Asset Publisher

Együttműködés a Könyvtár és a felsőoktatási intézmények között

2015. április 10-én került megrendezésre az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság könyvtára, azaz az Országgyűlési Könyvtár és a felsőoktatási intézmények közötti szakmai együttműködés projektnyitó találkozója a Parlament Vadásztermében.A rendezvény közvetett célja, hogy az Országgyűlési Könyvtár a kulturális szférában összekötő szerepet vállaljon a kultúra képviselői és közvetítői között. Ezt a célt a könyvtár közvetlenül könyvtári, levéltári és egyetemi együttműködések keretében kívánja elérni.

A rendezvényen közel 100 meghívott vett részt, köztük a könyvtár gyűjtőkörébe (jogtudomány, politikatudomány, történelem) tartozó felsőoktatási intézmények vezetői, tanszékvezetői, valamint levéltárak, könyvtárak vezető, munkatársai.

Az Egyetemi-Kutatóintézeti együttműködési program nyitórendezvénye A rendezvény előadói (balról jobbra: Tóth Éva, Kenyeres István, Markója Szilárd, Kövér László, Bellavics István) A rendezvény résztvevői Köszöntő a Vadászteremben

A rendezvény előtt a résztvevők megtekinthették a felújított Országgyűlési Könyvtárat, majd a találkozót dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. Az Országgyűlési Könyvtár a "törvényhozás és a tudományos élet metszéspontjában" működik, hiszen a parlamentarizmus, a jog, a politológia, valamint a modern történelemtudomány egyik leggazdagabb szakkönyvtára - mondta Kövér László, majd kiemelte, az Országgyűlés vezetésének célja ezért, hogy szoros kapcsolatot tartson az ezeket a tárgyakat oktató és kutató intézményekkel.

Kövér László teljes beszédét itt olvashatják.

dr. Kövér László házelnök úr megnyitója Bellavics István közgyűjteményi és közművelődési igazgató köszöntője Résztvevők a Vadászteremben

A házelnök megnyitó beszédét követte Bellavics István, közgyűjteményi és közművelődési igazgató köszöntője, aki a 2013-ban újonnan létrejött igazgatóság vezetőjeként fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság küldetése, hogy foglalkozzon mindazokkal az érdeklődőkkel, akik a tudomány, kultúra vagy idegenforgalom területéről érkeznek az Országházba. Az Országház által felhalmozott tudást hivatott továbbadni és a hozzájutást biztosítani minden állampolgár számára. Bellavics István kiemelte, hogy az Országgyűlési Könyvtár kétirányú szolgáltatása egyedülálló. A cél egyrészt a törvényhozás munkatársainak, képviselőinek munkáját segíteni, másrészt mint országos, nyilvános szakkönyvtár, kielégíteni a tudományos igényeket.

A könyvtár a rendezvény során a felsőoktatási intézmények vezetői számára együttműködési lehetőséget ajánlott fel a szakmai kapcsolatok elmélyítése céljából. A találkozón dr. Tóth Éva, a Nyilvános Szolgáltatások Osztályának vezetője ismertette az együttműködés főbb elemeit: könyvtári különóra, PHD és OTDK konzultáció, szervezett könyvtárlátogatás, könyvtárhasználati kurzus, szerzeményezési javaslatok becsatornázása.

dr. Redl Károly, könyvtárvezető helyettes dr. Tóth Éva, a könyvtár osztályvezetőjének előadása A könyvtár szakreferensei A könyvtár szakreferensei

A szakmai együttműködés részleteit bemutató prezentáció után az egyes tudományterületek és gyűjtemények szakreferenseinek bemutatkozása következett, akik röviden ismertették az adott terület legfontosabb információs forrásait.

A találkozón a Nemzeti Közszolgálati Egyetem öt hallgatója és egy oktatója ünnepélyesen átvette az Országgyűlési Könyvtár olvasójegyét. Az olvasójegyet Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át. Az ünnepélyes olvasójegy átvétel szimbolizálja az együttműködés lehetőségét, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel mostanra körvonalazódott.

Házelnök úr ünnepélyesen olvasójegyeket ad át a Közszolgálati Egyetem hallgatóinak Házelnök úr ünnepélyesen olvasójegyeket ad át a Közszolgálati Egyetem hallgatóinak Házelnök úr ünnepélyesen olvasójegyeket ad át a Közszolgálati Egyetem hallgatóinak

A rendezvényen emellett bemutatásra került a Hungaricana nevű közgyűjteményi portál is. A portált Markója Szilárd, az Országgyűlési Könyvtár vezetője és dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója ismertette.

Markója Szilárd, könyvtárvezető előadása a Hungaricana portálról dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltára főigazgatójának előadása

A Hungaricana rendszer célja az NKA által támogatott közgyűjteményi digitalizálások eredményeinek bemutatása, publikálása. A portál egyrészt információt ad a meghirdetett pályázatokról, közli a pályázati eredményeket, illetve egy publikációs felületet biztosít az elkészült adatbázisoknak. Ezek mellett igyekszik teret adni a jó digitalizálási gyakorlatoknak, újszerű eszközöknek, technológiáknak. A portál célja, hogy egy egységes felületen minél szélesebb kör számára biztosítson hozzáférést a digitális tartalmakhoz.

A közgyűjteményi portál hivatalosan 2015. április 1-jétől vált elérhetővé a nagyközönség számára a hungaricana.hu oldalon.

* * *