1676. március 27-én született Borsiban, az akkori Magyarország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb arisztokrata családjába. Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja, dédapja, I. Rákóczi György, nagyapja, II. Rákóczi György, illetve apja, I. Rákóczi Ferenc is viselték a fejedelmi címet. Apja korai halála után neveltetését édesanyja, a „hős” Zrínyi Ilona irányította.

Jakobi Lányi Bertalan a Liptó vármegyei Hibbén született 1851. március 21-én, ősrégi Liptó vármegyei nemesi családban. Iskoláit Liptóújváron, Késmárkon, Miskolcon, Iglón és Eperjesen végezte. Tanulmányainak befejeztével a kincstári jogügyek igazgatóságánál mint fogalmazó-gyakornok nyert alkalmazást. 1872-ben társszerkesztője volt az Eperjesen megjelent ottani első magyar lapnak, a Felvidéki Lloydnak. Nagy része volt az 1877-ben Liptószentmiklóson megjelent ottani első magyar lap, a Tátravidéki Híradó alapításában és szerkesztésében. Fiatalabb éveiben zenélt is, több szerzeménye nyomtatásban is megjelent.

József főherceg 1776. március 9-én született Firenzében, az akkor a Habsburg Birodalom részét képező Toszkánai Nagyhercegség fővárosában, a későbbi II. Lipót császár fiaként és I. Ferenc császár öccseként. 1795-ben egészen fiatalon, 19 évesen lett a Magyar Királyság nádora (azaz a király helyettese), és a pozíciót több mint fél évszázadon át töltötte be. Ő volt a Habsburg családból jövő második nádor, a pozícióban őt megelőző bátyja után, valamint az utolsó előtti magyar nádor, miután a pozíciót az ő halálát követően már csak egy évig töltötték be.

Benedek Ferenc Zalában, Ozmánbükkön született 1926-ban. Tanulmányai Pécsre vezették, ahol 1951-ben szerzett jogi diplomát. Ekkor csatlakozott az intézmény oktatói karához, és pályafutása során mindvégig ott tevékenykedett. Pályája elején több területtel – perjoggal, római joggal és közgazdaságtannal – is foglalkozott, ami tágabb látásmódot adott számára, ám érdeklődése végül egyértelműen a római jog felé fordult. 

„A hatalom csak eszköz, végcél a népek boldogítása.”
(Deák Ferenc)

Deák Ferenc Zala vármegyei köznemesi család sarjaként született 1803-ban Söjtörön. Tanulmányait Keszthelyen a premontrei, Pápán a bencés, illetve Nagykanizsán a piarista gimnáziumban végezte.  A győri jogakadémia elvégzése után Pesten tette le az ügyvédi vizsgát, majd Zala vármegyében lett tiszti ügyész, illetve később közjegyző, majd alispán. 1833-tól pedig – a váratlanul megbetegedő bátyja, Antal helyett – a pozsonyi országgyűlés követe lett. Élete első beszédét követően mintha megbánta volna azt, hogy elvállalta a követi megbízatást, sógorának a következőket írta:

„Közöttünk pártok kérdése minden tárgy… Valóságossan liberális ideák ritkák, másnak tulajdonát csorbitni sokan szeretnék, de jussokat adni, vagy ott engedni, a hol igazságos, arrol nem akarnak hallani…”

125 éve, 1900. december 19-én született Féja Géza író, újságíró, kritikus, szociográfus a felvidéki, Bars vármegyei Szentjánospusztán.

Lévai gimnáziumi évei után a budapesti egyetemen magyar-német szakos tanári diplomát szerzett, bölcsészhallgatóként Eötvös-kollégista lett, és abban az időszakban Szabó Dezsőt tartotta példaképének. Tanári pályája az Esztergom-tábori Fiúnevelő Intézetben indult, itt tanított 1927-től 1932-ig, majd Pesterzsébetre került. 1922-ben jelent meg első verse a Nyugatban, irodalmi tevékenységét Bajcsy-Zsilinszky Endre Előőrs, később Szabadság című hetilapjában is folytatta. Közben folyamatosan publikált, és az 1920-as évek elejétől részt vett a falukutató mozgalomban.

Klebelsberg Kuno 1875. november 13-án osztrák származású arisztokrata családba született az Arad vármegyei Magyarpécskán. Középiskolába a székesfehérvári ciszterciekhez járt, a jogot pedig Budapesten, Münchenben, Berlinben és Párizsban végezte el, államtudományi doktori címet szerezve. Kezdetben közigazgatási bíróként tevékenykedett, illetve jogot oktatott.

Pfeiffer Zoltán 1900. augusztus 15-én született Budapesten. Jogot végzett, majd ügyvédi és bírói vizsgát tett. 1931-ben belépett az egy évvel korábban létrejött, a kormányzó Egységes Pártból kivált Független Kisgazdapártba. 1936-tól már pártfőügyészként (az etikai testület vezetőjeként) vett részt az FKgP belső életében, majd az 1939-es parlamenti választáson – a Horthy-korszak egyetlen titkos szavazás mellett megtartott törvényhozási választásán – pártja kampányát szervezte.