Személyi Kálmán: Az interpolatios kutató módszer

Tudományos irodalmunkban ezideig alig tárgyalt problémákkal foglalkozik dr. Személyi Kálmán egyetemi magántanár könyve. Tanulmányának olvasásánál kibontakozik előttünk a római jog történetének az utolsó félszáz évben felvetődött minden fontosabb problémája. A római jogtudomány a reánk maradt római jogkönyvek történeti elemzése útján törekszik az egyes jogtételek és egyes jogintézmények Justinianus előtti történeti kifejlődését kimutatni. Ennek a kutatásnak módszere az, hogy a szövegek nyelvi, logikai, jogi és történeti bírálatával kimutatják azokat a változtatásokat (interpolátiókat), amelyeket e szövegek főképpen Justinianus törvénykönyveinek szerkesztésénél, de már azelőtt is szenvedtek. De dr. Személyi tanulmánya többet is nyújt. Bevezet a kutatás laboratóriumába s a módszert életre kelti egyes bemutatott szövegkritikai példákon, megismertet leszűrt eredményekkel és vajúdó vitákkal, s maga is részt vesz e vitákban s továbbfejleszti ezt a tudományos munkát.

Érdekes fejezete a munkának a Justinianus jogkönyveibe felvett régi szövegeknek Justinianus előtti időben történt változásaira vonatkozó (18—29) rész, amelyben a posztklasszikus korban végbement jogi munkáról, a berytosi jogi iskola működéséről olvasunk gazdag adatokat. Szerző kimutatja, hogy a régi szövegek megváltoztatás a (interpolátiója) már a posztklasszikus korban szokásos volt, azt nem tekintették hamisításnak, hanem ez volt éppen a módja annak, hogy a régi kéziratokat a gyakorlat és tanítás céljára használhatóvá tegyék. A munka további folyamán vitatja a szerző, hogy Justinianus compilatorai a Digestába nem az eredeti szövegeket, hanem már előzetes átdolgozáson átment, előzőleg interpolált szövegeket vettek fel. Kritikailag is ismerteti a Hans Peterstől származó feltevést, amely szerint a Digesta előtt már létezett egy előmunkálat, interpolált szövegekből összeállított gyűjtemény, amelyet a compilatorok alapul vettek. (36—48.) Az interpolátiós módszer nyelvi és jogi kutató eszközeinek ismertetése után a tanulmány a módszerrel elért eredményeket fejtegeti. Ide sorolja a szövegkritika tárgyilagosabb művelését, a jogtörténeti irány túlsúlyra jutását, a forráshelyek magyarázatának új irányát: a történeti exegesist és a posztklasszikus skolasztika különválasztását a klasszikus jogtól.

A szerző a klasszikus jog és a posztklasszikus átdolgozások hagyományszerű aláértékelésétől eltér s állítja, hogy „didaktikus és hagyományos szempontból is sok értékes tételt, fogalomképzést, kategóriát köszönhetünk a bizantin skolasztikának”. Példaképpen forrás bizonyítékokkal igyekszik kimutatni, hogy a szolgalom fogalma, a kötelem közismert római meghatározása, a kötelem alapító tényállások csoportosítása azokból a quasi ex contractu és quasi ex delicto csoportok elkülönítése, a culpa felelősség fokozatai (94. s k. old.) posztklasszikus tudományos munkából vagy Justinianus compilatoraitól származnak. Nem fogadhatjuk aggály nélkül a szerzőnek azt a felfogását, hogy a klasszikus római jog előtérbe helyezi a jogpolitikai szempontokat és sokszor csak a posztklasszikus interpolátiók viszik be a forrásokba a jogdogmatikai magyarázatot (pl. a nyugvó örökség részére való jogszerzésnél). Anélkül, hogy a részletkérdésekre nézve jogtörténeti vitába bocsátkoznánk, aggályosnak tartjuk az interpolátiós kutatásnak azt az irányát, amely a római jog dogmatikai kiépítését bontogatni kezdi. A római jogot nem jogpolitikája, hanem jogdogmatikája miatt tanulmányozzuk. Úgy jogtanítási, mint rendszeres tudományos munka szempontjából bevált és nélkülözhetetlen a magánjognak az a dogmatikája, amelyet a római forrásoknak köszönhetünk. Tudományos magánjogi s általában civilisztikus irodalmunk legértékesebb része dogmatikus. Jogszabály-képzésünknek a háború óta jelentkező hajlamossága a dogmatikai szigor helyett az időleges jogpolitikai szempontok érvényesítésére máris veszedelmes precedenseket termelt.

Ezekkel szemben éppen a római jogban keressük és találjuk a magánjog gerincét, mégpedig annak kijegecesedett fogalmaiban, következetességében, évezredekkel dacoló ellenálló erejében, azokban az értékeiben, amelyek nem a korszerű gazdasági, társadalmi, politikai helyzetből, hanem azoktól függetlenül, sőt azok ellenére tartották meg helyüket az ókori, középkori és újkori jogokban. Dr. Személyi Kálmán eddigi civilisztikus munkáiból ismerjük azt a törekvést, hogy a jogtörténeti tanulmányaiból levonja a dogmatikai fogalmak szilárd és tiszta meghatározását s azoknak a modern jogban való értékesítését is kimutatja. (Elidegenítés és rendelkezés. A solutió jogi természetéről stb.) Nem hisszük, hogy munkásságának alapirányával szakított volna. Nem fejezhetjük be ezt az ismertetést annak megemlítése nélkül, hogy örömmel látjuk a német és francia jogi irodalom mellett az újabb olasz irodalomnak beható figyelembevételét. Az interpolátiós részletkutatás 50 év óta a romanisták legjobbjait foglalkoztatja, de Gradenwitz alapvető munkája (1887) óta csak Appleton Henri (1895) foglalkozott összefoglaló monográfiában az interpolátiókkal s így kutatóink nemcsak a hazai irodalomban nélkülözött, hanem a külföldi irodalomból sem pótolható összefoglaló tanulmányt kapnak dr. Személyi Kálmán munkájában.