Reichard Zsigmond Székesfehérváron született 1863. április 26-án. A középiskolák elvégzése után bölcsészeti pályára ment, tanult filozófiát, lélektant, de matematikát és optikát is. Hamar átlépett azonban a jogi pályára, 1882-ben a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-egyetemen kezdte meg jogi tanulmányait, majd az ügyvédi oklevél elnyerése után 1888-tól 1893-ig ügyvédként dolgozott Budapesten. 1894. október 5-én kinevezték a kereskedelmi és váltótörvényszéknél albíróvá, ahol 1900. november 4-én törvényszéki bíró lett. 1905. május 30-án a budapesti királyi tábla bírájává nevezték ki. 1913. július 28-tól egészen haláláig kúriai bíró. A Kúrián a kereskedelmi és váltótanácsban működött.

Pályája kezdetén szakírói tevékenységet elsősorban a büntetőjog terén fejtett ki. Első nagyobb dolgozata ezen a téren a bíró büntetésenyhítési jogáról szólt, amely hat részben jelent meg a Jogtudományi Közlöny hasábjain 1890-ben. Az értekezésben síkra szállt amellett, hogy a bírónak ez a joga korlátlan legyen úgy, mint ahogyan azt az 1843-as büntetőjogi javaslat is tervezte. A feltételes elítélésnek Reichard volt hazánkban az első szószólója, a témában több szakcikke is megjelent. A Magyar Jogászegyleti Értekezésekben is számos tanulmánya látott napvilágot, melyek nagy részben szintén büntetőjogi problémákkal foglalkoztak. Az általa Márkus Dezsővel együtt szerkesztett Jogi Szemle is közölt számos ilyen irányú cikket, valamint a Jogtudományi Közlöny hasábjain is jelentek meg írásai, így például 1901-ben a büntető perrendtartás köréből, 1908-ban pedig az uzsoráról szóló javaslatról. A Jogtudományi Közlönyben munkássága során mintegy 60 – nem csak büntetőjogi tárgyú - szakcikke jelent meg, a folyóirat ötvenéves fennállása alkalmából készült kötetbe pedig a biztosítási jog köréből írt értekezést.

A büntetőjog mellett már pályája elején is nagy figyelmet fordított a magánjogra és a polgári perrendtartásra. Érdeklődési körébe tartozott a közigazgatási jog is, azon belül kiemelten foglalkozott a közigazgatási bírósággal kapcsolatos kérdésekkel. Reichard álláspontja az volt, hogy a közigazgatási eljárásban elszenvedett minden jogsérelem ellen biztosítson az állam bírói jogorvoslatot.

A kereskedelmi és váltótörvényszékhez 1894-ben történt kinevezése folytán a gyakorlatban a magánjoggal és a kereskedelmi joggal foglalkozott, így a jogirodalmi tevékenységét is főleg ezeken a területeken fejtette ki. Számos ilyen tárgyú értekezése jelent meg a szaklapokban. Kiemelkednek ezek közül többek között a polgári törvénykönyv tervezetéhez kapcsolódó cikkei, így például Az erkölcstelen szerződés a polgári törvénykönyv tervezetében című, amely a Jogtudományi Közlönyben jelent meg 1913-ban. Jelentősek a szerző váltójogi tárgyú írásai, ezek között említhetjük például a Kereskedelmi Jogban 1916-ban megjelent A váltóper az új perrendtartásban című értekezést vagy a Kereskedelmi és váltói zálogjog című tanulmányt amely a Jogállam hasábjain 1906-ban látott napvilágot. A váltó utólagos telepítésének törvényhozási szabályozása kérdésében Reichard véleményt dolgozott ki az 1911. évi Magyar Jogászgyűlés részére is. A kötelmi jog általános kérdéseiről a polgári törvénykönyv jogászegyleti bíráló véleményeiben értekezett. A polgári perrendtartás körében is számos értekezése jelent meg, a perrendtartási gyakorlat terén pedig több kérdésben volt úttörő. Így nagy része volt abban, hogy a rendes eljárásban meghonosodott az elsőbíróságnál az előadó bíró előtti kiegészítő tárgyalás.

Reichard Zsigmond, mint bíró és jogász a legnagyobb elismerésben mindenekelőtt saját bírótársaitól részesült. „Hogy mint bíró a legelsők között volt, azt mindnyájan tudjuk. Elnökei, kiváló tanácselnökei és bírótársai szerették és becsülték benne a szerény, kedves, szolgálatkész, széles látókörű, művelt embert, a kitűnő jogászt, aki mindent tisztán látott, akinek semmi munka nem volt sok és terhes, és aki minden nehézséget könnyen megoldott. Jó, okos és szellemes ember volt. Szelleme táplálékot nyert a természet szépségein és a művészet remekein és szomjasan szívott magába minden igazságot, termelte légyen azt a tudománynak bármely ága.”

Bár Reichard sokat foglalkozott a büntetőjog nagy kérdéseivel, a büntető ítélkezésben nem akart részt venni „mert fájt neki, hogy tökéletlen törvények és hiányos garancziák mellett ítéljen emberek fölött”

Reichard Zsigmond jogászi életműve alapvetően a jogi szakmai lapokban megjelent tanulmányaiban, értekezéseiben manifesztálódik és bár önálló jogi művek, monográfiák nem születtek tollából, a pályája során publikált közel 120 dolgozat a magyar jogirodalom legjelentősebb alakjai közé emeli őt.

Mint a Magyar Jogászegylet igazgatósági tagja, évtizedeken át vett részt a Jogászegylet igazgatásában, mint a jogászgyűlések véleményezője és előadója „kitűnt jogászi elméjének élességével s nagy tudásával”; mint a budapesti ügyvédi és bírói vizsgabizottság tagja nagy „emberszeretettel teljesítette hivatását”.

Érdeklődési köre rendkívül tág volt, nem csak a jogtudománnyal, hanem a társadalomtudományokkal is tüzetesen foglalkozott. Különösen az erkölcs és esztétika kérdései érdekelték, az erkölcsi érzésről alkotott nézeteit egy 1894-ben megjelent dolgozatban közzé is tette és azokat a Magyar Tudományos Akadémiában Alexander Bernát egy felolvasásban ismertette is. De éveken át intenzíven foglalkozott természettudományi kérdésekkel is, különösen a látás, illetőleg a színek megkülönböztetésének kérdésével.

Gold Simon Reichard Zsigmondról írt nekrológjában Márkus Dezsővel vont párhuzamot: mindketten ügyvédek voltak, jogirodalommal is foglalkoztak, bírákká és a bírói karnak büszkeségeivé lettek, és mindkettő életét és pályáját fiatal korában hirtelen, váratlanul vágta ketté a halál. Fayer László, a nagy tanár és nagy szerkesztő köréhez tartozott ifjúkorában mindkét jogtudós. Fayer maga köré gyűjtötte az ifjú tehetségeket, hogy „gyümölcsöztesse munkakedvüket lapja (Jogtudományi Közlöny) érdekében”. Azok közül, akik ehhez a körhöz tartoztak, elsőnek hunyt el 1912-ben Márkus Dezső, másodiknak Balog Arnold, harmadiknak pedig Reichard Zsigmond. Mind a három jó barát fiatalon halt meg „a magyar jogéletnek igen nagy kárára”.

Reichard Zsigmond halálát agyhártyagyulladás okozta, 1916. április 8-án hunyt el Budapesten. Síremléke a Kozma utcai izraelita temetőben található.

Két gyermeke volt, Reichard László (1897–1945) vegyészmérnök, és Reichard Anna (1900–1945) középiskolai tanárnő, mindketten a holokauszt áldozatai lettek.

A portré forrása: Sófár portál