​Az Országgyűlési Könyvtár beszerzési politikájában a jogtudomány már az alapítást követően prioritást élvezett. Ez tükröződött az 1894-ben megfogalmazott gyűjtési elvekben, majd további megerősítést nyert a nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló köteles példányainak beszolgáltatásáról szóló 1897. évi XLI. tc. kiegészítéséről szóló 1922. évi XX. törvényben és a művelődésügyi miniszter 164/1958. MM. sz. utasításában, amely az Országgyűlési Könyvtárat országos jellegű tudományos szakkönyvtárnak minősítette, és kijelölte a ma is ismert hármas főgyűjtőkört: modern kori egyetemes történelem, jogtudomány és politikatudomány.

Az 1920-as években Magyarország politikai és kulturális életét teljességgel átható revíziós hangulat a törvényhozás könyvtárát is elérte. Az intézménynek saját eszközeivel kellett támogatnia a revíziós politikai célokat és az ezzel kapcsolatos propagandatevékenységet.

A Magyar Parlamenti Gyűjtemény, az Országgyűlési Könyvtár 1962-ben létrehozott különgyűjteménye, melynek dokumentumait a képviselőház már 1894-től tervszerűen gyűjtötte.

Magyarországot 1955. december 14-én, az ENSZ Közgyűlés 10. ülésszakán vették fel a világszervezet tagállamai közé. Jó fél évvel később, 1956. júliusában, miután az ENSZ illetékes szerveinek felkérésére a Külügyminisztérium, a nyilvános tudományos szakkönyvtárként működő parlamenti könyvtárat javasolta az ENSZ hazai letéti könyvtárának, az Országgyűlési Könyvtár elnyerte a letéti könyvtári (depository library) státuszt.

Bibó István – a kiváló politikai gondolkodó, jogtudós és feddhetetlen ember, az 1956-os forradalom államminisztere – könyvtárosi pályafutására is vonatkoznak a fenti sorok. Az 1950-ben kezdődő, a forradalom, majd a börtönévek után folytatódó könyvtárosi pálya egy rövid, ám intézményünk számára fontos és büszkeségre okot adó szakasza az Országgyűlési Könyvtárhoz kötődik.