címsor - Apponyi Albert: Emlékirataim

Apponyi Albert: Emlékirataim

Könyv adatok - Apponyi Albert: Emlékirataim

Apponyi Albert: Emlékirataim

Apponyi Albert: Emlékirataim. Budapest: Pantheon: MTA, 1922-1934. 1-2. kötet. 469 p.

Forrás:

  • Előszó. In: Apponyi Albert: Emlékirataim Budapest: Pantheon: MTA, 1922-1934. 1.kötet 5-6. p.

Apponyi Albert: Emlékirataim

"A következő lapokon sem önéletrajzot, sem vallomásokat nem kívánok írni; naplónak sem nevezhetem e feljegyzéseimet, mert azok nem keletkeztek az eseményekkel egyidejűleg, nap nap után, hanem a politikától való visszavonulásom után egy munkálatban iratnak le. Ennek megvan az a hátránya, hogy a részletek elevensége elhalványul, de viszont az az előnye, hogy az egyes eseményeket tiszta történelmi távlatból nézem, amelyben valódi fontosságuk és nem a pillanatnyi behatások túlhajtásai szerint érvényesülnek. Az elmondandók történelmi hűségéről mégis kezeskedem, mert beszédeim áttekintése élénken visszaidézi emlékezetembe az eseményeket és a helyzeteket, amelyekhez fűződtek; amire világosan nem emlékszem, azt nem is adom elő mint tényt.

Tulajdonképpeni célom az, hogy adatokat szolgáltassak e nevezetes korszak történelmének bölcseletéhez és ezzel hasznos útmutatásokat a jövőre. E cél előtt háttérbe szorulnak az önéletrajzi szempontok, bár nem tagadom, arra is törekszem, hogy saját közéleti tevékenységem emlékét, a hibák palástolása nélkül, sőt azok főbbjeinek kidomboritásával, abba a világításba helyezzem, amelyet megérdemel, és amely feljogosít arra a reményre, hogy tisztességes nevet hagyok az utókorra, úgy gondoltam, mikor e sorokat 1918. év végén írtam.

A tárgyi szempontoknak az egyéniekkel való egyensúlyba hozatalát nagyon megkönnyíti az a körülmény, hogy 50 éves politikai pályám úgyszólván teljesen összeesik magával a leírandó korszakkal, hazánk történelmének utolsó félszázadával. A kaotikus forrongás napjaiban írom e sorokat, amikor emberi ész nem tudja még meglátni a nemzeti és társadalmi erők leendő egyensúlyviszonyait. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy a régi többé vissza nem tér, hogy mind a régi nemzeti eszme, mind a régi társadalmi rend olyan gyökeres átalakuláson megy keresztül, milyent a kereszténység terjedése óta a világ nem látott, hogy tehát erről a korról mint a régi Magyarország utolsó korszakáról kell beszélnünk, bár töretlen hittel bízom az új Magyarországban, a magyar nemzetnek most ellankadt és megzavart, de feltámadásra rendelt életerejében és hivatásában."