Pázmány Zoltán 1869. március 26-án született Esztergom-Szentgyörgymezőn. Apja, Pázmány Béla hercegprímási intéző, megyei tiszteletbeli aljegyző, szilasi földbirtokos, anyja Kováts Róza. Családjában kedvelt hivatás volt a jogi pálya, hiszen apjának testvére Kálmán ítélőtáblai bíró, másik atyai nagybátyja, Kornél pedig az ügyvédi hivatást választotta.
Pázmány Zoltán középiskolai tanulmányait Rév-Komáromban, Győrben és az esztergomi bencés gimnáziumban végezte. Az érettségit követően Rómában tanult tovább, a latin tannyelvű Pápai Gergely Egyetem (latinul: Pontificia Universitas Gregoriana) bölcsészeti karán filozófiát hallgatott három évig. Magyarországra visszatérve a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem jogi karára iratkozott be. 1890-ben szerezte meg a bölcsészdoktori címet, négy évvel később pedig a jogi doktorátust is.
Az igazságügyi szolgálatot választva 1892-től joggyakornok a szabadkai törvényszéken, majd a következő évtől aljegyző a bácstopolyai királyi járásbíróságnál, 1895 márciusától pedig a fiumei törvényszéken. 1896 szeptemberétől a római jog nyilvános rendes tanáraként nyert kinevezést a Kecskeméti Református Jogakadémiára. 1903-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen , majd 1904. január 1-jétől a Pozsonyi Királyi Katolikus Jogakadémián oktatott római jogot. A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemre 1914. augusztus 26-án kapta meg az uralkodótól a kinevezését a római jog tanszékvezető nyilvános rendes egyetemi tanáraként. Az egyetem kényszerű költözését követően 1921-től Budapesten oktatott, majd 1923-ban követi az Erzsébet Tudományegyetemet Pécsre is, ahol 16 esztendőn át működött a római jog professzoraként. Pécsi évei alatt egy ciklusban, az 1930/31-es tanévben a jog- és államtudományi kar dékánja, majd két alkalommal prodékánja volt, az 1933/34-es tanévben pedig az Erzsébet Tudományegyetem rektori tisztét is betöltötte.

Pázmány Zoltán tudományos munkássága elsősorban szaktárgyára, a római jogra terjedt ki, de emellett igen változatos, számos területet érintő - így a nemzetközi jogra, családtörténetre is kiterjedő - publicisztikai és irodalmi tevékenységet is kifejtett. Mindezt nagyban segítette a kortársai által is elismert, kivételes nyelvtudása. A világnyelvek (angol, francia, német, olasz, spanyol) mindegyikét beszélte, olvasott hollandul és portugálul, jiddisből szépirodalmat fordított, többször publikált eszperantó nyelven.
Pázmány római jogi kutatásai elsősorban a római dologi jog, azon belül is az idegen dologbeli jogok területére irányultak. E tárgyú vizsgálódásai sorában az első jelentősebb kérdéskör a római ususfructus, a haszonélvezet volt. A kecskeméti jogakadémián töltött évek alatt A haszonélvezet tana (In: A Kecskeméti Evangélikus Református Jogakadémia évkönyve az 1900/01-ről. XXVI. évf. 1901. p.4-42.) címmel megjelent tanulmányát követően, 1902-ben terjedelmes és szaktárgya körében a legjelentősebb monográfiájában A haszonélvezet a római jogban cím alatt dolgozta fel e jogintézményt. Ugyancsak a kecskeméti jogakadémián töltött évek termése az 1903-ban megjelent Követelések feletti zálogjog című tanulmánya (In: A Kecskeméti Evangélikus Református Jogakadémia évkönyve az 1902/03-ról. XXVIII. évfolyam. 1903. p. 1-16.) Pázmány legismertebb műve a joghallgatók generációi által forgatott tankönyve A római jog institutiói, amely három kiadást is megélt, első ízben 1908-ben jelent meg Pozsonyban. A szerző tankönyvének 1938-ban megjelent 3. kiadásában - annak függelékeként - hazánkban elsőként tett kísérletet a jogi papirológia, az ókori papiruszokban lefektetett hellenisztikus, egyiptomi és általában a római tartományi jognak rendszeres összefoglaló ismertetésére. Pázmány a papirológiának - az egyes szerződéseket, periratokat, végrendeleteket megőrző papiruszoknak az elvont jogi szövegek által eltakart, mindennapi joggyakorlat megismerésében nyújtott fontos szerepe miatt - nagy jelentőséget tulajdonított, és a római jog e segédtudományának művelésével is behatóan foglalkozott az 1920-as évek végétől kezdődően.

Pázmány római jogot érintő munkái sorában kiemelést érdemel még a római jog magyarországi helyzetét elemző, Il diritto romano in Ungheria címmel megjelent olasz nyelvű tanulmánya is (Pozsony, 1913).
Tudományos munkássága nem korlátozódott csak a római jog területére, a nemzetek közötti békés együttélés szószólójaként több tanulmányban, illetve a Magyar Külügyi Társaság szemináriumain tartott előadásaiban és a Ligák Uniójának küldött francia nyelvű beadványaiban foglalkozott a nemzetközi jog aktuális kérdéseivel is. Álláspontja szerint a közeljövőben a fejlődés útja a nemzeti jogok kiegyenlítődéséhez, és nemzetközi magánjogi jogegységüléshez, a bíróságok egyöntetű megszervezéséhez kell, hogy vezessen. Ebben az egységes kodifikációban pedig nagyon fontos szerep vár a római jogra. Kiemelendő ehelyütt a trianoni békediktátum eredményezte helyzet békés revíziójának lehetőségét a római jog nézőpontjából tárgyaló A Romaint’s opinion, s a revízió lehetősége a római jog megvilágításában címmel, 1931-ben megjelent írása (In: Magyar Külpolitika, 1929. X. évf. 16. szám. p. 2-3.) Pázmány a revízió egyetlen helyes útjának a külföld felé történő folyamatos tájékoztatást, felvilágosító munkát tartotta.

Tudományos, oktatói pályája mellett aktív szereplője volt a társadalmi, a politikai és a kulturális közéletnek is, így rendes tagja 1935-től a Szent István Akadémiának, továbbá számos hazai - így a Magyar Nippon Társaság, a Turáni Társaság, a Korvin Mátyás Társaság, a Felsőoktatási Egyesület - és külföldi - a római Arcadia Academia, az Instituto Italiano di Cullura és egyéb francia, japán - tudományos társaság tagja. Tiszteletbeli tagként vett részt az Esperanto Pedagógiai Társaság munkájában, védnöke volt a Magyar Országos Eszperantó Szövetségnek, elnöki tanácsosa a Magyar Külügyi Társaságnak, alelnöke a Komáromi Jókai Egyletnek valamint Komárom vármegye tiszteletbeli főjegyzőjévé is megválasztották.

Jelentős volt családtörténeti munkássága is, melynek keretében már 1904-ben, Pozsonyban megjelentet egy tanulmányt A szilasi és laki Pázmánynemzetség címmel (Pozsony: Angermayer Károly, 1904. 58 p.), majd évtizedes kutatásai eredményeként a szilasi és a laki Pázmány nemzetség családi levéltárának ezer kiadatlan okmányát tette közzé egészen a XV. századig visszamenően, Családi regeszták cím alatt három kötetben (Pécs: Taizs J. kny., 1928).

Tudós polihisztorként széleskörű irodalmi munkásságot is kifejtett. 1885 és 1898 között a győri, komáromi, szabadkai, topolyai, fiumei, kecskeméti és egyéb vidéki lapokban számos műfordítása - vers és próza egyaránt – jelent meg német, angol, olasz, francia, spanyol, orosz, svéd, latin, jiddis és eszperantó nyelven. Részben Excelsior és Mac Donald írói álnéven, részben saját neve alatt szépirodalmi, közigazgatási és egyéb közéleti írásokat, esszéket, tárcákat publikált.

Magas hazai, német és olasz kitüntetések birtokosa is volt: így Kormányzói Elismerésben részesült, megkapta a Magyar Háborús Emlékérmet, a Német Lovagrend Mária-keresztjét, az Olasz Királyi Koronarend középkeresztjét.

Pázmány Zoltán a pécsi egyetemről 1939. július 1-jén vonult nyugállományba, majd ezt követően családjával Budapestre költözött, majd 1944 augusztusában a bombázások miatt a súlyosan beteg leányával és feleségével a második világháború végével Csehszlovákiához csatolt Szilasra vonult vissza. Életének utolsó négy esztendejét - a magyarok elleni intézkedések következtében - nyugdíjától és számos ingatlanától megfosztva, nehéz anyagi körülmények között szilasi családi birtokán töltötte, ahol 1948. május 21-én halt meg.