Actual information Duplicate 0

Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

Trianon 100 – Trianon hatása a hazai büntetés-végrehajtásra

Hazánkban a XIX. század második felében – a kiegyezést követően – indultak meg azok a törekvések, melyek a modern polgári igazságszolgáltatás kialakítását tűzték ki célul. Az igazságügyi kormányzat európai léptékben gondolkodott, és a modern büntetés-végrehajtás megvalósítására különösen nagy hangsúlyt fektetett. A börtönrendszer nagyon is aktuális korszerűsítését a költségvetés jókora mértékben támogatta, épületbővítések történtek, a büntetés-végrehajtásban dolgozók bérét is megemelték.

A köznyelvben Csemegi-kódexként emlegetett 1878. évi V. törvény, és az 1879. évi XL törvénycikk („Magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról”) gyökeresen alakították át a honi büntetési és börtönrendszert. Az említett jogszabályok a szabadságvesztés öt különálló nemét határozták meg: fegyház, államfogház, börtön, fogház, elzárás. A korabeli Európában a legmodernebbnek tűnő angol és ír rendszert vezették be, melynek lényege, hogy – az elítélteket is érdekeltté téve a jó magaviseletben – a börtönrezsimet fokozatosan közelítette a szabad életkörülményekhez. (A teljes szabadságig négy szinten keresztül jutott el az elítélt: magánelzárás, közös elzárás, közvetítő intézetbe való szállítás és feltételes szabadság.)

A fentiek megvalósításához szükség volt magánzárkás intézetekre, börtönökre, közvetítő- és javítóintézetekre. (ez utóbbit a szabadságra bocsátás előtt álló fogvatartottak részére iktatták be). 1883-ban létesítették a – külön erre a célra szolgáló – kishartai mezőgazdasági jellegű közvetítő intézetet (későbbi nevén Állampuszta). A fenti törvények életbelépésével egy időben jelent meg a 2106/1880 I. M. E. számú rendelet és mellékletei (fegyház-, börtön-, fogházrendtartások stb.), melyek részletesen szabályozták a büntetés-végrehajtást.

Sajnálatos módon a jogszabályokban leírt rendkívül előremutató rendszer a gyakorlatban nem tudott hazánkban meghonosodni, mert az anyagi és személyi feltételek nem bizonyultak elegendőnek az egyes elemek megvalósításához – például a magánelzárás és a közvetítő intézetek kivitelezéséhez nem voltak meg a megfelelő eszközök. A gépies fegyelmezéshez szokott személyzet pedig alkalmatlan volt az új, differenciált rendszer alkalmazására.

Az I. világháború kitörése idején kilenc országos büntetőintézettel rendelkezett az ország. Ezek:

  • a Lipótvári Királyi Országos Fegyintézet és Közvetítőintézet,
  • az Illavai Királyi Országos Fegyintézet,
  • a Nagyenyedi Királyi Országos Fegyintézet,
  • a Soproni Királyi Országos Fegyintézet (1886-tól),
  • a Váci Királyi Országos Fegyintézet, Államfogház és Közvetítőintézet,
  • az 1885-ben átadott (csillagrendszerben épített) Szegedi Királyi Kerületi Börtön és Államfogház,
  • a Márianosztrai Királyi Országos Letartóztatási Intézet és Közvetítőintézet,
  • Az 1896-ban megnyitott Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogház
  • a Hartai Királyi Országos Közvetítőintézet.

Illavai Fegyintézet

Az illavai fegyintézet

Lipótvári Fegyintézet

A lipótvári fegyintézet

Ezekben az intézetekben a férőhelyek száma 5000, a letartóztatottak átlagos létszáma pedig 4800 fő volt a vizsgált időszakban.

A 9 országos fegyintézet mellett, 65 törvényszéki és 313 járásbírósági fogház állt a korabeli büntetés-végrehajtás rendelkezésére. Ezek férőhelyszáma megközelítőleg 12.000 volt, amiből átlagosan 7-8000 ezret használtak ki.

Az I. világháború kitörése a büntetés-végrehajtásra is jelentős hatást gyakorolt. A fogvatartottak közül a hadiszolgálatra alkalmas elítéltek büntetését sok esetben félbeszakították vagy elhalasztották. Az 1914. évi L. törvénycikk (a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1912: LXIII. törvénycikk és a hadiszolgáltatásokról szóló 1912: LXVIII. törvénycikk kiegészítéséről) lehetővé tette a „letartóztatott egyének” alkalmazását – az igazságügy miniszter engedélyével és rendelkezései szerint – „közegészségügyi, közélelmezési vagy közbiztonsági szempontból szükséges vagy egyéb közérdekű munka teljesítésére”.[1] A letartóztatottak többnyire mezőgazdasági munkát végeztek. A börtönökben az ellátás (például az élelmezés, a világítás, a fűtés) rohamosan romlott.

Az 1921. évi XXXIII törvénycikk – a trianoni békediktátum – következtében Magyarország elvesztette a lipótvári, az illavai és a nagyenyedi fegyházat. Így a kilencből hat országos büntetőintézet maradt hazánk fennhatósága alatt (67%). A korábbi 65 törvényszéki fogházból 23 maradt (42,2%), míg a 313 járásbírósági fogházból 200-at veszítettünk el (63,9 %). A megmaradt 113-ból a későbbiekben – kisebb forgalmuk miatt – még 25-öt megszüntettek, így ezek száma 90-re csökkent. A törvényszéki fogházak száma később a bajai törvényszéki kirendeltséggel 23-ról 24-re nőtt.[2]

Fegyintézetek - Trianon veszteség

Forrás: Mezey Barna: Új határok között. Bv. a két világháború közötti Magyarországon. Börtönügyi Szemle, XIV.évf. (1995) 3.sz. 95-102.p.

A fegyintézetek és fogházak számának erőteljes csökkenése nem feltétlenül az intézetek hiánya miatt jelentett problémát. Inkább az volt a gond, hogy a fegyház-, börtön-, fogházhálózat – mely a századforduló táján már szisztematikussá vált – megbomlott. Országos büntetőintézet maradt a két háború között a Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogház, a Váci Királyi Országos Fegyintézet és Közvetítőintézet, a Soproni Királyi Országos Fegyintézet és Szigorított Férfi Dologház, a Hartai Királyi Országos Büntetőintézet (Állampuszta), a Márianosztrai Királyi Országos Büntetőintézet és Szigorított Női Dologház, a Szegedi Királyi Kerületi Börtön és Államfogház.

Az első világháborút követően gyökeresen változott meg a rabmunkáltatás helyzete is. Míg korábban a fogvatartottakat az ipari jellegű termelésbe vonták be, a fegyházakban jórészt ipari üzemek voltak, a trianoni békediktátumot követően a mezőgazdasági foglalkoztatás lett a meghatározó.

A háborút követő időszakban a gazdasági visszaesés és a Tanácsköztársaságot követő megtorlások miatt megnövekedett a nyomor, ezzel párhuzamosan pedig a bűnözési ráta is. (az 1920-as évre vetítve a letartóztatottak száma 14300 fő volt, míg 1914-ben csupán 7700) A büntetés-végrehajtási intézetekre általánosan jellemző lett a túlzsúfoltság, mely egészen a harmincas évekig fennállt.

A trianoni békediktátumot követően már a visszafogott börtönreform sem kerülhetett szóba, egyrészt az ország gazdasági állapota, másrészt a korszakban meghatározó kriminálpolitikai elképzelések miatt. A világháborúban harcolt tisztek jó részét börtönök élére nevezték ki vezetőnek. Ez szintén nem segítette a szakmai fejlődést, mivel ezt követően az intézményekben a katonai személet vált uralkodóvá.

Az újító szándékú büntetőpolitika, mely a XIX század második felében megtermékenyítően hatott a korabeli büntetés-végrehajtásra is, a trianoni békediktátumot követően nem tudott érvényesülni a gyakorlatban. A második világháborúig terjedő időszak kevésnek bizonyult arra, hogy a büntetés-végrehajtás intézményrendszerét az I. világháborút megelőző szintre emelje.

Felhasznált irodalom:

A magyar börtönügy és az országos letartóztatási intézetek Budapest, 1905. (https://mek.oszk.hu/11600/11614/11614.pdf)

Hacker Ervin: A börtönrendszerek: a pozsonyi pártfogói értekezleteken tartott felolvasás. Pécs, Wessely & Horváth, 1917. 43 p.

https://bv.gov.hu/

Lőrincz József: A börtönügy jelenlegi szakmai arculatának kialakulása a 20. században. In: Börtönügyi Szemle. 1. sz. (2019.) p.62-78

Lőrincz József: A börtönügy jelenlegi szakmai arculatának kialakulása a 20. században. In: Börtönügyi Szemle. 1. sz. (2019.) pp. 62-78.

Lőrincz József: A hazai büntetés-végrehajtási fejlődés vázlata a kiegyezéstől napjainkig. In: Rendvédelem. 2005. p.57-68.

Lőrincz József: Börtönügy Magyarországon. [Budapest], Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság, 1997. 261, [4] p.

Mezey Barna: Büntetés-végrehajtás a két világháború közötti Magyarországon. In: Börtönügyi Szemle. 3. sz. (1995.) p.95-102.

Szőllősy Oszkár: Magyar börtönügy: a szabadságvesztésbüntetések végrehajtása. Budapest, Szerző; Vác, Váci fegyint. kny., 1930. 389 p.



[1] A 1914. évi L. törvénycikk 8. §.

[2] Magyar börtönügy : a szabadságvesztésbüntetések végrehajtása / Szőllősy Oszkár. Budapest : Szerző ; Vác : Váci fegyint. kny., 1930. 389 p.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT