Vámbéry Rusztem 1872. február 29-én született, Budapesten. Édesapja a nagynevű orientalista, Vámbéry Ármin volt. Édesanyja Aranyi Kornélia. Keresztapja Edward walesi herceg, a későbbi VII. Edward angol király. Vámossy Olgával kötött házasságából két fia született, egyikük V. György angol király keresztfia volt.Elsősorban büntetőjoggal és büntető eljárásjoggal foglalkozott. Széles körű társadalomtudományi ismeretekkel rendelkező író volt. Vámbéry Rusztem egész életét a társadalmi problémákkal szemben tanúsított nagyfokú érzékenysége határozta meg.

Három egyetemen folytatott jogi és szociológiai tanulmányokat. Budapesten, Genfben és Halle-ban. 1896-ban ügyvédi-bírói képesítést szerzett. Pályáját 1897-ben ügyvédként kezdte. 1898-tól az Igazságügy-minisztérium Törvényelőkészítő ügyosztályán dolgozott, ahol számos törvény kidolgozásában vett részt. 1912-ben királyi táblabíró lett, de 1913-ban visszavonult. Közben, 1902-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett a budapesti egyetemen, melynek 1915-18-ig rendkívüli, 1918-tól rendes tanára, 1919-ben dékánja is volt. 1920-ban eltávolították az egyetemről, s rendkívüli tanári tisztétől is megfosztották. Ebben az évben újból ügyvédi irodát nyitott, s számos politikai perben látott el védői feladatot, például 1920-ban a népbiztosok perében, 1924-ben József Attila perében, és 1935-ben a Rákosi perben.

1913-tól 1934-ig felelős szerkesztője volt a Jogtudományi Közlöny című jogi szaklapnak. 1926-tól 1938-ig szerkesztette a Századunk című lapot. Emigrációja alatt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol New Yorkban szociológiát tanított, a nácizmus ellen folyóiratot indított "Harc" címmel. Egyik alelnöke volt a Radikális Pártnak, 1918-ban tagja a Nemzeti Tanácsnak. A tudományos testületek közül tagja, s egyik jelentős egyénisége volt a Társadalomtudományi Társaságnak, a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesületnek, választmányi tagja az International Law Associationnak, tiszteletbeli tagja a Deutsche Soziologische Gesellschaft-nak, majd 1945-től a Magyar Tudományos Akadémiának.Tudományos munkássága meghatározó volt. A bűnügyi tudományok csaknem egész területét; a büntető anyagi és eljárási jogot, a büntetésvégrehajtást, a kriminológiát és a büntetőpolitikát is lefedte. Tanulmányozta a külföldi szakirodalmat és törvényhozást, valamint azok gyakorlati eredményeit, s publikálta e körben szerzett ismereteit és tapasztalatait. A külföldi tudományos eredmények megismertetését szolgálták francia, német és angol nyelven kiadott tanulmányai.

Az I. világháború után érdeklődése fokozatosan elfordult a bűnügyi tudományoktól és inkább a társadalmi, politikai kérdések felé irányult. A háborúról, a békéről s a nacionalizmusról szóló elmélkedései főként az általa szerkesztett Századunk című folyóiratban jelentek meg, de nagyrészüket gyűjteményes kötetekben is kiadta. 1938-ban elhagyta az országot, rövid ideig Csehszlovákiában, majd Angliában élt, végül az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. 1945-ben hazajött Magyarországra, amikor egyike lett annak a nyolc közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Ideiglenes Nemzetgyűlés saját döntése alapján meghívott képviselőnek. Az 1945-ös választások után az alakuló Országgyűlés ismét behívta, immáron a tíz (később tizenkettő) meghívott képviselő egyikeként. Mivel az ezt lehetővé tévő törvényt időközben eltörölték, még az 1947-es választások előtt parlamenti mandátuma lejárt. 1947-ben Magyarország washingtoni követe lett, de röviddel halála előtt arról lemondott. 1948. október 24-én hunyt el New Yorkban. A Magyar Kriminológiai Társaság Vámbéry Rusztemről nevezte el 1984-ben alapított emlékérmét.