A második világháború későbbi győztes hatalmai – különösen az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – hamar felismerték, hogy a jövőbeli háborúk elkerüléséhez a pénzügyi rendszerektől a kereskedelemig a gazdasági élet minden területén ki kell építeni azokat az egyeztetési fórumokat, melyek biztosítják, hogy az egyes nemzetállamok békés eszközökkel rendezzék konfliktusaikat.

Ez a gondolat hívta életre 1944 júliusában az Egyesült Nemzetek Monetáris és Finanszírozási Konferenciáját, vagy közismertebb nevén a Bretton Woods-i Konferenciát, melyen több történelmi jelentőségű egyezményt sikerült a résztvevő országoknak tető alá hozniuk. Eme megállapodások nyomán jött létre a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank (World Bank), illetve annak intézményei, köztük a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD), valamint az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény, a GATT (General Agreement of Tariffs and Trade).

Az amerikai és brit politikai vezetés már a GATT létrehozását megelőzően rámutatott arra a tényre, hogy a két világháború között széles körben alkalmazott protekcionista kereskedelempolitika nem csupán az egyes államok gazdaságára nézve bizonyult károsnak, de hozzájárult a háborúhoz vezető konfliktusok kiélezéséhez is. Céljuk ezért a világkereskedelem liberalizációja volt, melynek révén csökkenhetnek, illetve meg is szűnhetnek a vám- és egyéb kereskedelmi korlátozások. Ennek megvalósítása érdekében kezdetektől egy nemzetközi kereskedelmi szervezet felállításában gondolkodtak (International Trade Organization), mely azonban végül csak a – GATT-ot felváltó – WTO (World Trade Organization) 1995-ös létrehozásával valósult meg.

A csupán ideiglenes jelleggel megalkotott, ám végül 47 évet megért GATT egyezmény 23 ország aláírásával 1948-ban lépett hatályba, ám a következő évtizedek alatt folyamatosan új tagokkal bővült: mire integrálódott a WTO-ba, már 128 tagot számlált. Magyarország 82. tagként éppen 50 éve, 1973. augusztus 10-én írta alá a csatlakozási jegyzőkönyvet.

A GATT tárgyalások a kezdetektől két vágányon futottak. A felek külön kezelték az általános kereskedelmi szabályozás kérdésköreit és a vámtarifa-csökkentés ügyét. A megállapodás mindkét tekintetben jelentős sikert ért el: egyrészt meghatározta a világkereskedelem szereplőinek kötelezettségeit és egységesítette annak jogszabályi működését, másrészt pedig kialakította a vámtarifák csökkentésének keretrendszerét. A GATT-ra azonban rányomta bélyegét átmeneti, ideiglenes jellege. Soha nem alakult ki köré valódi intézményi struktúra, és sok évig – mivel inkább közgazdászok semmint szuverén államok által kialkudott egyezmény volt – sokáig nem válhatott a nemzetközi jog részévé sem, a legtöbben inkább szerződésként, nem pedig nemzetközi egyezményként tekintettek rá.

Később persze a GATT is megtalálta a helyét a nemzetközi jogrendben, és a WTO-ban való továbbélése bizonyítja, hogy az abban lefektetett elvek kiállták az idő próbáját. Kiemelkedő szerepe volt többek között a nemzetközi kereskedelem diszkriminatív eljárásainak felszámolásában, a tranzitszabadság biztosításában, a kivételek meghatározásában, vagy a dömping elleni fellépés szabályozásában, ugyanakkor a formai, adminisztratív követelmények tekintetében is jelentős előrelépést jelentett a megállapodás azzal, hogy egységesebbé, átláthatóbbá tette a vám- és az export-import szabályokat.

Magyarország 1969-ben kérte csatlakozását a GATT egyezményhez. Az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus révén aktívabbá vált vámpolitikánk és vámrendszerünk, és általában is megnőtt a külkereskedelem jelentősége, így szükségessé vált a külgazdasági kapcsolatok szélesítése, ami azonban elképzelhetetlen volt a GATT-hoz való csatlakozás nélkül.

A kérelem nyomán az egyezményben résztvevők ekkor munkacsoportot jelöltek ki az együttműködésben 1966-tól megfigyelői státusszal rendelkező hazánk ügyének kivizsgálása céljából. A munkacsoport jelentése értékelte Magyarország külkereskedelmi gyakorlatát a GATT keretrendszerének viszonylatában, illetve kitért azokra az indokoltnak vélt kivételekre, melyek az egyeztetések eredményei alapján a munkacsoport szerint megilletik az országot (vámmentességek, mennyiségi korlátozások). Magyarország a csatlakozáskor a kereskedelmi és vámtarifáit is a GATT szabályaihoz igazította. A GATT-hoz való csatlakozást a Minisztertanács 23/1973. (IX. 9.) számú rendelete hirdette ki, amely tartalmazta a munkacsoport jelentését, a szerződés magyar nyelvű szövegét, annak mellékleteit, valamint az újonnan életbelépő tarifák mértékét. Magyarországnak a GATT-hoz való csatlakozással sikerült elérnie, hogy a megállapodásban résztvevő országok biztosítsák a magyar áruk számára a diszkriminációmentességet, az aszimmetrikus vámlebontások révén pedig a tarifacsökkentések haszonélvezőivé válhattunk: az átlagos magyar vámszínvonal 34%-ról 24%-ra csökkent. Nem véletlen tehát, hogy hazánk meglehetősen aktív szerepet vállalt a GATT munkájában: már 1973-ban részt vett a tokiói forduló vámtárgyalásain, amelyek következtében az átlagos vámszínvonalat sikerült 16%-ra csökkenteni. A következő – az 1986-os uruguayi – forduló idején Magyarország kezdeményezte a mezőgazdasági vámok további csökkentését, és egyetlen kelet-európai országként részt vett az agrártermékek szabad kereskedelmét zászlajára tűző ún. cairnsi csoport munkájában.

GATT tagságának köszönhetően Magyarország 1995-ben, annak megalakulásakor tagja lett a Kereskedelmi Világszervezetnek is, illetve 2004-es uniós csatlakozása óta (az EU többi tagállamával egyetemben) alanyi jogon is része az együttműködésnek.

A WTO által összeállított, hazánk külkereskedelméről szóló legfrissebb összegzést itt olvashatják: https://www.wto.org/english/thewto_e/countries_e/hungary_e.htm

Felhasznált irodalom:

• Donald M. McRae: General Agreement on Tariffs and Trade Geneva, 30 October 1947. (https://legal.un.org/avl/ha/gatt/gatt.html)
• A GATT és Magyarország csatlakozása. Budapest, Közgazdasági és Jog Könyvkiadó, 1975. 194 p.