Pulszky Ágost – nemesi család sarjaként - 1846. július 3-án született Bécsben, Pulszky Ferenc és Walter Teréz nagyobbik fiaként. Apja Kossuth Lajos közeli barátja, a szabadságharc idején minisztériumi államtitkár, az Országos Honvédelmi Bizottság tagja, a Szemere-kormány meghatalmazott londoni követe, majd a szabadságharc után az emigráció vezéralakja, a kiegyezést követően pedig a Nemzeti Múzeum igazgatója volt. Gyermekkorát atyjával, külföldi száműzetésben töltötte. Gimnáziumi tanulmányait Londonban és Turinban (ma: Torino) végezte. Az emigrációs éveknek is köszönhetően a több nyelvet kiválóan beszélő fiatal Pulszky, apja akaratának megfelelően a pesti egyetemre jött jogot tanulni. 1866-ban Tauffer Emillel közösen írt, „A börtön-ügy múltja, elmélete, jelen állása különös tekintettel Magyarországra” című pályaművével elnyerte az egyetem első díját. A dolgozat egy évvel később könyv alakban is megjelent. Jogi doktorrá avatásának évében, 1868-ban az Akadémián tartott – választott tudományszaka fő kérdéseivel foglalkozó – előadást „A római jog, s az újabb kori jogfejlődés” címmel. A következő évben nyomtatásban is napvilágot látott tanulmányában tisztázza a jogbölcselet feladatait, s a korábban uralkodó főbb irányzatok kritikai értékelését adja. A magyar jogbölcselet önállóságának a megteremtése és a további fejlődés megalapozása ekkor veszi kezdetét, méghozzá Pulszky jóvoltából. Hazánkban, nevéhez fűződik a jogbölcseletnek az a nagy szemléleti váltása, amely Európa nyugati területein a 19. század első felében ment végbe, ami a természetjogi szemlélettel szemben a pozitivizmust helyezte előtérbe. 1868-69 között egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített, majd 1869-70-ben a Nógrád megyei adminisztrációban dolgozott hivatalnokként. Ezt követően Budapestre került, ahol a pénzügyminisztérium első osztályú fogalmazója lett. Az 1871-es országgyűlési választásokon (25 évesen) képviselővé választották, mandátumát több cikluson keresztül megőrizte.

Pulszky Ágost 1872-ben készítette el „Az angol jogbölcselet történetéhez” című értekezését, amellyel 1874-ben magántanári képesítést nyert alma materében. Dolgozatában – az élete során mindig nagyra tartott – angol társadalomfilozófia és jogbölcselet fejlődését tekinti át a legkiemelkedőbb gondolkodók (Morus, Bacon, Hobbes, Locke) főbb tételeinek bemutatásán keresztül. Még a harmincadik életévét sem betöltő Pulszkyt 1875-ben kinevezték, Pauler Tivadar utódaként, a Pázmány Péter Tudományegyetem jogbölcseleti tanszékére egyetemi tanárnak. Ugyanebben az évben, — az angol kiadást néhány évvel követve — fordításában jelent meg Henry Sumner Maine „A jog őskora” című műve. A példaképének is tekintett, a történeti szemléletű jogtudomány kiemelkedő klasszikusa, Maine művéhez egy több mint száz oldalas – önálló tudományos értékkel bíró – „jegyzetet” fűzött, korrigálva az angol tudományosságban elfogadott szokásoknak a kontinentális szemlélet szerinti hiányosságait (pl. jegyzetek, hivatkozások megjelölése stb.). Maine nagy ívű munkája – az akkortájt Pulszkyt is foglalkoztató kérdésekről – a társadalom keletkezéséről, korai fejlődési szakaszairól és a jognak ebben játszott szerepéről szól. Megközelítési módját ekkor már egyértelműen áthatja a „A római jog, s az újabb kori jogfejlődés” című 1868-as tanulmányában már tetten érhető pozitivista gondolkodás, a történeti-szociológiai nézőpont. Maine fordításán túl, a legismertebb korabeli angol szerzők, mint pl. Herbert Spencer vagy Heron Caulfeild Denis, műveit tette hozzáférhetővé a hazai tudományos élet és az érdeklődők számára.

1878-ban tisztként vett részt a Monarchia bosznia-hercegovinai okkupációjában, hazatérve pedig ismét egyetemi oktatói munkájára helyezte a fő hangsúlyt. Az 1883-84-es tanévben a jog- és államtudományi kar dékáni teendőit látta el, majd – tudományos téziseinek összefoglalásaként – 1885-ben megjelentette fő művét „A jog és állambölcsészet alaptanai” címmel. Egyetemi előadásait összegző könyve angol nyelven is megjelent Londonban. A hazai tudományosság szempontjából mérföldkő Pulszky műve, hiszen megjelenésétől számítják Magyarországon a jogpozitivista szemléletmód diadalra jutását. A Magyar Tudományos Akadémia 1887-ben levelező tagjai sorába választotta, székfoglalója a „Jog- és állambölcsészet feladatai” címmel jelent meg 1888-ban. Tevékenysége ezt követően egyre inkább a gyakorló politikai pálya irányába orientálódott. 1894-ben barátja, báró Eötvös Loránd, a Wekerle-kabinet kultuszminisztere kérésére elvállalta a tárca államtitkári posztját, feladva egyetemi katedráját. Megürült tanszékére pályázat útján 1895-ben Pikler Gyula és Csarada János került. Itt kell megemlíteni politikai (politikaelméleti) felfogását tükröző parlamenti beszédeit. A politikának tudományos politikaként való felfogása és művelése jellemezte parlamenti közszerepléseit. Élete e szakaszában történeti, politikaelméleti, társadalmi, oktatási, társadalomfilozófiai tárgyú írásai láttak napvilágot (Az egyetemi kérdések Magyarországon, A nemzetiségről, Társadalmi czéljogok), emellett élénk érdeklődést mutatott a demokrácia, a kormányzat, a parlamentarizmus és a munkáskérdés problémái iránt.

Pulszky Ágosot jog- és államtudományi kutatásai, jogfilozófiai és jogbölcseleti tanulmányai kora elismert tudósai közé emelték. Nevéhez fűződik a szociológiai szemléletű társadalomtudományi gondolkodás magyarországi meghonosítása. Támogatásával jött létre 1900-ban a Huszadik Század című folyóirat. 1901-ben az akkor alakult Társadalomtudományi Társaság első elnökévé választották. Többek szerint „valódi polihistor” volt, akit számos társadalomtudományi ág érez magáénak. Jogi, politikai, szociológiai művekből álló könyvtára, az ún. Pulszky-gyűjtemény 1939-ben – Nagy Miklós könyvtárigazgatói működése alatt – került az Országgyűlési Könyvtárba. Pulszky Ágost 55 éves korában 1901. szeptember 11-én hunyt el Budapesten, nyughelye a Fiumei Úti Sírkertben található.