt 13 részes tanulmányt a kodifikáció általános kérdéseiről, valamint más államok kodifikációs lépéseiről is jelentek meg írások. A folyóirat fő rovatai 1866-ban: Törvények és rendeletek, Törvényhozás /értekezések, szemlék a jog és államtudományok minden ágából/, Kültörvényhozás, Jogtörténelem, Tárgyalási terem, Jogirodalom, Különfélék.

A lap több munkatársa tevékenyen részt vett a törvény-előkészítés napi munkálataiban és gyakran jogalkotással kapcsolatos, élénk viták folytak a lap hasábjain.

A másik fő feladatát – a jogalkalmazás nyomon követését információszerzési illetve kritikai céllal – a folyóirat ekkor még nem tudta megvalósítani. A felsőbb bíróságok elvi jelentőségű döntései nyilvánosságra kerülésére irányuló előkészítő lépéseket még Dárday Sándor tette meg, mint a Jogtudományi Hetilap szerkesztője. Jól érzékelte, hogy az újra formálódó jogi életnek szüksége van a bírósági gyakorlat ismeretére, megfelelő tájékozódást kell nyernie abban és lépést kell tartani annak alakulásával. A döntvények közlését csak később, a kiegyezés után kezdhették meg. Lukács Antal és Pauler Tivadar legfőbb ítélőszéki bírók támogatásával kapta meg Dárday az engedélyt, hogy bírósági – elsősorban kúriai – döntvényeket tegyen közzé a Jogtudományi Közlöny mellékleteiben. A lap nemcsak összegyűjtötte és közreadta az ítélkezés anyagát, de rendszerezte, feldolgozta és időnként kritikával is illette.

A Jogtudományi Közlöny – amellett, hogy fontos dokumentum a korszak jogalkotási tendenciáinak megismerésében – egyedülálló forrás a 19. század második felének bírói gyakorlata szempontjából, hiszen a századfordulóig nem adtak ki hivatalos gyűjteményt a bíróságok gyakorlatáról, így ez kizárólag a lapból, illetve annak mellékleteiből tárható fel. A folyóirat tartalmát tekintve a korabeli kodifikáció és jogalkalmazás szinte minden elvi és gyakorlati kérdésével – akár bírálat vagy javaslat formájában is – foglalkozott. A nagyobb terjedelmű, tudományos igényű cikkek mellett szakmai szempontból jelentős értékűek a kisebb rovatokban megjelent közlemények, a napi jogi élethez, eseményekhez kapcsolódó írások.

A folyóirat szerkesztői gondoskodtak arról, hogy a lap már megjelent évfolyamainak anyagában a megfelelő tájékoztatást, eligazodást biztosítsák az olvasók számára. Ezt célozták a tartalommutatók, tartalomjegyzékek. Összefoglaló tartalomjegyzékek jelentek meg a lap fennállásának 25. és 40. évfordulója alkalmából. Az 50. évfordulót pedig külön tanulmánykötet — Jogi dolgozatok a Jogtudományi Közlöny ötven éves fennállásának emlékére. 1865–1915. — kiadásával köszöntötték, amelyben a kor legnevesebb jogi szerzői tisztelték meg írásukkal a lapot.

A folyóiratnak jelentős érdemei voltak a jogi közélet egyéb területein is az említetteken kívül. Kezdeményezte hazai jogászszervezetek – ügyvédi egyletek, Magyar Jogászgyűlés – létrehozását és támogatta szakmai és tudományos tevékenységüket. A szerkesztőség különféle sorozatok, törvénytárak – például Igazságügyi törvénytár, Jogtudományi Közlöny Könyvtára – megjelentetésével segítette a jogalkalmazási munkát. Sokat tett a jogi műveltség előmozdításáért is. 1871-ben elindították Hoffmann Pál szerkesztése alatt a mindössze egyetlen évet megélt Jog- és államtudományi folyóiratot, amely több jelentős dolgozattal gazdagította a magyar jogi irodalmat. Az 1870-es évektől tudatos nyelvművelő munkálatok folytak a kodifikációval kapcsolatosan, jeles nyelvészek – mint Fogarassy János, Budenz József, Szarvas Gábor – részvételével. A magyar jogi műszavak átrostálása és alkotása eredményesnek tekinthető, mert nem egy kifejezés a kodifikáció során neves jogászok – mint Apáthy István, Matlekovics Sándor – révén belekerült a törvényekbe.

A lap szellemiségét biztosította, hogy a szerkesztés bizonyos folytonosságot mutat. Ökröss Bálint és Dárday Sándor mellett, illetve után elsősorban Zlinszky Imre, Fayer László és Vámbéry Rusztem azok, akik biztosították hosszabb időszakon keresztül a szerkesztés folyamatosságát.

A Tanácsköztársaság idején a lap nem jelent meg és 1920. évi újraindulása után is súlyos gondokkal küszködött, míg végül 1934-ben a lapot kiadó Franklin Társulat – feltehetően gazdasági megfontolások alapján – úgy döntött, hogy megszünteti azt.

Ahogy Vámbéry Rusztem fogalmazott Búcsú című írásában: [A Jogtudományi Közlöny] "Nemcsak tanúja és krónikása volt az idő múlásának, hanem tényezője is. Elsőnek közölte a felsőbíróságok gyakorlatait, innen indult ki a Jogászgyűlés, a Magyar Jogászegylet, az Ügyvédszövetség, a Bírói és Ügyészi Egyesület gondolata (...), tevékeny részt vett abban a hatalmas munkában, amely a régi magyar jogot az abszolút korszak után feltörő nyugateurópai irányzatokkal (...) egyesítette. (...) Innen indította meg Hoffmann Pál a magánjogi törvénykönyv nagy művét, itt fejtette ki Horvát Boldizsár 1866-ban a kodifikáció tervét. És a nevek, amelyek a mutatóban felcsillannak – (...) – tanúskodnak a biztos ércfedezetről, amely e lap kritikájának a hitelét megalapozta."