Sulyok Dezső 1897. március 28-án született a Veszprém vármegyei Simaházapusztán, amely közigazgatásilag Adásztevel községhez tartozott. A pápai járásban lévő község túlnyomó többsége református, a környéken jól ismert Sulyok família viszont római katolikus volt. A család a Tapolca patakon létesített vízimalmokban molnárkodott már a 19. század közepétől. Sulyok Dezső apja, aki szintén molnárként kereste kenyerét, korán elhunyt, így nagybátyja nevelte. Gondolkodására a bencések gyakoroltak döntő hatást, mivel nyolc évig a Szent Benedek-rend pápai Szent Mór Gimnáziumába járt, ott is érettségizett. A középiskola elvégzése után katonaként szolgált, megjárta az orosz és az olasz frontot, részt vett a piávei harcokban, megkapta a nagyezüst-, kisezüst és bronz vitézségi érmet.

Hazatérve 1918-19-ben a budapesti csendőrtiszti tanfolyam hallgatója, ennek elvégzése után pedig csendőrhadnagy lett. A Tanácsköztársaság idején hadnagyi rangban a pápai karhatalom közbiztonsági előadója volt. A kommün bukását követően „észrevétel nélkül” igazolták, a város rendőrségének ideiglenes parancsnokává nevezték ki. Pápára különítményesek érkeztek, súlyos atrocitások, helyenként lincselések történtek, melyek hatására Sulyok egészségügyi szabadságot kért a veszprémi csendőrszárny parancsnokától. 1919 november végén újabb tanfolyamon vett részt, itt azonban azt tapasztalta, hogy felettesei eltűrik egyesek rablásait, "éjszakai portyáit", így 1920. elején kilépett a csendőrség kötelékéből.

Közben 1918-tól a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult, jogi doktori végzettséget szerzett, majd 1924-ben ügyvédi vizsgát tett. Pápán ügyvédi irodát nyitott, tehetsége és érzéke révén hamarosan a város egyik vezető ügyvédjévé lépett elő. A fiatal Sulyok gyorsan a város közéletének meghatározó szereplőjévé vált, rendes tagja lett a pápai Városi Közművelődési Egyesület választmányának. Rendszeresen publikált a Pápa és Vidéke című lapban, kritikus, ugyanakkor konkrét javaslatokat tartalmazó cikkei a városfejlesztés kérdésit boncolgatták. Bekapcsolódott a helyi politikai életbe is, 1926-ban a kormányt támogató Keresztényszocialista Párt választmányi tagja lett. Hamarosan a Pápai Hitelbank ügyészévé és igazgatósági tagjává is megválasztották. Egyre jelentősebb szerepet játszott a városi katolikus közösség szervezeteiben, a Belvárosi Katholikus Kör tisztújító közgyűlésén 1928-ban világi elnök lett. A pápai úri kaszinó választmányi rendes tagjává, majd a városi közgyűlés tagjává is megválasztották. Ekkor már politikai tárgyú cikkei is kezdtek megjelenni.

Kapcsolata a Keresztényszocialista Párttal az 1931. évi képviselőválasztások idején megromlott, az Egységes Párt politikusaként tett rövid kitérőt követően a közélettől egy időre visszavonult. A Bethlen István miniszterelnök nevével fémjelzett konszolidáció eredményeit, a kormány társadalom- és gazdaságpolitikáját éles kritikával szemlélte, „új erőket” várt, melyek megfelelnek az új kihívásoknak, és képesek Magyarországot modern, szociálisan fejlett, demokratikus országgá alakítani. Sulyok belépett a Nemzeti Egység Pártjába, ő is, mint sokan e nemzedék tagjai közül, komolyan véve Gömbös Gyula 1935-ös kampányának ígéreteit. A választásokon „nem hivatalos jelöltként” mandátumot szerzett, országgyűlési képviselő lett. Budapesten, megismerve képviselőtársait, az új miniszterelnököt, annak elképzelésit, azokat a törekvéseket, melyek lényegében a meglévő demokratikus jegyek, intézmények felszámolását, egyfajta „pártállam”megteremtését jelentették volna, – lévén, hogy ezekkel azonosulni képtelen volt – csalódottan távozott a pártból. Sulyok kilépése a kormánypártból nagy vihart kavart. A "Magyarság" vezércikke elismerőleg állapította meg, hogy "az egyre szilajabban nekivaduló párthatalmi uralom korában lépése egyet jelent a személyes szempontok teljes félretételével." E lépés egy csapásra országosan ismertté tette a fiatal pápai ügyvéd nevét, akiről így írtak kortársai: "…[Sulyok] a magyar értelmiség ama típusához tartozik, amely a maga szerény és szemérmes egyéniségével, európai láthatárú és gyökeres magyar műveltségével, töretlen gerincével, lelki függetlenségével a kiveszőfélben lévő, de legjobb magyar fajta.”

A magát „nemzeti demokratának” valló Sulyok a demokratikus intézményrendszerrel, választójoggal, a „nemzeti megújhodással”, a társadalom keresztény-szociális alapon történő együttműködésével, valamint a földkérdéssel kapcsolatos elképzelései indították arra, hogy 1937-ben belépjen a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Pártba. Bátran fellépett a náci-nyilas eszmeiséggel, s mindenféle szélsőséggel szemben, elutasította a zsidósággal szembeni, immár törvénybe is foglalt diszkriminációt. Sulyok volt az, aki 1938-ban felszólalt Imrédy Béla zsidó származása ügyében, ami miatt a miniszterelnök lemondásra kényszerült. Szintén ő volt, aki felemlegette a „magyarkodó” Szálasi Ferenc örmény származását és állampolgárságát. Sulyok ellen éles támadást indítottak, a nyilas lapok karikatúrákat, gúnyos karcolatokat kezdtek közölni róla, és főként azzal vádolták, hogy a Tanácsköztársaság alatt szerepet vállalt Pápán.

Az 1939-es országgyűlési képviselőválasztáson nem nyert mandátumot. Visszavonult Pápára és a helyi közéletben, a Belvárosi Katholikus Körben tevékenykedett. 1942-1943-ban tartalékos főhadnagyi rangban az orosz fronton szolgált. Kitüntették, leszerelése után előléptették tartalékos századossá. Oroszországi élményeiről beszámolt Két éjszaka nappal nélkül című visszaemlékezéseiben. Hazaérkezése után részt vett a Kállay Miklós miniszterelnökhöz benyújtott háborúellenes memorandum kidolgozásában. Politikai nézetei miatt 1944. április 3-án letartóztatták, és Nagykanizsára internálták, ám két hónap múlva, Mindszenty József veszprémi püspök közbenjárására szabadon engedték. A nyilas hatalomátvételt követően a Somló hegyen bujkált.

1945 áprilisától fél évig Pápa polgármestere és rendőrkapitánya, majd két évig a Pénzintézeti Központ elnöke volt, illetve 1945 augusztusában bekerült az FKGP Országos Intézőbizottságába. 1945 júniusától az Ideiglenes Nemzetgyűlés, októbertől a budapesti törvényhatósági bizottság, novembertől a Nemzetgyűlés tagja.

Tildy Zoltán köztársasági elnökké választásakor miniszterelnöknek jelölték, de a munkáspártok (MKP, MSZDP), nem bízva a vele való együttműködésben, ellenezték a kinevezését. 1946. március 12-én az FKGP Elnöki Tanácsa – a „szalámitaktika” részeként – tizenkilenc társával együtt kommunistaellenes magatartása miatt kizárta a pártból, de a mandátumát megtarthatta. Ő kezdeményezte az ellenzéki Magyar Szabadság Párt (MSZP) megalapítását, 1946. március 15-től a párt elnöke és az MSZP lapja, a Holnap főszerkesztője. Eközben a Magyar–Amerikai Kereskedelmi Kamara elnökeként, valamint 1946-1947-ben a Tűzharcosok és Katonatisztek Termelő-, Beszerző és Értékesítő Szövetkezete igazgatósági tagjaként is tevékenykedett. Az MSZP 1947. július 21-i önfeloszlatása után – amelyre azért került sor, mert a módosított választási törvény lehetetlenné tette képviselő-jelöltségét – megszűnt a mandátuma.

Augusztus 14-én családjával együtt elhagyta az országot. Először Ausztriába ment, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Október 7-én megfosztották magyar állampolgárságától, és 1948. július 9-én elkobozták a vagyonát. Jelentős szerepet játszott a magyar politikai emigráció megszervezésében. 1949–1950-ben a Magyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottsági tagja. 1948-50-ben az Amerikai Magyar Népszava egyik irányítója. 1956-ban Magyar Október 23. Mozgalom néven saját szervezetet hozott létre, amely azonban nem tett szert komolyabb befolyásra a magyar emigrációban. Rendszeresen írt különböző nyugati emigrációs lapokba és folyóiratokba. 1965. május 18-án hunyt el New Yorkban.

Felhasznált irodalom:
• Magyarság, 1935. július 27.
• Rendeleti Közlöny
• Országgyűlési Almanach. Az 1935-40. évi Országgyűlésről (Srutm-féle Országgyűlési Almanach). szerk.: Haeffler István. Kiad.: Magyar Távirati Iroda Rt.
• Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997.
• Szerencsés Károly: A nemzet demokráciáért: Sulyok Dezső, 1897-1965. Pápa: Jókai Mór Városi Könyvtár, 2009
• Gergely Jenő: Századformáló magyarok: arcképek a XX. századból. Budapest: Gesta, 2002.