Aktuális információk - második sor
Nyitó oldali csempék






Tartalom megjelenítő
Létrehozva 20. 05. 28.
Közel 130 éve megtalálható könyvtárunk állományában egy különleges, kéziratos dokumentum, Deák Antal levelezése. Mit tudunk ezekről a levelekről, illetve miért is fontos Deák Antal személye? Cikkünkből megtudhatják.
Létrehozva 20. 05. 26.
Az Országgyűlési Könyvtár szolgáltatásai között mindig is kiemelt szerepet kapott a szaktájékoztatási tevékenység. Az OGYK-ban immár 20 éve működik az Európai Unió Letéti Gyűjtemény, a könyvtár munkatársai így már évtizedek óta felkészülten várják az Unió tárgykörében érkező olvasói kérdéseket személyesen, telefonon és e-mailben egyaránt.
Létrehozva 20. 05. 20.
Christoffel Plantin (1520–1589), híres antwerpeni nyomdász és a kiadó-dinasztia alapítója. Franciaországból, Saint Avertin-ből származott. 1548 körül telepedett le az akkor vezető gazdasági, kereskedelmi és kulturális központnak számító Antwerpenben. Kezdetben bőrművesként, illetve könyvkötőként dolgozott, majd 1555-ben Officiana Plantiana néven nyomdát és kiadót alapított, amely hamarosan a kontinens legnagyobb ilyen intézményévé vált, ezzel pedig Antwerpen városát – Velence és Párizs mellett – a korszak egyik megkerülhetetlen könyvnyomtatási centrumává emelte.
Létrehozva 20. 05. 13.
Ferenc József osztrák császár és magyar király 135 éve, 1885. május 13-án szentesítette az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdíjáról szóló 1885. évi XI. törvénycikket, amely ezután május 17-én került kihirdetésre az Országos Törvénytárban. A jogszabály jelentősége abban áll, hogy első ízben rendezi átfogóan, törvényi szinten a magyar állami tisztviselők nyugdíjügyét.
Létrehozva 20. 05. 11.
Az Országgyűlési Könyvtár ENSZ letéti gyűjteménye az 1956-os alapítást követően 1960-ban kezdte meg működését. Az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez lazán kötődő, de azzal együttműködő szervezetek száma közel húsz. E körbe tartozik többek között a WHO (az Egészségügyi Világszervezet), az IMF (A Nemzetközi Valutaalap) és a FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet). Magyarországon minden szakosított szervezetnek megvan a saját „könyvtára”, amely gyűjti annak dokumentumait és szakirodalmát.
Létrehozva 20. 05. 08.
Robert Schuman lényegében létrehozta a nemzetek feletti Európai Közösséget, amikor 1950. május 9-én a Schuman-nyilatkozatként elhíresült dokumentumban meghirdette a nemzetek feletti demokratikus intézmény elveit. Paul Reuter, Bernard Clappier és Jean Monnet segítettek megfogalmazni a nyilatkozatot, melynek segítségével meg kívánták teremteni a tartós béke feltételeit Európában.
Létrehozva 20. 05. 07.
Az Országgyűlési Könyvtár – az állam- és jogtudomány, valamint a modernkori történettudomány mellett a politikatudomány szakkönyvtára, így természetes, hogy a politológia szakos hallgatók is előszeretettel látogatják a bibliotékát, kérnek és kapnak segítséget kutatásaikhoz.
Létrehozva 20. 05. 06.
Az Országgyűlési Könyvtár mint a törvényhozás könyvtára mindig nagy hangsúlyt helyezett a parlamentarizmussal, parlamentek működésével kapcsolatos dokumentumok és szakirodalom gyarapítására: a Külföldi Parlamenti Gyűjtemény gerincét alkotó anyagokat intézményünk 1878 óta dolgozza fel szisztematikusan. A gyors ütemben zajló digitalizációnak köszönhetően a fent említett témák ma már, ha nem is teljes körűen, de akár otthonról kutathatók, ingyenesen használható adatbázisok segítségével is. A szabadon hozzáférhető források kitűnő példája az Egyesült Királyság parlamentjének honlapja. A honlap főoldalán a legfrissebb hírek mellett számos tematikus aloldalra mutató menüpontot találunk (Quick links). Alábbi írásunkban ezek közül ismerhetnek meg néhányat.
