Katalóguskeresés Duplicate 1

 

Nyitó oldali csempék

Asset Publisher

150 éve született Klebelsberg Kuno gróf egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter

Klebelsberg Kuno 1875. november 13-án osztrák származású arisztokrata családba született az Arad vármegyei Magyarpécskán. Középiskolába a székesfehérvári ciszterciekhez járt, a jogot pedig Budapesten, Münchenben, Berlinben és Párizsban végezte el, államtudományi doktori címet szerezve. Kezdetben közigazgatási bíróként tevékenykedett, illetve jogot oktatott.

Klebelsberg Kuno


​​​​​​1914-ben kapott először politikai természetű állást: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára lett. A második kormányfői ciklusát töltő Tisza István hamar felfigyelt rá, és 1916-ban maga mellé vette a miniszterelnökségre politikai államtitkári rangban. E beosztásában a Magyar Királyság határain túl élő magyarság oktatásának és művelődésének megszervezéséért volt felelős. Az ekkor már javában zajló első világháború az ő karrierjén is nyomot hagyott: 1915-ben a Rokkantügyi Hivatal, 1917-ben pedig a Hadigondozó Hivatal vezetésében támaszkodtak Klebelsberg jó szervezőkészségére. Tisza István pártfogoltjaként gyorsan parlamenti képviselőséghez is jutott: 1916-ban időközi választáson Kolozsvár képviselője lett a Nemzeti Munkapárt színeiben.

A háborús vereség után kikiáltott Tanácsköztársaság idején a kommünnel leghatározottabban szembenálló, rövidéletű kormányt vezető Friedrich István Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában vállalt szervezőmunkát, majd lett annak soproni parlamenti képviselője 1920-ban. A háború utáni első választást megnyerő párt előbb a párizsi béketárgyalásokon fontos szerepet játszó Teleki Pált, majd a kommün elleni emigrációs szervezkedésben vezető szerepet vivő Bethlen Istvánt delegálta a miniszterelnöki posztra. Bethlen kormányra lépve a kabinet stabilitásának megteremtése érdekében saját polgári pártja és a tömegpárt Kisgazdapárt egyesítésével létrehozta az Egységes Pártot, amelybe Klebelsberg is belépett. 1922-ben már bethlenista politikusként nyert képviselői mandátumot Komáromban. Bethlen behívta a kormányba, ahol először fél évet belügyminiszterként, majd egy évtizeden keresztül vallás- és közoktatásügyi miniszterként szolgált. Ezalatt végig parlamenti képviselő is volt, 1926-tól már Szegedet képviselve.

A rendszerekben és hosszú távon gondolkodni képes Klebelsbergre az utókor elsősorban oktatásszervező, újító tevékenysége miatt emlékszik. Miniszterként felismerte, hogy a váratlanul kisállami létbe kényszerült magyarságnak a fennmaradása kerül veszélybe, ha a tőle nyelvileg távol álló, nála népesebb országok gyűrűjében nem helyez kiemelt hangsúlyt kultúrájának fenntartására és gyarapítására, arra, hogy a magas szinten művelt magyar nyelvet és gondolkodást az ország minden lakójával elsajátíttassa, osztályhovatartozástól függetlenül. Emellett úgy látta, hogy csak az alkotómunka és a jólétben eltöltött élet felé fordulás vezetheti ki a társadalmat a veszteségek által okozott letargiából, ehhez pedig a modern kor viszonyai között a tudás minél szélesebb rétegek közötti elterjesztésén keresztül vezetett az út. A minőségi oktatáshoz való széles körű hozzáférés megteremtése természetesen gazdasági versenyképességi kérdés is volt az ország számára akkor, amikor a közép-európai határok átrajzolása után az utódállamok között megindult a verseny a nyugati exportpiacokért.

Mindezek érdekében minisztersége alatt kiépítette a népoktatás rendszerét, a tanító-nevelő és művelődési intézmények sűrű hálózatát: 5784 tantermet, 2278 tanítói lakást, 1500 iskolakönyvtárat, illetve 1555 helyi közkönyvtárat, valamint 500 óvodát létesíttetett. Szintén az ő időszakában épült tudományegyetem Szegeden, Pécsen és Debrecenben, valamint a Testnevelési Főiskola Budapesten. Ő kezdeményezte a magyar hallgatók számára külföldi tanulási lehetőséget biztosító Collegium Hungaricumok európai hálózatának létrehozását. A Magyar Történelmi Társulatot másfél évtizeden át vezető Klebelsberg nevéhez a tudománypolitikában az alapkutatást finanszírozó Országos Természettudományi Tanács létrehozása, illetve Szent-Györgyi Albert hazahívása fűződik.

Klebelsberg Kuno könyvtárában


​​​​​​Miután a nagy gazdasági világválság 1931-ben véget vetett Bethlen István frontpolitikusi karrierjének, Klebelsberg is távozni kényszerült a kormányból. Ezután a hozzá különösen közel álló társadalmi-közéleti ügyekkel foglalkozott: a két nép barátságát erősíteni hivatott Magyar-Lengyel Szövetséget és a régió fenntartható mezőgazdálkodásának kialakításán dolgozó Alföld Bizottságot vezette. Tevékenységéért a Corvin-lánc kitüntetésben, valamint lengyel állami elismerésben is részesült. Minisztersége után azonban nem sok idő adatott neki: 1932. október 11-én, 56 éves korában szívbénulás következtében elhunyt. Gyászolók tömegének kíséretében ravatalozták fel a Nemzeti Múzeumban, majd Szegeden, a Fogadalmi templomban helyezték örök nyugalomra.

Emlékét ma egyebek mellett egy fővárosi emlékmű, egy kerületi kulturális díj, valamint Gödöllőn egy utca neve őrzi. Klebelsberg tisztelete Szegeden különösen jelentős: az egyetemi könyvtár 2011 óta az ő nevét viseli, 2020-ban pedig a helyi kultúra jelentős szereplői Klebelsberg Társaságot alapítottak örökségének ápolására.
A Klebelsberg Kuno élete iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk Ujváry Gábor történész Egy európai formátumú államférfi: Klebelsberg Kuno, 1875-1932 című kötetét, amely megtalálható könyvtárunkban.

 

Banner

Online account

Hungarian Juristical Portal

Országház Könyvkiadó

MPGY

Rare Books and Manuscripts Collection

Bibliography of Legislation and Public Affairs

Repository of Architectural Plans

Image Repository

virtual library visit