Még a XIX. század negyedik tizedében tudományegyetemünknek egykori nagynevű tanára, Frank Ignácz, A közigazság törvénye Magyarhonban czímű munkája második részében (Budán 1846. I. darab 1 — 372 lap, II. darab 379—771 lap) magyar nyelven először dolgozta föl rendszeresen a polgári törvénykezési jogot. Ez idő óta több mint hat évtized telt el, melyből a két utolsóban a magyar jogi irodalom igazán örvendetes fejlődésnek indult. Ha találkozunk is olyan panaszokkal, hogy a magyar tudományosság nem felmeneteles haladásban, hanem süllyedésben levőnek látszik, valójában jogrendszerünk legtöbb ágában nemcsak bő termésre találunk, hanem néhány szakban számos oly dolgozatra is, mely az előző korszakokhoz képest a tudománynak igazi haladását jelenti. Ellenben a magyar polgári törvénykezési jognak újabb rendszeres és tudományos feldolgozása mindeddig nem jelent meg. Ennek magyarázatára kétségtelenül az is szolgálhat, hogy jogrendszerünknek ez az ága most áll codificatio előtt, ami e tudományágnak hivatott munkását is visszatarthatja épen nagyobb terjedelmű feldolgozástól vagy annak közzétételétől. Ily körülmények közt fokozottan örvendenünk kell azon, hogy dr. Plósz Sándor nyomban az egyetemre visszatérte után hozzáfogott ahhoz, hogy kéziratban már évtizedek előtt elkészített rendszerét az újabb törvények figyelembevételével egy nagy munkában kidolgozza. E munkának első része gyanánt jelent meg néhány hó előtt a Plósz előadásai után készült jegyzeteket tartalmazó 432 oldalra menő kötet. A polgári törvénykezési jognak elméleti alapokra fektetett, valóban tudományos feldolgozása külföldön is csak aránylag későn következett be. Hazai irodalmunkban Plósz Sándor volt az első, a ki már évtizedek előtt e tudományág újabb haladásának megfelelően igazán tudományos szellemben művelte szakmáját.
Plósz a perjognak ma is legkiválóbb képviselője Magyarországon. Immár 3o év óta kifejtett tudományos munkásságának eddigi termékei nem nagy számúak ugyan, de mindegyikük úttörő jellegű, több irányban új felfogásokat fejt ki és igazán maradandó becsű. Plósz Sándornak köszönhetjük a per fogalmának és jogi természetének behatóbb kutatását és mélyebb dogmatikai kifejtését. A bizonyítási jog körébe vágó alapvető és gyakorlatilag is nagyjelentőségű kutatásaival Plósz több nehéz kérdést új szempontból világított meg és jelentékenyen hatott büntető perjogi irodalmunknak tudományosabbá váltára is. A perorvoslatok tanában A semmisség fogalma a polgári perjogban czímű, akadémiai rendes tagsági székfoglaló értekezésével szintén új eszméket fejtett ki. Plósznak, mint törvényelőkészítőnek köszönhetjük a polgári törvénykezési jog terén hazánkban végzett újabb codificatorius munkálatokat, különösen a gyakorlatban kitűnően bevált új sommás eljárási törvénynek (1893: XVIII. törvényczikk) első javaslatát és a teljes polgári perrendtartásnak, valamint életbeléptető törvényének kormányjavaslatait. A most megjelent előadások — ámbár azokat a tudós tanár a hallgatói által összeállított jegyzetek alapján csupán felülvizsgálta — tájékoztatják a szakférfiakat Plósz Sándor tudományos rendszeréről és az igazságügyi szervezet, valamint a polgári perjog körébe vágó számos fontos kérdés tekintetében elfoglalt álláspontjáról is. A most megjelent füzet tartalmazza a bevezetést és a rendszernek első részét, a perelőfeltételek tanát, nevezetesen a bíróságra, a felekre és a pertárgyra vonatkozó fejtegetéseket. Az előadásoknak számos részlete, különösen a per jellemzése, a pernek mint háromoldalú jogviszonynak kifejtése, a törvénykezési jog fogalmát, a teljesülési határozatokat, a törvénykezési jogtudomány módszerét, a bíróságok önállóságát és függetlenségét, a felügyeleti jogot, a bírói funkció megoszlását, a hatáskör és illetékesség tanát, az illetékességi összeütközést, a bíróságoknak egymáshoz való viszonyát, az ügyvédség szerepét és történeti fejlődését tárgyaló fejtegetések nemcsak a polgári törvénykezési jognak, hanem általában az igazságügyi szervezetnek és a büntető perjognak művelőit is közvetlenül érdeklik. A nagybecsű előadásoknak bizonyára hatásuk lesz nemcsak a magyar törvénykezési jogtudomány fejlődésére, hanem bírósági gyakorlatunkra, valamint büntető perjogunk irodalmára is. A tudós szerző rendszerének későbbi részeit nem bízza a gyorsírói jegyzetek összeállítójára, hanem önmaga kívánja megírni és könyv alakjában fogja közzétenni. A tudomány érdekében kívánnunk kell, hogy ez a folytatás mielőbb napvilágot lásson.
