200 éve született Andrássy Gyula, a kiegyezés miniszterelnöke Gróf Andrássy Gyula 1823. március 8-án született régi főnemesi családban, gróf Andrássy Károly és gróf Szapáry Etelka gyermekeként. Születési helyeként Kassát, Tőketerebest, és a felvidéki Oláhpatakot is említik a források.

Miután jogi tanulmányait befejezte, – a kor szokásainak megfelelően – külföldi tanulmányútra ment, elsősorban Franciaországban tartózkodott. Hazatérése után a közéletben vállalt szerepet. A Tisza szabályozással foglalkozó Felső Szabolcsi Társulat elnökeként ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, aki pártfogásába vette, és döntő szerepet jósolt neki az ország vezetésében.

Az utolsó rendi országgyűlésen Zemplén vármegye követe volt, ekkor már Kossuth politikáját támogatta. 1848 áprilisában – alig 25 évesen – Zemplén megye főispánja lett. A zempléni nemzetőrök élén részt vett a pákozdi, illetve a schwechati csatákban, a tavaszi hadjáratban pedig már Görgey segédtisztje. 1849-ben gróf Batthyány Kázmér külügyminiszter utasítására Konstantinápolyba ment követként, majd Párizsba és Londonba utazott, hogy a magyar szabadságharc ügyét képviselje. Távolléte alatt 1851. szeptember 21-én több emigráns társával együtt őt is halálra ítélték, majd 1852 szeptemberében jelképesen „in effigie" kivégezték (nevét az akasztófára szögelték).

1858-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal Párizsban élt, ahonnan az édesanyja közbenjárására térhetett haza. Még Párizsban nőül vette gróf Kendeffy Katinkát. Itthon Deák Ferenchez csatlakozott, azaz békés úton szerette volna megoldani az udvarral fennálló vitás kérdéseket. 1861-ben, 1865-ben és 1869-ben Sátoraljaújhely választotta országgyűlési képviselővé. 1861-ben a Felirati Párthoz csatlakozott. Deák mellett neki volt a legnagyobb szerepe abban, hogy az uralkodó és a nemzet között létrejöhetett a kiegyezés. 1867. február 17-én Andrássy miniszterelnök lett, emellett átvette a honvédelmi tárcát is. 1867. június 8-án ő tette a koronát Ferenc József fejére. Miniszterelnökségéhez számos előremutató intézkedés köthető. Többek között az önálló magyar honvédség felállítása, a nemzetiségi törvény létrejötte, a horvát-magyar kiegyezés, a népiskolai törvény megalkotása, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása, az Állami Számvevőszék megalapítása, illetve az ügyészi szervezet létrehozása. 1871-ben megvált miniszterelnöki székétől a Monarchia közös külügyminisztere lett. Ebben a minőségében az angol és német kormány támogatásával nemzetközi kongresszust javasolt, mely 1878-ban ült össze „Berlini Kongresszus” néven. Ez volt Andrássy diplomáciai működésének fénykora. 1879-ben megkötötte Németországgal a kettős szövetséget. Az okkupációval összefüggő nehézségek miatt heves támadások érték, ezért 1879. október 8-án lemondott tisztségéről.

​​​​​​1881-től haláláig a főrendiház tagja és tevékeny résztvevője volt. Felszólalt többek között a főrendiház reformjával, hivatásával, jogkörével kapcsolatos ülésen, az állandó Országház építésével kapcsolatban és a polgári házasságról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor is. Foerk Ernő Steind Imréről szóló visszaemlékezésében oroszlánrészt juttat Andrássynak abban, hogy az Országház neogót stílusban épült meg. Mint írja: „gróf Andrássy Gyula volt miniszterelnökünk londoni visszaemlékezései abban az irányban döntötték el a kérdést, hogy mint a londoni themseparti parlament, a magyar állandó Országház is gót stílusban épüljön meg a Duna partján.”^[1]

Utoljára a főrendiház együttes bizottságai ülésén, 1889. április 5-én beszélt hosszan a véderőtörvény tárgyalásakor. Betegsége miatt voloscai kastélyába költözött az Adriai-tenger partjára, ahol 1890. február 18-án elhunyt. Hamvait Tőketerebesen helyezték örök nyugalomra.

[1] Foerk Ernő: Steindl Imre emlékezete. in: Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye 61. évf. (1927) XII. 18.;307. o.