Társadalomtudomány címsor

Társadalomtudomány

Folyóirat adatok - Társadalomtudomány


Az évfolyamok csak a Könyvtárban hozzáférhetőek.

Társadalomtudomány. A Magyar Társadalomtudományi Társaság folyóirata (1921–1944)
1. évf. 1. sz. (1921. jan.) – 24. évf. 1-3. sz. (1944. jan.-jún.)

Az Országgyűlési Könyvtár állományában és a DTT portálon:
1. évf. 1. sz. (1921. jan.) – 24. évf. 1-3. sz. (1944. jan.-jún.)

Társadalomtudomány

A társadalomtudományi gondolkodás, szakírás és céhes keretek közötti szakmai közélet Horthy-korszakbeli történetében jelentős szerepe volt a Magyar Társadalomtudományi Társaságnak és publikációs fórumának a Társadalomtudomány című folyóiratnak. A Társadalomtudomány 1921 júliusától 1943 decemberéig jelent meg évente általában öt – időszakonként ennél kevesebb – alkalommal. 1925-ig a Magyar Néprajzi Társaság Társadalomtudományi Szakosztályának kiadványaként, id. Bibó István, szegedi egyetemi könyvtárigazgató szerkesztésében, 1925 januárjától a Magyar Társadalomtudományi Társaság periodikájaként.

A Társaság elnöke 1925–1933-ig Hornyánszky Gyula, 1933–1937 között Heller Farkas, 1937–1940-ig Dékány István, rövid ideig Szombatfalvy György, majd 1941 és 1944 között Imre Sándor. A szerkesztés koncepcionális feladatait általában a mindenkori elnök és alelnökök látták el. Kiemelkedő személyiség volt a Társaság életében Szombatfalvy György, aki kezdettől fogva annak főtitkára, majd ügyvezető elnöke volt, illetve Trócsányi György, aki 1937-től főtitkári majd alelnöki posztot töltött be. Alelnöki, ügyvezetői elnöki funkcióban hosszabb-rövidebb ideig Angyal Pál, Balás Károly, id. Bibó István, Kolosváry Bálint, Hegedűs József, Horváth Barna, Neubauer Gyula és Rónai András vett részt a folyóirat szerkesztésében.

A Társadalomtudomány több mint két évtizedes fennállása alatt 620 önálló közleménynek adott helyet. Ennek közel fele nagyobb lélegzetű tanulmány, egy részük külön is megjelent a Társaság 1925-ben indult kiadványsorozatában, a Társadalomtudományi Füzetekben. A könyvrecenziók száma 728.

A folyóirat és a körülötte szerveződő szerzői–olvasói kör id. Bibó István magánkezdeményezésére jött létre. A kezdeményezés illeszkedett ugyan a nagy lendülettel beindított – egyletek, körök, fórumok, társaságok sokaságát termő – folyamatba, de mégis független tudóstársulás volt, nem rendelődött közvetlenül tudománypolitikai célok alá, s állami kultúrpolitikai érdekek nem fűződtek hozzá szorosan. Az új folyóirat intézményes háttere s egyben kiadója, s Magyar Néprajzi Társaság Társadalomtudományi Szakosztálya volt, amely a tudományos igényű, társadalomtudományi tájékoztatás mellett kötelezte el magát, az etnológia, a politikatudomány és a szociológia érintkezési pontjai mentén. Kérdésfeltevéseitől függően támaszkodik a természettudomány, a leíró néprajz, az emberföldrajz, a demográfia szempontjaira, módszereire, eredményeire. A tudományos távolságtartás jegyében kerüli az aktuálpolitikai kérdésekbe bonyolódást, de nem kerüli meg a társadalom integritásával kapcsolatos neuralgikus pontokat, s a korszak társadalomképét, szellemi áramlatait uraló olyan alapfogalmak, társulási elvek, strukturáló tényezők tisztázását, mint a nép, a faj, a nemzet, a nemzetiségi elv.

A folyóirat színvonalas szakközleményeknek adott helyet, s a húszas évektől hivatalos kultúrpolitikai irányzattá tett keresztény-konzervativizmus európai látókörű tudósainak, egyetemi tanárainak, szakíróinak egyik publikációs fóruma lett.

A folyóirat a visszafogottság és a nehezen induló nemzetközi elfogadottság ellenére a Hornyánszky-korszakban élte fénykorát. Élénk társulati élet folyt. A társulat taglétszáma 1925 és 1929 között megháromszorozódott, így a tagdíjak miatt felhalmozódott tőke lehetővé tette a gyakoribb megjelenést, testesebb példányok kiadását, terjedelmes könyv- és folyóiratszemle közzétételét, és egy önálló kiadványsorozat: a Társadalomtudományi Füzetek megindítását is.

Ennek ellenére a társulat és a folyóirat nem került bele a húszas évek végén megpezsdült társadalmi érdeklődés és értelmiségi mozgalmak fő áramlataiba. A Társadalomtudománynak és körének a céhes tudományosságon kívüli élettel alig volt kapcsolata. Írói és előfizetői voltak, közössége nem. A harmincas évek korszakváltást jelző általános válságkihívásaira voltak ugyan visszajelzései, de közleményformáló válaszai nem. A válság évtizedeit a Társadalomtudomány is megsínylette. Visszaesett a taglétszám, az előfizetői létszám, az előfizetők száma. Szombatfalvy György főtitkár így fogalmazta meg a hanyatlás okát:

„A magyar szociológia az elméleti problémák nehezen megközelíthető fellegvárába menekült, gondosan kerülve minden olyan témát, amely itt vagy ott, ebben vagy abban a hatalmasban ellenérzést válthatna ki az íróval szemben. Nem váltunk szószólóivá a hatalmasoknak s nem ejtettünk egy szót sem meggyőződésünk ellen. De csak távolról néztük a magyar problémákat, s óvatosan kerülgetve tettük szóvá azokat.”

Ennek a kényelmes elszigetelődésnek ára van: egy kényelmetlen elszigetelődés, annak következtében, hogy „alulról” sem támasztanak követelményt. Így olyan közönségre számíthatnak csak, amelynek –ha a folyóirat-járatás presztízsszempontján túl egyáltalán van valami elvárása velük szemben – az éppen az, hogy a szociális problémákat ne nagyon bolygassák.

A Társadalomtudomány az évtized turbulens személyiségű reformmozgalmai számára túlságosan klebersbergiánus képződmény: egy meghaladott korszak kultúrpolitikai kövülete volt. Ugyanakkor továbbra is a tájékozott és színvonalas társadalomtudományi tanulmányok publikációs fóruma maradt, s olyan eredeti szellemű alkotásoknak is rendszeresen helyet adott, mint Moór Gyula, Horváth Barna jogszociológiai-jogelméleti írásai, Ottlik László politikatudományi, Hornyánszky Gyula és Mályusz Elemér történetszociológiai munkái. Új színt vitt még a lapba Hamvas Béla, aki a harmincas évek második felében a folyóirat házi szerzője volt. Az évtized „szellemi világválság” irodalmát (Ortega, Huizinga) és az emigráns oroszok misztikus társadalomképét közvetítette, egyben saját és sajátos világképét építette.

Dékány István vezetése alatt jól fejlődtek a társulat nemzetközi kapcsolatai neves német és francia intézetekkel. Erdei Ferenc feltűnése a társulatban a falukutató szociográfusok felé való nyitást is jelentette.

1940-től, Imre Sándor elnöklete idején a folyóirat törzsgárdáját alkotó klebersbergi nemzedék egy új generáció képviselőivel frissült. A Társadalomtudomány lett az ifjú Bibó István pályakezdő éveinek első publikációs fóruma. Szellemi frissességet vitt a folyóiratba, tartalmas vitákat provokálva. Erdei és Bibó megjelenésével nemcsak a Társadalomtudomány, a magyar szociológiai gondolkodás fejlődésében is egy új korszak kezdett körvonalazódni, amely kibontakozni már nem tudott. Ebben a társadalomtani professzionalizmus, a szaktudományos tanultság, az elméleti igényesség összeegyeztethetőnek látszott egy problémaérzékeny, kreatív és kritikus gondolkodással, amely a tudós elődök (Horváth Barna, Moór Gyula, Hajnal István, Dékány István) szemléletéből, műveltségéből is sokat merített.

További adatok a lapról:
Periodicitás:

Megjelent 1921–1923-ig évente 4 szám, 1924-ben 6 szám, 1925-ben 10 szám. 1926-ban 5, 1927-ben 8, 1928-ban 8 szám. 1929–1931-ig 6 szám, 1932–1935-ig évente 4, 1936–1943-ig 5 szám, és 1944-ben 3 szám.

Szerkesztők:
id. Bibó István, Dékány István, Heller Farkas, Hornyánszky Gyula, Imre Sándor, Szombatfalvy György

Forrás:
  • Saád József: Társadalomtudomány. Repertórium és történeti feldolgozás. Budapest: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete, 1989. 5–19. p.