The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Bernolák Nándor Radványon született 1880. október 2-án. Középiskolát Besztercebányán, a jogot Budapesten, majd Berlinben és Kolozsvárott végezte, de hosszabb időt töltött a nápolyi, turini (vagyis torinói), a római és a párizsi egyetemeken is. Tanulmány útján büntetőjoggal és közjoggal, valamint politikatudománnyal foglalkozott. Első tudományos munkája, A semmisségi panasz már 1902-ben napvilágot látott. Kiemelkedő tudományos értékűnek tekinthető első nagyobb szabású monográfiája, amely 1903-ban jelent meg, A visszaesés dogmatikai és büntetőpolitikai szempontból címmel. 1905-ben bírósági szolgálatba lépett. 1906-tól az igazságügy minisztérium kodifikáló osztályán helyezkedett el, ahol többek között a Balogh Jenő által kezdeményezett büntetőnovella kidolgozásával és életbe léptetésével foglalkozott. Ez idő tájt kapott családja nemesi címet, „Haraszti” előnévvel. 1908-ban nevezték ki a kassai jogakadémiára a büntetőjog, a bűnvádi eljárásjog és a jogbölcselet tanárává. 1909-ben elkészítette a fiatalkorúak bűnügyeiben követendő eljárásról szóló törvénytervezetet, mely az 1913: VII. törvénycikk alapjául szolgált. 1911-ben habilitált a budapesti egyetem jogi karán és magántanári képesítést szerzett A tévedés tana a büntetőjogban című munkája alapján. Ez a második nagyobb terjedelmű monográfiája 1910-ben látott napvilágot. Kassai tartózkodása alatt, miközben rendes tanárrá minősítették, a büntetőjogi reform számos részletén dolgozott. Kassán az oktatási feladatok mellett nagy figyelmet fordított a diákság szociális ügyeire és önképzésére. Mint a fiatalkorú bűnözés egyik legjelesebb szakértője, országos szinten szervezte a patronázs tevékenységet, alapító tagja volt a Kassai Katholikus Patronage-Egyesületnek. A Patronázs Egyesületek Országos Szövetségének 1913. szeptember 28-án, az igazságügyi minisztériumban tartott közgyűlésén Alkoholizmus elleni küzdelem a fiatalkorúak megvédése céljából címmel tartott előadást. Bernolák tagja volt a Magyar Jogászegyletnek, a Felső Oktatási Egyesületnek, valamint a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyar csoportjának. Mindezzel párhuzamosan Budapesten rendszerezte az Akadémia 30.000 kötetes könyvtárát. 1913-ban a király a budapesti királyi tábla bírájává nevezte ki, azonban Balogh Jenő akkori igazságügy miniszter berendelte az igazságügy minisztérium kodifikáló osztályára, ahol előadója volt a fiatalkorúak bíróságáról szóló 1913: VII; a közveszélyes munkakerülőkről szóló 1913: XXL, a választójog büntetőjogi védelméről szóló 1913: XXIII. törvénycikkeknek, a sajtótörvénynek (1914: XIV. tc.), az esküdtbírósági novellának (1914: XIII. tc.) valamint több kisebb javaslatnak. Legfontosabb kodifikációs munkája A bűntettesekről szóló törvénytervezet volt. A háború kitörése előtt tagja lett a hadfelügyeleti bizottságnak, amelyben az igazságügyminiszter egyik képviselője volt. A debreceni egyetem 1914-es indulásakor a király kinevezte a debreceni egyetem büntetőjog és bűnvádi eljárásjog tanárává. A következő évben egyhangúlag az egyetem rektorává választották, amely tisztségében rendkívül aktív volt. Hozzájárult többek között a Mensa Academica, vagyis az Egyetemi Diákasztal, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület internátus, a Szent László kollégium, a debreceni University Extension, az Egyetemi Kórházegyesület, valamint az ifjúság önképzését és segélyezését szolgáló Egyetemi Kör megszervezéséhez. Jelentős szerepe volt a debreceni egyetem nagyarányú kiépítésében. 1914 és 1917 között az egyetem első választott rektora, majd prorektora. 1915 őszén, mint rektor, saját felelősségére a Ferenc József (ma: Piac) utca 51. szám alatti úgynevezett Csanak-házban az egyetem nevében egy tizenkét helyiségből álló lakást bérelt a jogi kar és a bölcsészeti kar egyes tanszékei számára. 1917 és 1918 között a jog- és államtudományi kar dékánja, majd prodékánja volt. A nagy háború alatt, más jogtanárokkal egyetemben, B-osztályú népfelkelőnek sorozták be, de a honvédelmi minisztérium felmentette őt és társait a tényleges szolgálat alól. 1918-ban, a forradalom kitörését követően, követelte a jogrend és főképpen a parlamenti kormányzás helyreállítását, az ország területének hatályos védelmét és a közszabadságok megóvását. Ennek következtében a Károlyi-, a Berinkey-kormány, valamint a munkástanács alatt is üldözték, házkutatásokkal zaklatták, valamint a tanári működését is igyekeztek ellehetetleníteni. 1919. április 19-én két másik jogász professzorral együtt elfogták és Budapestre hurcolták, ahonnan csak június közepén bocsátották szabadon. Debrecenbe visszakerülve a román visszaélésekről szóló beszámolóját dr. Hector Muaro angol orvoson keresztül a békekonferencia és az angol közvélemény elé tárta. Szerepet vállalt a társadalmi ellenállás megszervezésében, több nyilvános gyűlésen is állást foglalt a visszaélések ellen. 1919. december 20-án éjjel román egységek a lakásán házkutatást tartottak, majd katonai bíróság elé állították. Később elfogatóparancsot adtak ki ellene, de az elfogatást sikerült elkerülnie. A nemzeti hadsereg bevonulása után a debreceni IV. választókerület polgárai felkérték, hogy vállalja el képviselői megbízásukat. Az 1920-1922-i nemzetgyűlésen Debrecen képviselője keresztény nemzeti programmal. 1921. április 14-től, az első Bethlen-kormányban népjóléti és munkaügyi miniszter 1922. június 16-ig. Miniszteri ideje alatt született egy, a betegség és baleset esetére szóló biztosítási bíráskodás tárgyában készült és a nem hivatásos állományból származó hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek ellátásáról szóló törvényjavaslat. Kibocsátottak egy rendeletet az állami tisztviselők gyógykezelésére vonatkozóan, valamint létrehozták az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alapot. 1922-ben, miután visszavonult a politikától, már nem tért vissza Debrecenbe. Budapesten nyitott ügyvéd irodát, valamint egyetemi magántanárként a Pázmány Péter Tudományegyetemen oktatott. 1928-ban A bűnvádi perrendtartás és novellái címmel a büntető eljárásjogi szabályok kommentálása témájában publikált. 1939-ben a magyarországi nemzetiszocializmusról jelentetett meg könyvet német nyelven Bécsben, Nationalsozialismus címen. 1951. augusztus 8-án bekövetkezett haláláig Budapesten élt. Sírja Budapesten a Farkasréti temetőben található.
A portré forrása: Szabó Béla, P., and Madai Sándor. A Debreceni Tudományegyetem Jogász Rektorai : 1915-1947. Debrecen: Debreceni Egyetem, Jog- és Államtudományi Intézet, 2002. Print. Historia Facultatis Iuridicae 1., p. 10.
