Actual information Duplicate 0

Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

75 éves az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata

„Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik. Értelemmel és lelkiismerettel bírván, testvéri szellemben kell egymás iránt viseltetnünk.” (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, 1. cikk)

Az ENSZ Közgyűlés 75 éve, 1948. december 10-én fogadta el Párizsban az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, mellyel kinyilvánította, hogy az alapvető emberi jogok minden embert fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül megilletnek.

Eleanor Roosevelt, az Egyesült Államok akkori First Ladyje, később az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnöke a dokumentum jóváhagyása idején az Egyesült Államok közgyűlési delegáltjaként vett részt a tárgyalásokon, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a nyilatkozat létrejöttében. Nem véletlen, hogy annak megszavazása után kollégái a testületben álló ovációval jutalmazták közreműködését. Miután kilépett az ENSZ kötelékéből, Roosevelt a továbbiakban is az emberi jogok előmozdítását tekintette legfőbb céljának, számos fórumon képviselve többek között afroamerikai honfitársainak polgári jogait. Évtizedeken át dolgozott az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában foglalt elvek érvényre juttatásáért, miközben ő lett az ENSZ emberi jogi tevékenységének az „arca”, aki jelentősen hozzájárult e történelmi jelentőségű dokumentum globális elismertségéhez. A nyilatkozat azóta a világ legszélesebb körben fordított szövege, eddig több mint 500 nyelvre ültették át azt. 

Eleanor Roosevelt felmutatja az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának poszterét,
Lake Success, New York, 1949 (forrás: Wikipedia)

A nyilatkozat egy bevezetőből és 30 cikkből áll. Ez a 30 cikk fogalmazza meg azokat az emberi jogokat, amelyek megilletnek minden embert. Nem törvényerejű, nem kötelez, de gyakori hivatkozási alap diplomáciai tárgyalásokon egyetemessége miatt. Emellett alapját képezi két kötelező erejű ENSZ egyezménynek, a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának, és a Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányának. Mindkettő 1976-ban vált a magyar jogrendszer részévé.

Az akkori francia külügyminiszter, Robert Schuman az ENSZ Közgyűlésben beszédet tart a nyilatkozat elfogadása előtt 1948-ban
(forrás: https://www.rferl.org)

Az emberi jogokat – emlékezve a nyilatkozat elfogadásának napjára – 1950 óta minden évben december 10-én ünnepeljük. Az ENSZ ezen a napon egy-egy aktuális tematika mentén igyekszik felhívni a Föld népeinek figyelmét az emberi jogok érvényesülésének fontosságára az élet különböző területein. 2023 központi gondolata a szabadság, az egyenlőség és az igazságszolgáltatáshoz való jog.

az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának angol nyelvű szövege

Az emberi jogok világnapja alkalmából az ENSZ szervei mellett az egyes tagállamok, illetve a civil szféra képviselői is számos tematikus programot, kiállítást és konferenciát rendeznek, hogy megemlékezzenek e jeles napról, emellett pedig az ENSZ ötévente –legközelebb éppen idén – ezen a napon adományozza emberi jogi díját azon kiválóságok részére, akik tevékenységükkel vagy példaadó magatartásukkal előmozdítják az emberi jogok érvényesülését.

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

ADT