Nyitó oldali csempék
Asset Publisher
Augusztus, a nyár utolsó hónapja több szempontból is fontos a Kárpát-medencében élők számára. Bár elsőként legtöbbünknek az államalapítás alkalmából rendezett augusztus 20-i ünnepségek jutnak eszébe, – miközben élvezzük a szünidő utolsó felhőtlen pillanatait – érdemes felelevenítenünk a természettel szorosabb kapcsolatban élő eleink nyárvégi hagyományait is, melynek segítségével más megvilágításba helyezhetjük az év eme időszakát.
Augusztus havát évszázadokon át Szűz Mária tiszteletére „Kisasszony havának” vagy a „szűz havának” nevezték, a magyar folklórban azonban a „bőség hava”, illetve az „új kenyér hava” elnevezésekkel is találkozhatunk. A katolikusok a XVIII. századig július 15-én szentelték meg az új kenyeret, augusztus 20-án pedig nemzetiszínű szalaggal kötötték át. Az 1920-as évekre augusztus 20-át a magyar kenyér ünnepévé is tették. A második világháború után e nap egyházi jellege egyre inkább háttérbe szorult, az 1950-es években pedig az új kenyér megünneplésének hagyománya is elhalványult.
A hazai termőföldeken erre a hónapra fejeződött be az aratás, és kezdődtek el az ún. „aratóünnepi” bálok, melyek jelezték a munkások afelett érzett örömét és háláját, hogy munkájuk gyümölcse beérett, azaz lesz táplálékuk télire. Ekkor sütöttek először a frissen aratott búzából kenyeret, majd ennek megáldása után megvendégelték az ünnepségen résztvevőket. De nem csak a jelenlévőknek jutott a megszentelt kenyérből, hanem jelképesen az ország minden szegletébe küldtek belőle. A búza mint a kenyér legfontosabb alapanyaga, szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a magba zárt életet, a megmaradás reményét, egyben az élet továbbadását testesíti meg, mindamellett, hogy a jó termés Isten áldásának és gondviselésének a jele. A kenyér hagyományos elkészítése többnapos „asszonypróbáló”, szertartásokkal teli feladat volt, így fogyasztása, megszegése is csak kellő tisztelettel és a kenyérre rajzolt kereszttel történhetett. „Ha leesett, felvették, megcsókolták és ráfújtak. A kenyérre nem volt szabad rálépni. Új házba kenyeret és sót vittek egészség- és bőségvarázsló céllal. Az első szántáskor az ekevas elé tették. Gyógyításban, tűzvész elhárításában is hatékonynak tartották.” (Élet és Tudomány, 2011. 33. szám)
Augusztus 20-át, Szent István napját „negyvenes napnak” is nevezték, ami arra utal, hogy néphagyomány szerint negyven napig olyan idő volt várható, amilyet aznap tapasztaltak. De más, tréfásabb hiedelmekről is olvashatunk, mint például arról, hogy ekkor „vágják le a szúnyogkirályt”, ami azt jelenti, hogy e naptól kevesebb rovar jelenléte keseríti meg az emberek mindennapjait. Természetesen azt is megfigyelték, hogy a gólyák ekkor indulnak útnak dél felé, ezzel összhangban pedig megkezdődik az emberek télre való felkészülése is a savanyúságok eltevésével.
Az új kenyér ünnepén talán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy hogyan tekintsünk az emberiség jelentős részének táplálkozási kultúrájában alapvető szerepet játszó, ám a változó éghajlat kihívásai mellett egyre küzdelmesebben megtermelt búzára, illetve a belőle készült mindennapi kenyerünkre.
A képek forrása: Hungaricana.