Másfél évszázaddal ezelőtt, 1873. november 17-én jött létre hazánk fővárosa lényegében a mai formájában. Öt évvel a kiegyezés után egységes várossá olvadt össze az akkori Magyarország szívében, az ország területét átszelő legfontosabb folyó, a Duna két partján elhelyezkedő két uralmi, illetve gazdasági központ, Buda és Pest – valamint Óbuda és a Margit-sziget –, megteremtve az alapot ahhoz, hogy a magyar főváros a következő fél évszázad során milliós európai nagyvárossá váljon.

 A Duna folyásirány szerinti jobb partján fekvő Buda volt az önálló középkori Magyarország királyi székhelye, és a Habsburg-uralom alatt is itt működtek a hazánkat irányító kormányszervek. A vele szemközt elterülő Pest elsősorban hagyományos kereskedelmi központ volt, az ipari forradalmak után pedig egyre inkább az indusztrializáció bölcsője hazánkban. Mindkét település szabad királyi városi jogkörökkel rendelkezett. A tatárjárás után a védhetőbb földrajzi környezetben megalapított Buda elődje volt uralkodói székhelyként Óbuda, amelyet a 19. század derekán egy Pest vármegyéhez tartozó mezővárosként tartottak számon. A Margit-sziget szintén a Pest-Budát körülölelő vármegyéhez tartozott, és maga is keresztülment egy egyesítésen ugyanebben az időszakban: a korábban három szomszédos dunai szigetet mesterségesen eggyé alakították.

Buda és Pest egyesítését elsőként Széchenyi István szorgalmazta, úgy érvelve, hogy csak egy egységes Duna-parti várossal lehet hazánknak modern, európai rangú fővárosa. A Lánchíd építésének terve is ebbe az irányba mutatott, s a gróf már a Világ című, 1831-es művében használta a későbbi egyesített főváros nevét. A Habsburg-ház trónfosztása után megalakult első kormány, a Szemere-kabinet 1849. júniusi rendeletével meg is hozta a döntést az egyesítésről, azonban a szabadságharc leverését követő neoabszolutista időszakban ezt semmisnek tekintették, és egészen a kiegyezésig, Magyarország belső önrendelkezésének helyreállításáig kellett várni, hogy ez a természetes egyesülés végre jogi értelemben is megvalósuljon. 

Ahogy a reformkorban Széchenyi, úgy a dualizmus hajnalán Andrássy Gyula volt az egységes Budapest legnagyobb pártolója. A Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakításáról szóló törvényjavaslat a gróf miniszterelnöksége alatt született meg, majd 1872. december 23-án az 1872. évi XXXVI. törvénycikként került kihirdetésre.

Azt, hogy az iparosodás során hová helyeződött a gazdasági tevékenység súlypontja hazánkban, jól mutatja a három település egyesülés előtti lakosságszáma: Pestet 200 ezer, Budát 54 ezer, Óbudát pedig 16 ezer polgár lakta. Buda utolsó polgármestere Házmán Ferenc, Pesté Szentkirályi Móric, Óbudáé pedig Harrer Pál volt. Mindhárman kiálltak az egyesülés mellett, amelyre Házmán már az utolsó rendi országgyűlésen, 1848 áprilisában javaslatot tett. Az egységes Budapest polgármestere Kamermayer Károly lett, az ekkor létrehozott főpolgármesteri tisztséget pedig Ráth Károly foglalta el, akinek feladata az országos kormányzattal való együttműködés kialakítása volt.

Az Andrássy-kormány már a városegyesítés előtt nagyszabású terveket készített a majdani főváros fejlesztésére, s ezek összehangolására kezdeményezte a Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1870-es létrehozását. A testület legbefolyásosabb tagja alelnökként Podmaniczky Frigyes volt, Krúdy Gyula szavaival „Pest szerelmese”. A báró három évtizedes munkásságának eredményeként körutak és sugárutak érrendszere, valamint új hidak mint kapcsok kötötték mindinkább össze az egyre növekvő fővárost.

A reformkori és a dualista politikusnemzedék víziója és erőfeszítései meghozták eredményüket: míg az egyesülés előtt Pest-Buda összlakosságával a tizenhetedik legnépesebb európai városnak számított, 1900-ban Budapest már a nyolcadik legnagyobb város volt a kontinensen.

Magyarország Duna-parti központjának az egyesülés előtti, a reformkor társadalmi és gazdasági pezsgésének lenyomatát viselő állapotát mutatja be a gazdag képanyaggal, 32 igényes rajzzal összeállított, Buda-Pest című, 1845-ben megjelent kiadvány, amelynek illusztrációi Rudolf von Alt osztrák festőművész keze alól kerültek ki. A kötet egyik eredeti példánya megtalálható könyvtárunk muzeális állományában, a Ghyczy Ignác Kiállítótérben.

A 150 éves jubileum alkalmából olvasóink egy könyvkiállítást is megtekinthetnek a könyvtár Nagy olvasótermében.