Tartalom megjelenítő

Cicero az Országgyűlési Könyvtárban

A latin nyelv évszázadokon át kiemelt fontossággal bírt Magyarországon. Az államalapítástól kezdve 1844-ig hivatalos nyelv volt: a közügyek, az igazságszolgáltatás, a törvényhozás, a végrehajtás, illetve az oktatás nyelve, melyet „apanyelvnek” (lingua paternalis) tekintettek. Elsajátítása nélkülözhetetlen volt a közéleti és egyházi funkciók betöltéséhez, illetve a műveltség kapuján való belépéshez. Ugyanakkor a 18-19. századi Magyarországon az ókorral és ezáltal értelemszerűen az ókori irodalommal való foglalkozás az általános tudományos műveltség része volt, nem pedig önálló szaktudomány.


A 18–19. század fordulóján a magyar nemzeti önállóságot célzó törekvéseket elfojtó reakció, illetve a napóleoni háborúk hatására a politikai és társadalmi viszonyok feszültté, a gazdasági viszonyok pedig válságossá váltak. A nemzeti öntudat a latin nyelvre mint a polgári haladás kerékkötőjére tekintett, és annak hivatalos nyelvi státuszát meg akarta szüntetni. Minden bizonnyal ezzel is összefüggésben ekkoriban született meg az a törekvés, amely elsősorban az anyanyelvünk fejlesztése érdekében a klasszikus szövegek magyarra fordítását szorgalmazta.

1803-ban jelent meg Pesten, Trattner Mátyás kiadásában, Az üdősb Kátó vagy, M.T. Ciceronak beszélgetése az öregségről (a továbbiakban Az üdősb Kátó) címmel Cicero Cato Maior de Senectute című művének magyar fordítása (modern címváltozata: Az idősebb Cato vagy az öregségről). A kötet fordítója Virág Benedek (1754 – 1830) tanár, költő, író volt. Pálos szerzetesként végzett Pécsett teológiai és bölcsészeti tanulmányokat, később gimnáziumi tanárként, majd a Batthyány-családnál nevelőként dolgozott. A magyar ódaköltészet egyik nagy neveként tartják számon, de Horatius és Cicero egyes műveinek magyarra fordítása is az ő nevéhez köthető.

A kötet megjelentetése Trattner Mátyás, könyvkiadó nevéhez fűződik. A mesterséget rokonánál, Trattner János Tamásnál tanulta, majd ezt követően 13 éven át Párizsban volt nyomdász. 1779-től a pesti Egyetemi Nyomda prefektusa volt, majd 1789-től a pesti Trattner-nyomda tulajdonosaként és vezetőjeként tevékenykedett. A pesti Trattner-nyomda és kiadói vállalkozás gyorsan fellendült, ami a nyomdavezetés komoly szakmai tudására vallott. Virág Benedek 1803 augusztusában a nyomda alapításának huszadik évfordulója alkalmából a következőket írta Kazinczy Ferencnek Trattnerről: „Sok, igen sok dolga vagyon most ennek az embernek. Patzkó és Landerer többnyire alusznak…”

Marcus Tullius Cicero római államférfi és író volt a Kr. e. 2–1. században. Kiemelkedő intelligenciájának, műveltségének és rétori képességeinek hála szédületes karriert futott be a késő köztársaságkori Rómában. Mindemelett íróként, filozófusként is maradandót tudott alkotni: filozófiai, államelméleti művek, szónoklatok garmadáját megalkotva a latin irodalom egyik leggazdagabb életművét hagyta az utókorra.

​​​​​​Az üdősb Kátó témája az öregedés és a halál. Cicero Kr. e. 44-ben, a Julius Caesar meggyilkolását követő zűrzavaros hónapokban írta vidéki birtokán tartózkodva. A szöveg műfaját tekintve dialógus, melyben a Kr. e. 3. században élt római államférfi és történetíró, Cato Maior, azaz az idősebb Cato – melléknevét az utókor aggatta rá annak érdekében, hogy megkülönböztessék őt dédunokájától, Cato Minortól – fejti ki a fent már említett témákról a véleményét. Az idős létről nem általánosságban beszél, hanem az államférfiak öregségéről fejti ki a nézeteit beszélgetőtársainak, Scipio Aemilianus és Gaius Laelius Sapiensnek.

Az üdősb Kátó – kiadási évének köszönhetően – A3/600-as jelzet alatt könyvtárunk Muzeális Gyűjteményében található meg.

 

Felhasznált irodalom

Könyvajánlók