Aktuális információk - második sor
Nyitó oldali csempék






Tartalom megjelenítő
Létrehozva 17. 07. 20.
A Szent László emlékévhez kapcsolódóan mutatjuk be a muzeális gyűjteményünk egyik különleges darabját, az 1664-ben Nürnbergben megjelent Mausoleum című kötetet.
Létrehozva 17. 07. 17.
A Bíróságok Napja megünnepelésére első alkalommal 2001-ben került sor Magyarországon. 2000. június 24-én döntött arról az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), hogy július 15-ét, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját a bírák és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává nyilvánítja.
Létrehozva 17. 07. 14.
Tájékoztatjuk önöket, hogy 2017. július 18-án, kedden a könyvtár hivatalos esemény miatt zárva tart.
Létrehozva 17. 07. 13.
Havi rendszerességgel megjelenő könyvajánlónkban a könyvtár állományába frissen bekerült kötetek közül mutatnunk be néhányat.
Létrehozva 17. 07. 12.
Miskolc immáron negyedik alkalommal adott otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által rendezett vándorgyűlésnek, melyre július 5-7. között került sor. A találkozó idei tematikája a könyvtárak társadalomban betöltött szerep- és feladatkörét igyekezett bemutatni az élet minősége, a könyvtárosok a társadalomért témakörét követve. Az Országgyűlési Könyvtár kollégái nemcsak résztvevőként voltak jelen, hanem előadói és szervezői minőségükben is hozzájárultak a program magas szakmai színvonalához.
Létrehozva 17. 07. 07.
Tripartitum (magyarul Hármaskönyv) néven ismeretes az a szokásjogi gyűjtemény, amelyet II. Ulászló király megbízásából az országbírói ítélőmesterből nádorrá lett Werbőczy István 1504 és 1514 között állított össze.
Létrehozva 17. 07. 06.
A Historical Abstracts az EBSCO adatbáziscsomag történelmi szakadatbázisa, mely a világtörténelem 1450-től napjainkig terjedő időszakának kutatásához kínál értékes szakirodalmat.
Létrehozva 17. 06. 29.
Az Magyar Könyvtárosok Egyesülete vándorgyűlésének idén Miskolc ad otthont. Július 5. és 7. között immár 49. alkalommal kerül sor a hazai könyvtáros szakma legjelentősebb találkozójára, amely amellett, hogy lehetőséget nyújt a legújabb szakmai trendek megismerésére és az aktuális ügyek megvitatására, számos kötetlen szabadidős programot is kínál a kollégák számára személyes kapcsolataik elmélyítésére.
