The library of the Hungarian Parliament is a legislative library, a public library and a special library all in one. Law and public administration, political science, 20th century and contemporary history are its main interests. We collect all domestic titles that cover these fields and a selection of related foreign titles.
Our library has the biggest public collection of Hungarian parliamentary documents. We have a selective collection of Hungarian history, modern world history, economics, sociology, statistics and documents of foreign parliaments. Our library is a depository library of the United Nations, some of its specialized agencies and The European Union.
In the reading room approximately 45.000 documents are available in 12 different subject areas.
We have a large collection of old daily papers and periodicals. We subscribe to some 1000 press publications – nearly half of them in foreign languages. In the reading room of periodicals you can find Hungarian and foreign dailies, weeklies and journals on open shelves. Those publications cover law, history, political science and social sciences.
The size of our holdings is approximately 600.000 volumes, and annual acquisitions are close to 5000 pieces. We are a non-lending library but the titles of all our documents can be found in our online catalogues. On-site stackrooms hold a considerable part of our core stock, the special collections, the reference library, the periodicals, the rare books and manuscripts; the rest is retrieved on request from the off-site storage facility.
Középiskoláit Nagybányán és Kolozsváron végezte. A budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karán 1889-ben szerzett doktori oklevelet, majd állami ösztöndíjjal Német- és Franciaországban folytatott közjogi és politikai tanulmányokat. 1888 és 1899 között a Magyar Államvasutak budapesti igazgatóságának tisztviselője volt, közben a politika tárgykörében magántanári képesítést szerzett. 1899-től 1904-ig a pesti egyetem tanáraként és a Kereskedelemügyi Minisztérium miniszteri titkáraként működött. Az 1872-ben alapított kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen az alkotmányjog és a közigazgatási politika nyilvános rendkívüli tanáraként tevékenykedett 1904-től 1916-ig. Az MTA 1905-ben levelező tagjává választotta, székfoglalóját „Jogállam” címmel tartotta. Két ízben, 1907 és 1908 között, illetve az 1914–1915. évi tanévben töltötte be a jog- és államtudományi kar dékáni tisztségét. Egészen nyugdíjazásáig, 1925-ig itt oktatott. Felesége Stephany Hermin volt, négy fiúgyermekük született: István, Pál, Béla, János.
Erdély Romániához csatolása után is Kolozsváron maradt, nem repatriált Magyarországra. Jelentős szerepet játszott a politikai és kulturális életben. A romániai Magyar Párt képviseletében Bukarestben a kétkamarás román parlamentben szenátorként 1926-27-ben Kolozs megyét, majd – 1928 és 1937 között ‒ Udvarhely megyét képviselte. Tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, valamint elnökként a Romániai Magyar Népliga Egyesületet és az Erdélyi Múzeum Egyesület jog- és társadalomtudományi szakosztályát vezette több mint egy évtizeden át, 1928 és 1940 között. Széleskörű irodalmi műveltségét, történelmi, szociológiai tájékozottságát nem csupán professzorként, hanem a Kolozsvári Hírlap, illetve az Újság szerkesztőjeként is kamatoztatta. Ezen kívül az Ellenzék, A Hét, a Magyar Géniusz, a Pásztortűz, az Erdélyi Múzeum, a Magyar Kisebbség és a Keleti Újság aktív, sokat foglalkoztatott munkatársa is volt. A második bécsi döntést (1940. augusztus 30.) követően, Észak-Erdély visszacsatolása után a Magyar Országgyűlés úgynevezett „behívott” képviselője lett és a Corvin-lánc kitüntetésben is részesült.
Egyetemi oktatói tevékenysége mellett rendkívül termékeny szakíróként, publicistaként, valamint a politika professzoraként első sorban alkotmányjoggal, államjoggal, államelméleti kutatásokkal foglalkozott, de figyelemre méltó volt működése a közjogi irodalom terén is. Az Athenaeumban, az Erdélyi Múzeumban, a Jogtudományi Közlönyben megjelent értekezéseken kívül számos önálló dolgozatot publikált.
Állambölcseletében ahhoz az irányzathoz tartozott, melynek Concha Győző volt a legismertebb képviselője, követve annak konzervatív irányvonalát. A trianoni békediktátum után, a két világháború közötti erdélyi köz- és tudományos élet jeles személyisége első sorban nemzetközi joggal, a kisebbségi szerződések és a békeszerződések összehasonlító vizsgálatával foglalkozott. Tevékenységét, elméleti tanulmányok és könyvek írása mellett – amelyek francia és német nyelven is megjelentek – nemzetközi vonatkozásban a kisebbségi kongresszusokon és a Népszövetségnél fejtette ki. Előadásai komoly visszhangra találtak. A kisebbségi kérdés Európa-szerte elismert tudós szakértőjeként sokat tett az erdélyi magyar nemzetiség jogvédelme érdekében. Számos kortársától eltérően írásaiban nem egyszerűen leleplezi a kisebbségi helyzet súlyos igazságtalanságait, hanem megpróbálja ennek a politikai helyzetnek a specifikumát is végiggondolni, a jog-, de ugyanakkor a politikaelmélet kategóriáinak a segítségével. A következetes és művelt, eszmetörténetben is igen jártas Balogh Artúr az európai és a magyar politikai gondolkodás legjobb hagyományaihoz zárkózik fel, olyan szerzőket tartva „tanítómestereinek”, mint Benjamin Constant, vagy Eötvös József és Concha Győző.
Balogh Artúr 1951. március 4-én, 84 éves korában hunyt el. Kolozsváron, a Házsongrádi temetőben helyezték örök nyugalomra.
A portré forrása: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Alumni Arcképcsarnok
