Viski Illés József 1871. november 10-én született a kárpátaljai Huszt városában. Hívő görög katolikus családból származik. Édesapja viski Illés Jenő, országgyűlési képviselő, jogász, kúriai tanácselnök volt. Az Illés vezetéknevet 1879-ben vette fel a család, előtte az Illyasevics nevet viselték. A nemesi címet, a „viski” nemesi előnevet 1913-ban Ferenc József adományozta számukra.

Tanulmányait a szatmári gimnáziumban kezdte meg, majd a pesti Piarista Gimnáziumban folytatta. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte. 1894-ben szerezte meg jogtudományi doktori oklevelét. 1895-1896-ig egyéves állami ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton vett részt a berlini, párizsi, lipcsei és londoni egyetemeken. „Hajnik Imre tanítványának tartotta magát; a tőle tanult pozitivista szellemben, módszeres adatgyűjtéssel, de a Hajnik-féle közjogi iskola irányultságával szakítva, a középkori magyar magánjog történetének megírását tűzte ki tudományos célul.” (Szabó Mária: Illés József)

1902-től a Budapesti Tudományegyetem magyar alkotmány- és jogtörténet magántanára, 1907-től pedig nyilvános rendes tanára volt. Oktatói tevékenységét 1942-ig végezte. 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1936-ban rendes tagjává választotta. 1896-ban törvényszéki joggyakornokként tevékenykedett az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Osztályán, a Polgári törvénykönyv szerkesztőbizottságának tagjaként. Ezalatt törvényszéki jegyzői, minisztériumi fogalmazói, törvényszéki bírói, majd táblabírói feladatokat is ellátott. 1913-ban távozott a minisztériumból, és eddigi munkáját a gyakorlati politikával cserélte fel.

A huszti kerületben a nemzeti munkapárti programmal jelöltséget vállalt és 1913-ban egyhangúlag meg is választották a kerület képviselőjévé. A képviselőházban több jelentős törvényjavaslatnak volt az előadója. A jogászi és politikai munkája összeforrt, az újabb jogásznemzedék az ő alkotmány- és jogtörténeti felfogásának hatása alatt nőtt fel, miután oktatói tevékenységét folyamatosan végezte képviselőként is. Rövid megszakítással, 26 évig volt országgyűlési, illetve nemzetgyűlési képviselő. A képviselőház jogtörténeti, közjogi szakértője volt. Az 1926-ban elfogadott felsőházi törvény előkészítésében jelentős szerepet vállalt. A kétkamarás, kéttáblás rendszer visszaállítása mellett foglal állást, a jogfolytonosság első követelményének tekinti, fontosnak tartja az alkotmányos tárgyalások folytatása és a törvényhozás kétpólusú rendszerének fenntartása szempontjából. 1925-ben a Közjogi és Igazságügyi Bizottság előadói tisztségét is ellátta.

„Viski Illés József tudományos munkásságát a széles kitekintés jellemezte, nyugodtan mondhatjuk, hogy univerzális jogtudós volt.” (Szabó Mária: Illés József)

Írásaiban a magyar közjogtörténettel, ennek európai elemeivel, a középkori és koraújkori magyar magánjoggal és perjoggal foglalkozik. Munkásságára Werbőczy eszméi nagy hatással bírtak.

„Gondolkodásában hidat tudott teremteni a múlt és a jelen között, amelynek hatásai parlamenti munkásságában is jól tetten érhetőek.”(Szabó István: Viski Illés József)

Illés József tudományos munkáinak köszönhetően megindult a magyar magánjog módszeres kutatása. Céljának a tételes jog történeti fejlődésének szemléltetése tekinthető, elsődlegesen dogmatikai szempontokat tartva maga előtt. Főbb műveiben a középkori magánjog történetével foglalkozott, különös tekintettel a házassági vagyonjog, szerződés, öröklés intézményére. Írásai megjelentek többek között a Kisebbségvédelem, a Magyar Jogászegyleti Értekezések és Egyéb Tanulmányok, Az ország útja, a Jogállam, a Magyar jogi szemle, a Jogtudományi közlöny, és a Magyar jogászújság című folyóiratokban. 1944. január 19-én hunyt el Budapesten, visszavonulva a közélettől.