Fayer László

Fayer László
(Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.)
jogtudós, egyetemi tanár

Irodalom:

  • Nánási László: Fayer László. = Jogtörténeti Szemle, 2000. 4. szám. p. 47-55.
  • Szűts Márton: Fayer László. = Collega, 2000. IV. évf. 4. szám. p. 7-11.

Életrajz, munkássága

Kecskeméten született, apja, Feuer Éliás zsidó kereskedő volt. Gimnáziumi éveit nagyrész Kecskeméten töltötte. Egyetemi diplomáját a pesti tudományegyetem jogi karán szerezte 1870-ben. Fiatalkorában baleset érte, felépülése alatt gyorsírást tanult. Az egyetem elvégzése alatt gyorsíróként dolgozott. Miután végzett, az Országgyűlés gyorsíró irodájának tagja majd elsőrendű gyorsírója lett. A budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja. A Gyorsírási Évkönyv és Gyorsírászati Lapok szerkesztője volt.

1873-tól egyetemi magántanár, majd tanár, 1901-ben pedig a büntetőjog tudományának nyilvános rendes tanára lett. Büntetőjogot és bűnvádi eljárást oktatott. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője. Magántanárként szorgalmazta a szemináriumok létrehozását és alkalmazását, amiért rendkívüli tanári címet kapott. 1874-ben ügyvédi vizsgát tett, majd gyakorlatot folytatott és az ügyvédi kamara könyvtárosa lett.

A Magyar Jogászegylet egyik alapító tagja, titkára, majd később alelnöke is volt. A Magyar Themis című jogi szaklap szerkesztője volt 1870-1880-ig. 1890-1906 között a Jogtudományi Közlöny főmunkatársa és később szerkesztője volt. A Pallas Nagy Lexikonának is munkatársa volt. Összegyűjtötte, bevezetéssel és magyarázattal látta el az 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyaggyűjteményét. Az általa összeállított büntetőjogi monográfiák, egyetemi tankönyvek a magyar jogi irodalom alapművei.

Fő kutatási területei a büntetőjog, bűnvádi perrendtartás és a bűnvádi eljárásjog. Anyagi büntetőjogászként a klasszikus büntetőjogi iskolához, büntető eljárási jogászként a liberális iskolához tartozott. Jelentős tevékenységet fejtett ki a magyarországi bírói szervezet és a bűnvádi eljárás megreformálása terén. Írásaiban többször és határozottan fellépett a kínvallatás és a halálbüntetés ellen.

A Társadalomtudományi Társaság választmányi tagja, és 1894-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1906-ban hunyt el, a rákoskeresztúri izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította.