Suhayda János 1818. december 29-én született Miskolcon. A család 1821-ben Vácra költözött, így itt kezdte meg gimnáziumi, majd bölcseleti tanulmányait.1834-ben jogi tanulmányokba kezdett a Budapesti Egyetemen. 1837-ben felvették a váci egyházmegyei papjelöltek közé, a bécsi Pázmán-intézetben teológiai tanfolyamon vett részt. 1839-ben hagyta el a papi pályát. Ezt követően nevelőként tevékenykedett báró Rudics és Vojnits, illetve báró Aczél Antal Arad megyei főispán családjánál. Ez idő alatt készült fel a jogi doktori fokozat elnyerésére, amit 1841-ben szerzett meg.1842 májusában kezdte meg hivatalos pályáját Vác városának tanácsnokaként. 1848-ban a pesti egyetem jogi karának igazgatójától meghívást kapott Pestre, hogy magyar nyelven előadja az egyházi törvényeket,így márciusban elfoglalta a tanszékét. Kánonjoggal, polgári és magánjoggal, valamint kereskedelmi és váltójoggal foglalkozott, elsőként adta elő a kánonjogot magyar nyelven.

1850-ben a pozsonyi akadémia igazgatójának és magánjogi tanárának nevezték ki megkérdezése nélkül.Suhayda azonban ragaszkodott a hivatalos úthoz, a törvényes kinevezéshez, valamint vonakodott a német nyelven történő előadástól, így megvált a tanári pályától. 1851-ben pestmegyei törvényszéki ülnök lett, 1854-ben pedig a kecskeméti törvényszék tanácsosává nevezték ki, majd szintén ebben az évben a székesfehérvári törvényszék alelnöke lett, mely minőségében a közbiztossági állapotok érdekében működött. 1862-ben a Magyar Királyi helytartótanács tanácsosává emelkedett. 1864-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1867-től az Igazságügyi Minisztérium osztálytanácsosának tisztségét töltötte be, 1868-tól a hétszemélyes tábla, majd a Kúria bírájaként teljesített szolgálatot.

Szakirodalmi munkásságának jelentős része a Jogtudományi Közlöny hasábjain jelent meg. Jogi és jogtörténeti munkái alapvető jelentőségű műveknek számítanak a Bach-rendszer és a dualizmus kora törvénykezési rendszerének megismeréséhez. Szerkesztői tevékenységet is végzett. 1859-ben a Törvényszéki Csarnok, majd 1868 és 1873 között a Jogtudományi Közlöny szerkesztői feladatait látta el.

Életének utolsó évtizedében a magyar dogmatikus jogfejlődést történetét vizsgálta, de súlyos betegsége miatt munkáját már nem tudta befejezni. 1881. szeptember 18-án hunyt el Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémiában Konek Sándor tartott felette emlékbeszédet. Így szólt róla: "Vannak tagjaink fényes sorában ünnepelt férfiak, kik administrativ köreinknek épp úgy, mint a Tudományos Akadémiánknak egyaránt kiváló díszei, igenis vannak köztök, még pedig jelentékeny számmal, kik hivatalos és társadalmi bokros teendőik mellett találnak időt és munkaerőt termelő képességük érvényesítésére a tudomány hol egyik, hol másik ágában. Ezek sorában méltó helyet foglalt el elhunyt tagtársunk is, ki nem szűnt meg elméletileg foglalkozni az igazságszolgáltatás igényeivel, melynek gyakorlásában tényleges részt venni bírói állásánál fogva hivatva lett."